Kábítószer: kriminalizálás és más semmi

Június 26-a a drogfogyasztás elleni küzdelem nemzetközi világnapja. Kimondani is szörnyű, de elmondhatjuk, hogy a kormány három év alatt képtelen volt a parlament elé terjeszteni a drogstratégiát. A kormány elfogadta e héten hétfőn, de úgy látszik, a büntetőjogi fenyegetőzés elég Orbánéknak, ezen túl más intézkedésre nem látnak sürgős okot.

A kormány egyik első intézkedése az volt, hogy hatályon kívül helyezte a régi stratégiát, amelyet 2009-ben nagy többséggel fogadott el a parlament. Így azóta nincs olyan dokumentum, amely alapját képezhetné egy modern és hatékony küzdelemnek a kábítószerek használata ellen. Nem csoda hát, hogy az Orbán-időszakban nem is történt semmi a megelőzés és az ártalomcsökkentés terén. Állami tevékenységet nem látunk, a civil szervezetek tevékenységéhez pedig nem biztosítanak elég forrást. Szabályozási oldalról egyetlen pozitívumot tudunk csak említeni: az ún. dizájner drogokkal kapcsolatos C-lista ismereteink szerint hozott előrelépést.

„A drogellenes stratégia célja, hogy 2020-ig teljesen visszaszorítsák a kábítószer-fogyasztást Magyarországon” - jelentette ki Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért és ifjúságért felelős államtitkára. Ebből is látszik, hogy teljesen lehetetlen célokat tűznek ki, miközben nem jelölnek meg eszközöket, nem építenek intézményrendszert és nem rendelnek hozzá forrásokat.

Július 1-től életbe lép az új Büntető Törvénykönyv, amely számos végrehajthatatlan és életszerűtlen passzust tartalmaz a kábítószerekkel összefüggésben. Feleslegesen és károsan kriminalizálja az alkalmi droghasználókat ahelyett, hogy az előállítókra és terjesztőkre koncentrálna. A fogyasztás ismét önálló elkövetési magatartásként kerül vissza a Btk-ba, két év szabadságvesztéssel büntetendő. Aki pedig 18. életévét betöltött diákként egy iskolai buliban átad egy spanglit a 17 éves osztálytársának, egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Simicskó államtitkár a világnapon hangsúlyozta: “újszerű módszerekkel” is fel akarnak majd lépni. Kíváncsian és türelmetlenül várjuk! Felhívjuk ezen a napon a kormányt, hogy tegyen meg mindent a megelőzés és a drogokkal kapcsolatos felvilágosítás érdekében, és hagyja abba az egyszeri droghasználók hiábavaló kriminalizálását!

Szilágyi László

Megosztás Megosztás

Új hozzászólás beküldése

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
6 + 2 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.