Ütemezetten haladunk (a szankciók felé)

  • Beküldve: 2013. június 30.

Tavaly szeptemberben írásbeli kérdéssel fordultam Fazekas miniszterhez, jelezve, hogy a magyar államigazgatás láthatóan nem tud határidőre elkészülni az ipari kibocsátásokkal kapcsolatos integrált szennyezésmegelőzésről szóló ún. IPPC-irányelv átültetésével. Akkor a miniszter - az Orbán-kormány tagjaitól lassan már megszokottá váló módon -, kioktató stílusban arról értesített, hogy ne nyugtalankodjunk: az irányelv átvétele "ütemesen halad", határidőre be fog fejeződni, és ezzel kapcsolatban uniós szankcióra nem kell számítani. Hát, nem fejeződött be, és kell számítani. Nem történt meg az ipari kibocsátók teljes körű átállítása az elérhető legjobb technológiákra, nem történt meg az ellenőrzési és engedélyezési gyakorlat átalakítása, nem történt meg az érintett létesítmények kockázatbecslése. Kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen, amely a napokban újabb szakaszba lépett: az Európai Bizottság ún. indoklással ellátott véleményt küldött a magyar kormánynak, amelynek mostantól két hónapja van a teljesítés igazolására (ellenkező esetben súlyos szankciókra kell számítanunk). Ennek kapcsán újabb írásbeli kérdést intéztem miniszter úrhoz: 1) Érez-e politikai felelősséget a valótlan tartalmú tájékoztatás miatt, amelyet parlamenti képviselők kérdésére adott, és ha igen, le kívánja-e vonni a megfelelő konzekvenciát? 2) Lesznek-e szakmai felelősök a kormányban és az államigazgatásban a határidő elmulasztása - és ezzel a magyar lakosság egészségének elhúzódó súlyos veszélyeztetése - miatt a környezetügyi államtitkárságon, illetve a környezetvédelmi főhatóságnál, vagy ez a kormányzati mulasztás is következmények nélkül marad? 3) Milyen stratégiája van a tárcának a hiányosság pótlására, és arra, hogy a rendelkezésre álló két hónapon belül érdemi lépéseket tegyen az irányelv átültetése érdekében? Komoly illúzióim nincsenek a válasszal kapcsolatban, inkább az a fontos, hogy ezek a fontos szabályzási lépések megtörténjenek. Talán ezzel kellett volna kezdeni, nem a hulladékhasznosító piac szétdúlásával vagy a közszolgáltatás felforgatásával.