9. Erős civil társadalmat, átélhető demokráciát!

  • Beküldve: 2013. február 28.

A rendszerváltás és az elmúlt két és fél évtized egyik legfőbb tanulsága: a demokrácia csak akkor lesz erős és csorbíthatatlan, ha azt a polgárok magukénak érzik. Ez akkor valósulhat meg, ha idejük és erejük engedi, hogy tájékozódjanak és részt vegyenek a politikai párbeszédben és döntésekben, mert nem a létfenntartásra kell fordítaniuk minden energiájukat. Ha élnek lehetőségeikkel és aktívan tesznek közösségeik fejlődéséért, előbbre jutásáért, mert átérzik saját és környezetük sorsáért viselt felelősségüket. Ha megszerveződnek és mozgalmakban, civil szervezetekben, szakmai- és szakszervezetekben, pártokban vállalnak szerepet, mert látják, hogy a közösségi cselekvés sikeres lehet, és a politikai döntések nem a fejünk fölött születnek.

A Párbeszéd Magyarországért a demokrácia alapkövének tartja az állampolgári tudatosságot, a társadalmi önszerveződést, a képviseleti elv kiegészítését a részvételi eljárásokkal, a tisztességes politikai versenyt, a szabad, arányos választásokat és az érintettekkel mindig egyeztető jogalkotást és kormányzati gyakorlatot. Ezért megerősítjük az oktatásban a demokráciára nevelést, bevezetjük a társadalmi részvétel új intézményeit, autonómiája helyreállítása után és tiszteletben tartása mellett támogatjuk a civil szektort, új párt- és kampányfinanszírozási, valamint választási törvényt alkotunk, és helyreállítjuk, kiterjesztjük a társadalmi érdekegyeztetés gyakorlatát.