Íme a parlament fő rezsicsökkentője

  • Beküldve: 2013. szeptember 25.

(forrás: blikk.hu 2013-09-18 12:47:00) Szár – Ez ám a takarékosság! Míg a parlamentben tíz százalékos rezsicsökkentésről megy a vita, addig Szilágyi László (48) PM-es honatya 30 százalékot faragott otthon az áramszámlából. A környezetvédő politikus napelemekkel szerelte fel a házát.

– Tavaly november óta működik a házi erőmű, s nem csak saját célra termelek áramot, hanem el is adok, vagyis betáplálom a hálózatba azt, amit éppen nem használok fel – avatta be a beruházás részleteibe a Blikket Szilágyi László. – A hálózatról a világítás mellett a bojler, a számítógép és a hűtő megy elsősorban. Ezek működését a mostani napos nyári hónapokban bőven fedezte az előállított áram. Úgy számoltam, az éves átlagban havi 14 ezer forintos villanyszámlám 4-5 ezerrel csökkent.

A képviselőnek sok dolga nincs a naperőművel, azt nem kell karban tartania. Egyetlen dolga: dokumentálni a termelést.

 – Volt némi megtakarított pénzem, de a bankba nem volt értelme betenni. Ezért gondoltam úgy, a beruházással jobban járok. A bő egymillió forintos berendezés a szakemberek szerint 10-12 év alatt hozza vissza az árát, jelenlegi áron. Ezért azt nem ajánlom, hogy bárki hitelből vágjon egy ilyen kalandba – figyelmeztetett a honatya. Viszont nagyon fontos lenne, hogy az állam támogassa az ilyen háztartási beruházásokat.

Blikk-információ