Miért hagyják a szociális szolgáltatások elsorvadását?

  • Beküldve: 2012. április 10.

Az LMP az elmúlt időszakban folyamatosan tiltakozott a szociális szolgáltatások egyre növekvő ütemű leépítése ellen. A költségvetési vitában már felhívtuk rá a figyelt, hogy olyan kiszolgáltatott társadalmi csoportok, mint a hajléktalanok, fogyatékkal élők, gondozásra szoruló idősek vagy éppen a szenvedélybetegek ellátását szolgáló különböző civil szervezetek költségvetési finanszírozása jelentősen csökken, s emiatt több szolgáltatás meg fog szűnni.

A megszorítások mellett azonban gyakran a szerződéskötések és pályázati kifizetések is jelentős csúszásban vannak. Rámutattunk, hogy ez komoly krízishelyzetet eredményezett a támogató szolgáltatoknál vagy a látássérültek rehabilitációjában.

Sajnos a szenvedélybetegek ellátása is hasonló helyzetbe került. Már tavaly decemberben látszott, hogy a drogterületen számos fontos szolgáltatás szűnhet meg, vagy működik tovább korlátozott kapacitásokkal. Az intézmények itt is tapasztalták a költségvetési források késését, de most főként a minisztériumi források csökkenése és pályázatok csúszása okoz bizonytalan és kiszolgáltatott helyzetet. Sőt a jövőben már a Fővárosi Önkormányzat sem támogatja a szenvedélybetegek ellátását, erre sem jut pénz Budapesten.

Az ellehetetlenülés különösen érinti az ártalomcsökkentő tűcsere programokat. Több szervezet befejezte szolgáltatását vagy rövidebb nyitva tartással kénytelen működni. A szakemberek felhívták a figyelmet rá: mindez azzal a veszéllyel fenyeget, hogy hamarosan robbanásszerűen megnőhet a HIV és Hepatitis C fertőzöttek száma. És ez az egészségkasszára is nagy terhet ró majd!

Tisztelt Miniszter Úr!

• Miért hagyják a szociális szolgáltatások, ezen belül a szenvedélybetegek ellátásainak elsorvadását, ellehetetlenülését?
• Miért hagyják a kiszolgáltatott társadalmi csoportokat egyre inkább magukra?
• Mi lesz konkrétan a tűcsere programokkal?
• fontosnak tartja-e a kormányzat működésüket, kiemelt támogatásukat?