Itt hamarosan nemzeti gyógyszertár nyílik

  • Beküldve: 2013. június 26.

Úgy látszik, akármihez nyúl az Orbán-állam, végül államosítás lesz belőle. Itt egy állami patikalánc kiépülésére nyílik mód, csak ehhez először ki kell szorítani a mostani vállalkozókat a piacról. Az eredeti szándék az volt, hogy a szakemberek tulajdonába kerüljenek a patikák. A gyógyszerészeknek elővásárlási joga van, de látható, hogy a patikusok nem akarják megvenni az üzletüket, talán éppen azért mert szakemberek, és nem menedzserek. Ha meg is akarnák venni, nem merik bevállalni az eladósodást, mert nem hisznek az állami hiteltámogatási konstrukcióban. Így szimpla államosítás lesz belőle. Ne legyen igazam, de ilyen módon a patikák is a trafikok útját járhatják. Ebben kódolva van az újabb fidesz-stílusú mutyi. Majd megkapja a patikát a „legelőnyösebb pályázó”, ahogy Fónagy államtitkár magyarázta a trafikbizonyítványt. Kérdezem én, a 2000 fő alatti településekre miért nem vonatkozik a szabály? Miért nem ott államosítanak? Nem az volt a szöveg három éven át, hogy a kistelepülések gyógyszerellátását kell javítani? Ott van a legnagyobb baj, ott kellene segíteni, a működőképes városi patikákat pedig békén kéne hagyni! Láttuk, hogy a csókos trafikosok számára egy tollvonással felemelték az árrést. Itt is ez lenne a megoldás, miután a gyógyszerkassza felére vágása után megroggyant a patikák jövedelmezősége. Az árréstömeg krónikusan alacsony, nem lehet rá üzletet alapozni. Persze az árrés átrendezését nem a nagykereskedők rovására kell megoldani, mert láttuk tavaly, hogy mi ennek az következménye.