Húszévértékelő beszéd

Az alábbiakban arra teszek kísérletet, hogy vázlatosan értékeljem a politikai elit elmúlt húsz évi teljesítményét. Nagyon súlyos kép rajzolódik ki a végére. Lehetne itt méricskélni, hogy ki rontott többet, ki hibásabb kinél, ki lopott és ki nem lopott, de nem látom értelmét: húsz év múltán kritikus helyzetbe került az ország sok tekintetben, és én az egész politikai osztályt felelősnek tartom ezért.

A politika feladata az lenne, hogy a gazdaság számára olyan feltételeket teremtsen, amelyek mindannyiunk jól-létét szolgálják, ugyanakkor tiszteletben tartsák a környezeti erőforrások megújulóképességét. Az elmúlt két évtizedben Magyarországon a politika ezt a feladatát nagyon rosszul látta el.

Jelen formájában pártokrácia ez, nem demokrácia, ahol a politikacsinálók mindenhová beteszik a lábukat, az ORTT-től, a médiakuratóriumokon keresztül a cégek felügyelőbizottságába ahelyett, hogy a társadalom nagy kérdéseivel foglalkoznának, és ezek megvitatásába bevonnának mindenkit.

Azt mondják, jogállam van, de nincs jogkövető közszellem és nincs jogérvényesítő állam.
A demokratikus jogintézmények hamar megszülettek a rendszerváltás környékén, de mára kiderült, hogy az akkori hevületben hozott jogszabályok nem állják ki az idő próbáját. A megváltoztatásuk pedig fel sem merülhet, mert mindegyik 2/3-os törvény, de képtelenek együttműködni a politikai ellenfelek.

A demokrácia sokak szemében elveszítette az erkölcsi hitelét.
A hitelvesztésnek több oka van. Az első nyilvánvalóan a korrupció, amely leértékelte a politikusi foglalkozást, és az állampolgárok nagy részét elfordította a közügyekben való részvételtől. A második, hogy a politikai osztály a klientúrájával együtt elszakadt a társadalomtól. Nincs átjárás, nincs kommunikáció, nincs beszámolás és beszámoltatás. A társadalmi egyenlőtlenségek is nagyban hozzájárulnak a demokrácia hitelvesztéséhez, hiszen milliók élnek napi szükségben, és ilyen körülmények között fel sem merül a politikai szabadságjogok alkalmazása.

A kormányzati hatalom ellenőrzésére szolgáló intézmények gyengék (egyik félnek sem érdeke, hogy megerősítsék), a politika és a gazdaság törvénytelenül összefonódik, az átláthatóság naponta sérül és a részvételi demokrácia intézményei nem működnek. A párt- és kampányfinanszírozás jelenlegi korrupt gyakorlata önmagában is elegendő volt ahhoz, hogy a demokrácia erkölcsi hitelét aláássa. Képviselet és korrekt piac helyett egy oligarchikus elit politikai, gazdasági és médiauralma épült ki. A politikai osztálynak előjogai vannak, amelyeket széles egyetértésben, szinte kartellba tömörülve védelmez. Húsz év alatt nem tudtuk meg, ki volt pártállami ügynök. Húsz év alatt semmit sem változott a titkosítási gyakorlat.

A közmegegyezés teljes hiánya jellemzi a regnáló elitet, sőt az igénye sem merül fel.
Meglehetősen hamar bemerevedtek a politikai szekértáborok, és onnantól az elemi együttműködés is hiányzik. Rossz kormányok és rossz ellenzékek beszéltek el egymás mellett az elmúlt húsz évben. Azontúl, hogy az ország aktuális állapota több szempontból is aggasztó, nincs az országnak jövőképe, mert a politikai osztály elmulasztotta megalkotni azt. Soha egyetlen politikai csoport nem tette fel az alapvető kérdést: Milyen országban szeretnénk élni? És nem csoda ezek után, ha társadalmi vita sincs.

***

Számomra a politikum legnagyobb bűne, hogy nem hajlandó tudomást venni számos alapvető tényről és sorskérdésről. Sem kormányprogramok, sem ellenzéki javaslatok nem szólnak róluk, és többségük a mögöttünk álló kampány során egyszerűen fel sem merült. Melyek ezek?

Közel másfélmillió aktív korú magyar él úgy, hogy se munkája nincs, se tartós állami ellátást nem szerzett.
1990 óta tízszer annyian vesztették el az állásukat, mint a mostani válság következtében. A hagyományos mezőgazdaság és a szocialista nagyipar összeomlott, a munkahelyek megszűntek, de az átképzés érdemben elmaradt. Egy gyenge szolgáltató szektor alakult ki, amely nem tudta felszívni a munkavállalókat. Egyre bonyolultabb az adó- és munkaügyi szabályoknak megfelelni, nagyon magasak a bérterhek, ami számos technikát szül a közterhek alóli kibújásra. Egymillió kis Bt. országa vagyunk, de ez nem a kisvállalkozói szektor erősségét mutatja. Többségüket adóelkerülési célból hozták létre. A munkavállalók nagy része minimálbéren van bejelentve, sejthetjük, nekik mennyi nyugdíjuk lesz.

Közel 700 ezer ember él mélyszegénységben.
Emberek fekszenek az utcán a fagyban, ami az elit nagyobb részét teljesen hidegen hagyja. Magyarországon már ma több a lakás, mint a család, mégis 15-16 ezer ember él az utcán. A kontroll nélküli hitelfelvételre csábított emberek házait árverezik el, simán utcára tesznek komplett családokat. Az ingatlanmaffia teljesen akadálytalan működhet, a politikai osztály érdemi beavatkozása nélkül. Több százezer roma ember él teljes létbizonytalanságban. A gyerekek harmada éhesen megy iskolába. A jogosultak harmada még a szociális segélyt sem veszi fel, ami járna neki. A legfelső és a legalsó ötöd közötti jövedelemkülönbség öt és félszeres.
Mindezt nem lehet a gazdasági válságra kenni, a folyamat régebben kezdődött. Az eddigi kormányok elsősorban a középosztály kegyeit keresték, mert a fizetőképes klientúrájuk érdekelte őket csupán. 15 éven át a gazdaság úgy növekedett, hogy nem nőtt a foglalkoztatás és nem csökkent a szegénység. A közszolgáltatások színvonala érdemben nem javult, és szociális rendszerek finanszírozása sem lett semmivel stabilabb. Az Európában magasnak számított növekedés nem hozott reformokat a nagy ellátó rendszerekben, a többlet-jövedelem eltűnt a pártok klientúrája keze között.

A férfiak meghalnak, mielőtt nyugdíjba mehetnének.
Nyolc évvel alacsonyabb a születéskor várható élettartamuk, mint más európai országok férfiaié. Semmit nem tett a politika az elmúlt húsz évben a sikeresebb életvezetési stratégiákért. A férfiakat sújtja leginkább a családfenntartás stressze, a munkanélküliséggel járó összes pszichoszomatikus ártalom. Mit tett az állam a dohányzás, az alkohol, az elhízás ártalmai ellen? Mennyivel vagyunk előrébb a rák, a stroke, az infarktus okozta halálozások és munkaerő-kiesések csökkentése terén?

A diplomás fiatalok elmennek, amint lehet.
Egyrészt nem sokat ér a tudásuk – egyre silányabb a képzés. Másrészt nincs szükség a képzettségükre – egyre komolyabb méretű a diplomás túlképzés, a sztárszakok ontják a felesleges szakembereket, miközben eltűnnek a hagyományos szakmák.
Harmadrészt szánalmas kezdőfizetésre és beláthatatlan kimenetelű karrierre számíthatnak bizonyos diplomások, az orvosok, a tanárok. Az agyelszívás ellen semmiféle válasza nincs a politikának.

A felnőttek 4-5%-a funkcionális analfabéta.
Az alapképzés nagyon mély válságban van. A tanító- és tanárképzés egyre színvonaltalanabb, a tanári alapfizetés nevetségesen alacsony, így egyre nehezebb megfelelő szakembereket találni a kisiskolások oktatására. A tanári pálya presztizse aggasztóan lecsökkent,

A középiskolások írás-, olvasás-, szövegértési problémákkal küzdenek. Volt itt Nemzeti Alaptanterv és más hangzatos nevű közoktatás program, de az oktatáspolitika nem volt képes érdemben változtatni a hagyományos poroszos, lexikális tudást erőltető rendszeren, képtelen volt tartani a tempót az információs társadalom kihívásaival.
A szakképzés rendszere képtelen ellátni a feladatát. Különösen az alacsonyan képzetteket kellene minden eszközzel visszasegíteni a munkaerő-piacra.

A közösségek felbomlanak.
Eltűnnek a hagyományos klubok és öntevékeny körök. Alig van már tere a tömegsportnak, miközben a lakosság egészségi állapota romlik. A családok bezárkóznak, házimozit néznek ahelyett, hogy közösségi helyeket látogatnának. A politika inkább konkurenciát lát a civil szervezetekben, mint a társadalom harmadik pillérét. Miközben sikerült kistafírozni egyes társadalmi csoportokat (pártokat, egyházakat, pártokhoz lojális szervezeteket), az alulról szerveződő társadalmi csoportokat 1%-os adományokon és végtelenül bürokratikus pályázatokon hagyják sínylődni.

A magyarok fele rossz levegőjű településen él.
A közösségi közlekedés évről évre rosszabb, mert a rendszerváltás óta egyetlen kormány sem gondolta, hogy bele merne vágni a finanszírozásuk átalakításába. És közben a városokat megfojtja a motorizáció. A közlekedési ártalmak már nemzetgazdasági jelentőségűek, a téli szmog és a nyári ózon okozta megbetegedések és halálozások száma egyre komolyabb kihívást jelent, de a politika erről nem hajlandó tudomást venni. Kevés az egy főre jutó zöldterület. Egyre több vegyszerezett és rossz minőségű élelmiszer jut az asztalunkra, mert a mezőgazdaság és a kereskedelem szerkezetének átalakulását nem gátolták meg, inkább cinkosan elősegítették a döntéshozók.

Környezeti kultúránk semmit sem fejlődött.
Ez egy nemtörődöm ország. Csak ne az én kertembe! - továbbra is ez a legjellemzőbb mentalitás. Illegális lerakók, csikk, rágógumi, kutyaszar és falfirka. Ez jellemzi a vizuális és környezeti kultúránkat, mert soha egyetlen kormány nem gondolta, hogy ez ellen be kéne vetni valamiféle szemléletformálási és oktatási apparátust.

***

A fenti jelenségek mind hozzájárultak ahhoz, hogy felerősödtek a szélsőségek. A kirekesztő eszmék újbóli aggasztó terjedése az egész politikai elit rovására írható. Az intézményes és gátlástalan korrupció, a politikai csoportok közötti mély szakadék és a széles rétegek kirekesztése a közjavakból először apátiát hozott. Százezrek fordítottak hátat a közéletnek, tömegek ábrándultak ki a politikából. Nagyon sokan vesztették el a hitüket, hogy tehetnek valamit a közösségért. A közöny napjainkban fordul át cselekvéssé.

Persze most sem tudjuk megúszni a Messiás-várás nélkül. Sokan vélik hinni, hogy a kormányváltással varázsütésre megváltozik majd minden. Aggasztóan sokan radikális változást vízionálnak. Pedig nincs radikális megoldás az ország jelenlegi helyzetében. Türelemre lesz szükségünk, mert amit 20 év alatt elrontottak, nem lehet egycsapásra megjavítani. Ütemes és következetes építkezésbe kell kezdeni, de ehhez közösen meg kell határozni az irányokat.

Innen szép a győzelem!

Generációváltásra van szükség. Le kell váltani a húsz év alatt elfáradt és megújulásra képtelen politikai osztályt, amely gazdasági, szociális és morális válságba taszította az országot! Új arcokra és felkészült szakemberekre van szükség. Meg kell újítani a demokráciát! Vissza kell hódítani a demokratikus politikát magunknak. Csak a közügyekben felkészülten részt vevő állampolgárok képesek szavatolni, hogy a megszülető döntések valóban az igazságosságot és a fenntarthatóságot szolgálják.

Egymásra vagyunk utalva. Még négy évet nem bír ki az ország ökölrázásból és kirekesztősdiből. Csak az együttműködés és a közösségek ereje húzhat ki minket a gödörből. Csak együtt tudunk egy egészségesebb és jókedvűbb országot kell teremteni!
Nem tehetjük meg, hogy lemondunk a képzetlen munkanélküliekről. Nem lehet beletörődni abba, hogy a szegénység egyszerűen öröklődik egyik nemzedékről a másikra. Fel kell számolnunk az oktatási rendszerünk igazságtalanságait. Nem érthetünk egyet azokkal, akik a politika húszévnyi teljes közönye után a legszegényebbeket, köztük a cigányokat okolják az ország sikertelensége miatt! Kirekesztő társadalomból befogadó társadalommá kell válni.

Igen, lehetséges egy olyan gazdasági-társadalmi rend, amely természeti környezetünk tönkretétele és a jövő generációk ellehetetlenítése nélkül képes mindenki számára a méltó életfeltételeket biztosítani.

Tatabánya, 2010. április 5.

Megosztás Megosztás

"Még négy évet nem bír ki az

"Még négy évet nem bír ki az ország ökölrázásból és kirekesztősdiből." Nagyon igaz. Attól tartok, Orbán sajnos nem olvasta a bejegyzést.

Új hozzászólás beküldése

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
4 + 12 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.