Újrahasználati Központ – kezdeményezésem Tatabányán

  • Beküldve: 2011. március 25.

Csütörtök este Tatabánya közgyűlése egyhangúlag elfogadta kezdeményezésemet egy felújítással foglalkozó üzem előkészítéséről. A beruházás tartós munkanélkülieket alkalmazna, csökkenti az utcai szemetet és rengeteg hasznos tárgyat menthet meg a lerakótól.

Még használható tárgyakat - bútorokat, elektronikai eszközöket, gyermekjátékokat, ruhákat - újíthat fel az az üzem, ami a csütörtöki döntés nyomán széleskörű összefogással valósulhat meg Tatabányán. A városi közgyűlés arról határozott, hogy az AVE Tatabánya Zrt, a Mikrolin Hungary Kft. és a Zöldövezet Egyesület mellett részt vesz a pályázati konzorciumban, amely az Újrahasználati Központ előkészítésére alakul. A tervek szerint a felek közösen pályáznak a beruházási költségekre.

A közgyűlésben avval érveltem, hogy a beruházás megvalósulásával a rászorulók olcsón juthatnának hozzá a felújított tárgyakhoz, a központ pedig olyan embereket alkalmazna, akik tartósan munkanélküliek vagy csökkent munkaképességűek. Az újrahasznosítás mellett az üzem rengeteg hasznos tárgyat menthet meg a hulladéklerakóktól.

Az Újrahasználati Központ nyugat-európai minta alapján fokozatosan átveszi majd a köztéri lomtalanítást is. Mivel a központ zárt rendszerű szolgáltatás lesz, lassan megszűnik majd a járdákat ma napokig elborító szemét.