A szociális katasztrófa felé

  • Beküldve: 2012. január 23.

A 48 éves férfi kórházi mosodában dolgozott, évekkel ezelőtt megszúrta az ujját egy fecskendő és TBC-vel fertőződött meg. Akkor elvesztette az állását, rokkantnyugdíjazták. Mára kipurgálták belőle a kórt, de a kezeléstől mindenféle más betegsége lett. A nyugdíjbiztosító most jogerősen elperelte tőle rendszeres szociális járadékát, azt a 27 (huszonhétezer) ezer forintot, és visszalökte a „munka világába”.

Amikor hozzánk fordult, már az eljárás vége felé jártunk. Nem tudtunk neki segíteni, bár azért is hálás volt, hogy egyáltalán szóba álltunk vele. 10 centi vastag mappát kaptunk tőle, az egész kálváriájának történetét.

Annak idején a kórház elismerte a felelősségét, de kártérítést nem kapott. Ügyvédi segítség híján nem tudott érdemi eljárást indítani. A gyógykezelések mellékhatásaként és egyéb okokból gyomor- nyombél- és hasnyálmirigy problémái lettek. Többféle mozgásszervi elváltozása is van. Most papírja van arról, hogy „egészségkárosodása kismértékű”, 14%. Ez még 40% volt a 3 hónappal korábban végzett vizsgálatnál. Jogerős határozatot hozott a bíróság: visszamenőleges hatállyal megvonják a nyugdíját. Most majd vissza kell fizetnie félévnyi nyugdíjat?!

Az egész eljárás úgy zajlott le, hogy egyszer sem jelent meg a kirendelt ügyvéd, csak a nyugdíjbiztosító ügyvédje járt el szorgalmasan a tárgyalásokra, akinek – gondolom – az óradíja is nagyobb, mint emberünk havi nyugdíja (volt). Igazságügyi szakértők garmadája látta az eljárás folyamán, és ahogy múlt az idő, egyre kisebb százalékban találták munkaképtelennek. Pszichiátriai vizsgálat egyszer sem volt, pedig nagyon megtépázta az idegeit ez a tortúra.

Közben többször dolgozott, de amint megtudták, hogy mi (volt) a betegsége, azonnal elbocsátották. A hivatalokban úgy kezelték, mint egy leprást, ha megjelent, azonnal kereszthuzatot csináltak.

Feleségétől elvált, de különköltözni nem tudtak. Két kiskorú gyereket nevelnek. Most jött meg a havi fűtésszámla: 48 (negyvennyolc) ezer forint. Az önkormányzat 4 (négy) ezer forint rezsitámogatást ad.

Mi következik most? Nem nehéz kitalálni: néhány hónap és hajléktalanok lesznek. Valószínűleg a többszörösét fogja költeni az állam a család hajléktalanellátására, mint a nyugdíj összege volt. Vagy nem.

A decemberben hozott új törvény alapján is előbb-utóbb felülvizsgálták volna nyugdíját. A III. fokú rokkantakat sorban minősítik vissza, menjenek szépen dolgozni. Csakhogy az egészségeseknek sincs munka.

Szilágyi László