II. A befogadó társadalom stratégiája

Foglalkoztatás

Helyzetértékelés

Sokak szerint ma a politika legfontosabb kérdése a bő egy éve kezdődött gazdasági válság. A válság valóban nagy hatással van a magyar társadalomra. Egy év alatt 140 ezren veszítették el a munkájukat. A rendszerváltás átalakulási válságában azonban egy nagyságrenddel többen. 1990 és 1993 között több mint egymillióval, ha a nyolcvanas és a kilencvenes évek közepét hasonlítjuk össze, majdnem kétmillióval csökkent a foglalkoztatottak száma. Az akkor elvesztett munkahelyeket azóta sem szereztük vissza. Szerintünk, ha meg lehet nevezni a magyar politikának egy legnagyobb problémáját, akkor ez az.

Az átalakulási válság óta stagnáló foglalkoztatás

A kilencvenes évek elején egyetlen rendszerváló ország sem tudta elkerülni a gazdasága drámai, a korábbi piacok elvesztésével és a vállalati szféra gyökeres átalakulásával összefüggő visszaesését. A visszaesés azonban a közép-kelet-európai országokban nem volt tartós. 1994-re a magyar gazdaság is elkezdett növekedni, és 1999-re a GDP elérte az 1990-es szintet. A növekedés egészen a mostani válság beköszöntéig folyamatos volt.
Ahogy azonban a bevezetőben is szóltunk róla, a növekedésnek gyakorlatilag semmilyen foglalkoztatási hatása nem volt. A foglalkoztatottak száma és az aktivitási arány ugyanazon a szinten van, mint 1993-ban, amikor a GDP trendje megfordult (1. ábra).
Hogy hogyan értékeljük az 56% körül stagnáló foglalkoztatási arányt, azt az európai összevetés segít eldönteni (2. ábra).
A teljes aktív korú népességben a foglalkoztatottak arányát tekintve az Unió 27 tagországa közül az utolsó előttiek vagyunk, csak Máltát előzzük meg. A mi 56%-os arányunkkal szemben az Unió 15 régi tagországában 67%, a skandináv országokban pedig több mint 70% a foglalkoztatási arány. Az összes egykori szocialista országban is jobb a helyzet, mint nálunk, a legtöbbjükben sokkal.
1. és 2. ábra: Az összes foglalkoztatott számának és a foglalkoztatottak arányának alakulása Magyarországon, 1991-2008, és a foglalkoztatottak aránya a teljes aktív korú népességben, az Európai Unió tagállamaiban
Forrás: MTA KTI, Munkaerőpiaci Tükör 2009

Forrás: Eurostat

Alig több mint 3 millióan dolgoztak bejelentve, a feketén foglalkoztatottak számát 800 ezerre becsülik.1 3 millió körül van a tartós ellátást szerzett inaktívak száma, közülük körülbelül 2 millió az öregségi nyugdíjas, 1 millió az aktív korú. Körülbelül 1,4 millió aktív korú ember rekedt kívül tartósan a munkaerőpiacon, anélkül, hogy bármilyen tartós ellátást szerzett volna. Közülük 300 ezren kapnak valamilyen munkanélküli ellátást.
A feketemunkások, az alkalmi munkából élők és a tartós munkanélküliek nagy száma nem csak azért probléma, mert nem fizetnek járulékot, vagy csak keveset, hanem azért is, mert nem szereznek jogosultságot a jóléti ellátásokra, így például sokaknak nem lesz nyugdíjuk.
A foglalkoztatási szint emelése ezért a legfőbb stratégiai célok egyike Magyarország számára. Hosszú távon csak ettől várható a szegénység és a társadalmi kirekesztettség csökkenése, a teherviselők adóterhelésének csökkenése, a jóléti rendszer fenntarthatósága és a jövő nemzedékeket terhelő eladósodottság visszaszorítása.

A fő okok: a képzetlenség, rossz egyensúly a munkaerőpiacon, szélsőségesen szelektív iskolarendszer

A problémának van egy jól azonosítható struktúrája. A foglalkoztatás a képzetlenek, a megváltozott munka­képességűek, a romák, és a nyugdíj előtt álló (55-64 éves) népességben, illetve a kisgyerekes anyák körében alacsony.

A viszonylag idősebbek inaktivitása döntően a rokkantnyugdíjazás és a korai nyugdíjazás kilencvenes évekbeli gyakorlatának következménye,2 amin már nem tudunk változtatni. Messze a legnagyobb probléma a képzetlenek alacsony foglalkoztatása és magas aránya a társadalomban. A romák alacsony foglalkoztatása is ezzel a problémával függ össze. Míg az unió régi 15 tagállamában a képzetlenek foglalkoztatása is 60% körül van, jó pár országban 70% fölött, addig nálunk nem éri el a 40%-ot sem. A nem dolgozó 20-59 éves népesség (2006-ban 1,84 millió ember) többségének nincs érettségije, 600 ezren legfeljebb általános iskolát végeztek, 470 ezren szakmunkásképzőt vagy szakiskolát. A közoktatásból kikerülők vizsgálatai pedig azt jelzik, hogy a mai 20 évesek között is 15% azoknak az aránya, akik nem végeztek többet az általános iskolánál.3 A hátrányos helyzetű kistérségek falvaiban közel 200 ezer, nagyobb településein további 60 ezer iskolázatlan munkanélküli él (F5 táblázat).
A képzetlenek miatt kialakuló alacsony foglalkoztatási szintnek két fő oka van.
Az egyik, hogy munkaerőpiacon egy rossz egyensúly alakult ki, ami a képzetlen munkanélküliek számára elérhetetlenné teszi a munkába való visszatérést. A rendszerváltáskor a több mint egymillió munkahely megszűnése miatt egyszerre lett a szociális ellátórendszernek sokkal több ügyfele, és sokkal kevesebb teherviselő. Ezzel párhuzamosan olyan adórendszer alakult ki, amelyik elsősorban a munkára kivetett közterhekből akarta biztosítani az államháztartás magas bevételi igényét. A munkát terhelő adók és járulékok drágává tették a foglalkoztatást. Ez, az ebből a szempontból magas minimálbér mellett, a termelékenységük fölé emeli a képzetlenek bérköltségét, így alacsony a kereslet az ő munkaerejük iránt. Ez tartóssá teszi a munkanélküliségüket, ami pedig szegénységhez és a szegénység újratermelődéséhez vezet az újabb generációkban, s ez pedig újabb szociális kiadásokra teremt igényt. Ezzel bezárul a kör.
A másik, hogy a képzetlenek magas arányát magától nem növi ki a magyar társadalom. Általában ezért azt szokták okolni, hogy a szakmunkásképzés struktúrája nem alkalmazkodott a változó igényekhez. Ezen lehet javítani, azonban aligha ez a fő ok. Egy szakmunkás jó esetben több mint négy évtizedet dolgozik az iskola elhagyása után, mielőtt nyugdíjba megy. A szűk, speciális szakismeretei pedig minden technológiaváltáskor elavulnak. Csak akkor van esélye megőrizni a munkaerőpiaci pozícióját, ha képes alkalmazkodni a változásokhoz. Ehhez pedig elsősorban az általánosan képző oktatásban megszerezhető alapkészségek szükségesek.
Azt, hogy az alapkészségek elsajátíttatásában nagyon rosszul teljesít a magyar iskolarendszer, az OECD nemzetközi összehasonlító tesztjeiből tudjuk, amelyek egyrészt az azonos életkorú diákok olvasási-szövegértési, számolási, természettudományos és problémamegoldó készségeit mérik (PISA), másrészt az iskolából kikerült felnőttek szövegértési és számolási készségeit különböző életkorokban (IALS). Az IALS-eredmények azt jelzik, hogy miközben a fiatal, már nem tanuló magyar diplomások átlagos készségeiket tekintve gyakorlatilag egy szinten vannak a nyugati társaikkal, az egyre alacsonyabban iskolázott magyarok készségszintje egyre jobban elmarad a velük elvileg azonos szinten képzett nyugatiakétól. A PISA-tesztek is jókora lemaradást mutatnak a diákjaink alapkészségeiben. A nem érettségizettek készségei jócskán elmaradnak hasonló szinten iskolázott nyugat-európaiakétól. Ebből adódóan nálunk a képzetlen munkaerőnek kisebb a termelékenysége és kevésbé képes arra, hogy továbbtanuljon vagy szakmát váltson.4 A felnőttkori tanulás is nagyon ritka.5 A munkaerő ágazatok és szakmák közti mozgása is alacsony,6 ami szintén az alapkészségek hiányára visszavezethető rugalmatlansággal függ össze.
Ennek egyik legfőbb oka, hogy a magyar a fejlett világ egyik legigazságtalanabb iskolarendszere, amely a születéskori társadalmi hátrányokat nem csökkenti, hanem felerősíti. Az OECD tagországai közül 2006-ban Magyarországon határozta meg a legnagyobb mértékben a gyerekek társadalmi-gazdasági helyzete a 15 évesen mért teljesítményüket.7 Ennek az az oka, hogy nálunk a nagyon nagyok az iskolák közötti minőségi különbségek, és a különböző teljesítményű tanulók elkülönítése, beterelése a radikálisan különböző minőségű iskolákba példátlanul korai életkorban kezdődik. A magyar iskolarendszer a szegények gyerekeinek esélyt sem ad a színvonalas iskolákba való bekerülésre.

Vállalati struktúra és szabályozási környezet

Az alacsony foglalkoztatásnak vannak a vállalati struktúrával és a szabályozási környezettel összefüggő okai is.
A magyar gazdaság vállalati struktúrája a 70-es, 80-as években egy fordított piramishoz hasonlított. A nemzeti össztermék és a foglalkoztatás szempontjából is a nagyvállalatok domináltak. A kilencvenes évek folyamán a fordított piramisból homokóra lett. A nagyvállalatok lényeges szerepe megmaradt, de megjelent nagyszámú mikro- és kisvállalkozás is. Ezek jelentős része azonban kényszervállalkozás vagy a stagnáló önfoglalkoztatás eszköze volt, nem alkalmazottakat foglalkoztató, növekvő vállalat. A középvállalatok csak néhány szektorban, mindenekelőtt az építőiparban és a feldolgozóiparban tudtak igazán megerősödni. A nagyvállalati szektorban ugyanakkor a kilencvenes években gyors privatizáció zajlott le. A második kormányzati ciklus végére már a GDP 75-80%-át magántulajdonú vállalatok állították elő. A gyors privatizációban döntő szerepe volt a külföldi működő tőke beáramlásának. Az első két ciklusban, tehát 1998-ig a posztszocialista régió 14 országába beáramló működő tőke több mint egyötöde Magyarországra jött.
Hogy ennek mi volt a nettó foglalkoztatási hatása, nem tudjuk pontosan. Az biztos, hogy az 1992 és 98 közötti időszakban a többségi hazai tulajdonú vállalatokban a foglalkoztatottak száma 800 ezer fővel csökkent, miközben a többségi külföldi tulajdonúakban 260 ezer fővel nőtt. A tőkeerős, új külföldi tulajdonosok többnyire technológiát váltottak, hatékonyságot növeltek, csökkentették a foglalkoztatottak számát, és lefölözték a rendelkezésre álló munkaerő-kínálatot. Vagyis kevesebb, de fiatalabb, képzettebb és egyazon képzettségi kategórián belül is jobban fizetett dolgozót alkalmaztak, mint a hazai tulajdonú cégek. Döntően exportra termelnek, döntően importált alapanyagokból, csupán a relatíve jó ár/érték-arányú munkaerőt használva. A kapcsolatuk a foglalkoztatási szempontból nagyon fontos hazai kis- és középvállalkozásokkal messze elmarad azoktól a várakozásoktól, amelyekkel a 90-es évek első felének gazdaságpolitikája táplált a remélt hazai beszállítói hálózaton keresztül a gazdaság többi szereplőjére gyakorolt húzó hatásuk iránt.
Emellett az elmúlt évtizedben a költségvetési politika és az üzleti szabályozás egyre inkább a klientúrák támogatására és a populista szavazatszerzésre irányuló rövidtávú politikai taktikák eszközévé vált. Ez gyorsan és kiszámíthatatlanul változó üzleti környezetet teremtett, amelyben nem lehet kiszámítani egy befektetés megtérülését. A túlélés legbiztosabb eszköze így nem az innováció és a teljesítmény, hanem a szabályok kikerülése, a kedvező szabályozás kilobbizása, és az állami megrendelések megszerzése. Ez a környezet különösen nehéz helyzetbe hozza a kis- és középvállalkozásokat, mert rájuk a változó szabályokhoz való igazodás kényszere és a közterhek is teljes súllyal nehezednek, viszont nem rendelkeznek ezek csökkentésének vagy ellentételezésének legális lehetőségeivel, amilyen például az egyedi adókedvezmények kiharcolása, a piaci erőfölény, a nagy állami megrendelések megszerzése, vagy egy nagy nemzetközi anyacég stabilizáló hatása. A kiszámíthatatlanságnak nagyon közvetlen hatása is van a foglalkoztatásra. A kiszámíthatatlanul változó gazdasági környezet miatt aránytalanul nagy kockázatot kell vállalnia annak, aki új munkaerőt vesz fel, és ez közvetlenül visszaveti a foglalkoztatást.

A mezőgazdaság foglalkozatási hatása

A mezőgazdaság foglalkoztatási hatása is kevesebb, mint lehetne. Az agrárpolitikában a támogatások és a fejlesztési források elosztása indokolatlanul tovább növeli a nagybirtokok erejét és vagyonát, és a területi egyenlőtlenségeket. A monokultúrás, ipari mezőgazdaság fejlődik, ami amellett, hogy a környezetre is káros és kevéssé alkalmas a magas minőségű, egészséges élelmiszerek előállítására, a vidéki népesség foglalkoztatási esélyeihez is nagyon kevéssé járul hozzá. A helyi alapanyagok helyi vagy térségi feldolgozásának hiányában a mezőgazdaság által megtermelt élelmiszeripari alapanyagok feldolgozásából a helyi foglalkoztatási hatás nélküli, nagy tőkekoncentrációjú feldolgozók és értékesítők profitálnak.

Munkakínálat

Végül természetesen az is nagyon fontos tényező, hogy a munkanélküliek mennyire képesek és hajlandóak erőfeszítést tenni annak érdekében, hogy munkát találjanak, mennyire sikerül áthidalni a gazdaság nagy területi egyenlőtlenségeiből és a teljesen befagyott földrajzi mobilitásból adódó foglalkoztatási hátrányt, mennyire hatékonyak a munkakeresőknek nyújtott szolgáltatások. Magyarországon nem kiugróan magas a munkanélküliek száma, viszont nagyon magas köztük a tartós munkanélküliek aránya. Ez is azt jelzi, hogy a munkanélküliség nem a piac fluktuációiból adódó dinamikus jelenség nálunk, hanem strukturális, egy milliós nagyságrendű réteg élethelyzetére jellemző, tartós állapot. Épp ezért nem volt sikeres a harmadik ciklus Fidesz vezette kormányának az a törekvése, hogy a munkakínálaton a minimálbér megduplázásával és a munkanélküli ellátás időtartamának és összegének csökkentésével akart javítani. A várt pozitív hatás elmaradt, mert a minimálbér-emelés egyben magasabbra tolta azt a termelékenységi küszöböt, amit a képzetleneknek át kéne ugraniuk ahhoz, hogy bejussanak a munkapiacra.8 Eközben az állami munkaügyi intézményrendszerben erősödő tendencia, hogy a szolgáltatók az amúgy is jól képzett, átmeneti munkanélkülieknek szolgáltattak, gyakorlatilag lemondva a képzetlen, tartós munkanélküliekről. Visszafogja a munkakínálatot az a rendszer is, hogy aki munkát vállal elveszíti a segély-jogosultságát. A munkavégző-képességet fejlesztő és a munkába állást segítő szolgáltatások kínálata, minősége gyenge, illetve nagyon egyenetlen. A munkahelyteremtő vagy bértámogatások többsége támogatás nélkül is létrejövő állásokat finanszíroz, a közfoglalkoztatási programok nem a piaci állásba kerülést segítik, hanem a segélyek és az alkalmi munkák közti körforgást.9

Céljaink és javaslataink

Hogy mit kell tenni, az az imént kifejtett helyzetértékelésből következik. Négy kulcsterületen javaslunk beavatkozást.

1) Javítani kell azokon a szabályozási és adózási feltételeken, amelyek a munkaerő iránti keresletet befolyásolják. Ezen belül a legfontosabb, hogy csökkenteni kell a munkaerő-felvétel kockázatát és a képzetlen munkaerő bérköltségét.
2) Élénkíteni kell a munkaerő, ezen belül az alacsonyan képzett munkaerő iránti keresletet egy zöld és foglalkoztatási szemléletű fordulat elérésével a fejlesztéspolitikában és a mezőgazdaságban.
3) Javítani kell a munkakínálatot a nem dolgozók munkavállalásának erősebb ösztönzésével, és a munkába állás előtt álló akadályok aktív munkaerőpiaci eszközökkel történő lebontásával.
4) Hosszú távú megoldásként az oktatási rendszert kell úgy átalakítani, hogy a technológiaigényes munkakörök betöltéséhez, szakmaváltásokhoz, felnőttkori tanuláshoz szükséges alapkészségeket kivétel nélkül mindenki megszerezze.

1.1. Kiszámítható gazdasági környezet a foglalkoztatásért

Szakítani kell a túlköltekezés és megszorítás választási ciklusokhoz illeszkedő ismételődésével. A fegyelmezett és hiteles költségvetési politika alapfeltétele a vállalkozások számára kiszámítható környezet megteremtésének. Ezért szerepelt a 2008 októberében nyilvánosságra hozott közpolitikai javaslatcsomagunkban a közpénzügyi törvény újbóli benyújtása és a Költségvetési Tanács felállítása. Az előbbi lényege, hogy a parlament kétharmados többségének erejével szigorú korlátokat szab az államadósság és a költségvetési hiány alakulásának. Az utóbbi fő feladata a költségvetési politika átláthatóságának biztosítása, a kiadások és bevételek szerkezetének rendszeres vizsgálata, illetve a költségvetési tervezést megalapozó számítások értékelése, közzététele. Azóta mindkettő megvalósult. A közpénzügyi törvényen azonban szívesen szigorítanánk, a Költségvetési Tanácsot pedig megerősítenénk. A jelen állás szerint további megszorításokra nincs szükség, ezek nélkül is tartható az a közpénzügyi törvényben rögzített vállalás, hogy az államadósság nem növekszik az inflációnál gyorsabban.
Ami a szabályozást illeti, mi törvényben korlátoznánk a szabályozás év közbeni változtatásának lehetőségét. A szabályváltoztatás feltételévé tennénk a gazdasági szereplők alkalmazkodási költségeinek előzetes, számszerű felmérését. Az adók és támogatások változására négyéves programot hirdetnénk, és a kivételes, külső kényszer miatt szükségessé váló változtatásokat is legalább egy évvel előre bejelentenénk. Erről részletesen a gazdaságról szóló fejezetben (III/A) írunk.
A versenyt torzító, a gazdasági környezet kiszámíthatatlanságát növelő egyik fontos tényező a politika és a gazdaság korrupt viszonyrendszere. A párt- és kampányfinanszírozás szigorú szabályozására és a szabályozás megsértésének szigorú szankcionálására, illetve a közbeszerzési törvény felülvizsgálatára vonatkozó, az előző fejezetben bemutatott javaslatainkkal érezhetően csökkenthető lenne a politikai klientúraviszonyok torzító befolyása a gazdaságra. Erről részletesen a hazai demokrácia fejlesztéséről szóló fejezetben (I/A) írtunk.
Mindezek a változások szerintünk kiszámíthatóbbá tennék a befektetések megtérülését, kedvezőbb feltételeket hoznának létre a gazdasági környezet változásaival szemben legvédtelenebb, foglalkoztatási szempontból viszont kulcsfontosságú kis- és középvállalati szektor számára, ami jó hatással lenne a munkaerő iránti keresletre, és mindenekelőtt csökkentenék a munkaerő-felvétel kockázatát.

1.2. A bérköltségek további csökkentése, elsősorban a jövedelmi spektrum alján

Magyarország, talán sokak tévhitével ellentétben, az állami elvonások GDP-hez viszonyított arányát tekintve egyáltalán nem tűnik ki az Európai Unió országai közül. Ebből a szempontból Európában átlagosnak számítunk, az Unió átlagánál egy kicsit alacsonyabb, a régió átlagánál valamivel magasabb a magyarországi adóterhelés. A közelmúltig azonban kiugróan magas volt a magyarországi adóék, azaz a foglalkoztatás teljes költsége és a nettó bér közötti különbség. Ez egyrészt a költségvetés bevételi szerkezetében a munkát terhelő adók és járulékok magas arányának, másrészt a teljes aktív korú népességben a legálisan foglalkoztatottak alacsony arányának a következménye.
Mi, ezekre a tényekre figyelemmel, továbbá abból kiindulva, hogy a tartós kirekesztettségben élők integrálásának feladata miatt sem indokolt az újraelosztás mértékének csökkentésében gondolkodni, a 2008 októberében nyilvánosságra hozott javaslatcsomagunkban10 egy bevételsemleges átrendezést javasoltunk a költségvetés bevételi oldalán, a munkához kapcsolódó terhek csökkentésével, amihez a fogyasztás, a vagyon és a környezetterhelés fokozottabb adóztatásával javasoltuk megteremteni a forrást.
A javaslataink egészen a válság beköszöntéig visszhangtalanok maradtak, aztán a válság hatására a Gyurcsány- majd a Bajnai-kormány részben hasonló irányban indult el. A 2009-es adó-átrendezés következtében a munkát terhelő elvonások GDP-n belüli aránya a 2007-2008-as 20-21%-ról 2010-ben 19% körülire csökkent, ami nagyjából megfelel az Unió átlagának, míg a fogyasztást terhelő adóké 15-ről 16%-ra nőtt.11 Ezeknek a változásoknak a fő irányát természetesen helyeseltük, de több részlettel nem értettünk egyet.
Egyrészt a fogyasztás (és a vagyon)12 adóztatásának erősítésével létrehozott mozgásteret mi a környezetterhelés sokkal hangsúlyosabb adóztatásával bővítenénk. Ezek közül a legfontosabb a közúti teherfuvarozás úthasználatának tonnakilométer-alapú megfizettetése, a környezetvédelmi termékdíjak, környezethasználati díjak és a bányajáradék emelése, és egy teljes körű széndioxidadó bevezetése, a mindenkori kvótaáron.
Másrészt a rendelkezésre álló mozgásteret másképp használtuk volna fel a munka terheinek csökkentésére. Véges mozgástér esetén választani kell, hogy az ember inkább munkáltatói terheket vagy személyi jövedelemadót csökkent. Mi jobban koncentráltunk volna a munkáltatói terhekre, mert azok csökkentése közvetlenül élénkíti a munkaerő iránti keresletet, az szja-csökkentés pedig csak a munkáltató és a munkavállaló közti béralkun keresztül. A szuperbruttósítás bevezetésével a béralku szempontjából ez a különbség közömbössé vált. (A vállalkozások alkalmazkodási költségei miatt a szuperbruttó-rendszerből nem lépnénk vissza.)
Az szja- és járulékcsökkentés eddig alkalmazott technikája elsősorban a jövedelmi spektrum közepén okozott érezhető tehercsökkenést. Ez azt sugallja, hogy az intézkedések fő célja az adóelkerülés csökkentése volt. Mi is súlyos problémának értékeljük az adóelkerülést, de egy véges tehercsökkentési mozgástérrel számolva választani kell, hogy azt az adóelkerülés csökkentésére vagy a képzetlenek munkaereje iránti kereslet élénkítésére használjuk fel, s mi az utóbbi preferálása miatt jobban céloznánk a jövedelmi spektrum aljára a tehercsökkentéssel. A mozgástérnek, elsősorban a zöldadók növelésével elért fokozatos fejlesztésével terjesztenénk ki a tehercsökkentést az egész spektrumra.
A további adórendszeri átrendezésre vonatkozó javaslataink ezeknek a szempontoknak megfelelően alakulnak.
Nyolc év alatt további 1000 milliárd forinttal csökkentenénk a munkára nehezedő adó- és járulékterhelést. Ezt a zöldadók 600 milliárdos nagyságrendű növelése, a többletjövedelem miatt megnövekvő fogyasztásból várható körülbelül 140 milliárd forint többlet áfa- és jövedékiadó-bevétel, valamint a fiktív céges gépjárműhasználat visszaszorításából származó többletbevétel ellensúlyozná.
Az átrendezést a gazdasági szereplők véges rugalmassága miatt szükséges ekkora időszakra elosztani. Azonban a minimálbér teljes bérköltségét már az első négy év alatt összességében 15%-kal mérsékelnénk, a járulékterhek erőteljes csökkentésével, a minimálbér nominális befagyasztásával és a szakképzettek garantált bérminimumának megszüntetésével.
A szuperbruttó bérre alapuló struktúrát megtartanánk, de a mainál sokkal átláthatóbbá tennénk a nyugdíjjárulékon kívül az összes munkaadói és munkavállalói járulék eltörlésével. Megszűntetnénk továbbá a külön adózó jövedelem kategóriáját, minden jövedelem az egységes adóalapba számítódna, ezzel szja- és járulékkötelessé válna. Az összevont jövedelmet az új rendszerben csupán kétféle teher sújtaná. Egyrészt a nyugdíjjárulék, egy, a szuperbruttó bér alapján kalkulált 25%-os nagyságú egységes járulék, ami felváltaná a mai munkaadói és munkavállalói nyugdíjjárulékot. Másrészt a személyi jövedelemadó, amelynek alsó kulcsa 100 ezer forintos határig 0% lenne, és biztosítaná, hogy minden jövedelmi kategóriában összességében 20-30%-kal csökkenjen az elvonási szint.
Az adóreform-javaslatunk részletei a gazdasági fejezetben (III/A) találhatók.

2.1. Zöld munkahelyeket teremtő beruházások

A gazdasági válság szerte a világon nagyon érzékenyen érintette a foglalkoztatást. Az Európai Unióban egy év alatt körülbelül négymillió munkahely szűnt meg. Sok országban, így az Egyesült Államokban és az Európai Unió tagországaiban, vagy például Dél-Koreában, az állam közvetlen beruházásokkal is szerepet vállal a munkaerő iránti kereslet élénkítésében, olyan szektorokban, amelyek fejlesztése a gazdaságot a fenntarthatóság irányába mozdítja. Ezek a gyakran Green New Deal-nek nevezett programok, a válságkezelő hatásukon túl, olyan ágazatokat erősítenek, amelyek a hagyományos energiahordozók kimerülése és a globális ökológiai problémák miatt várható változásokra is segítik felkészülni a gazdaságot, így a válság utáni kibontakozás utánra előnyhöz juttathatják az országot a munkahelyekért folyó nemzetközi versenyben. Mi úgy látjuk, hogy nálunk is szükség van ennek az eszköznek a használatára, azért is, mert a foglalkoztatási helyzet javítását szolgáló többi javaslatunk nem egyik napról a másikra fejti ki a hatását, viszont vannak a társadalomban olyan, a munkanélküliséggel összefüggő akut válságjelenségek, amelyek azonnali beavatkozást kívánnak.
Nálunk a fizetőképesség megőrzésének kényszere és az ország hitelképességének megromlása miatt a zöld munkahelyteremtésnek csak olyan megvalósítására van lehetőség, ami a költségvetésnek nem jelent többletterhet. Nemzetközi példák felhasználásával már 2009 februárjában kidolgoztunk és nyilvánosságra hoztunk egy javaslatcsomagot,13 amelynek az a lényege, hogy az építőiparban a lakossági energiafelhasználás hatékonyságát javító, az energiaszektorban a megújuló energiatermelés fejlesztését elősegítő, a közlekedésben a közösségi közlekedést fejlesztő, illetve a Vásárhelyi-terv keretében az ökológiai tájgazdálkodási elemeket megvalósító beruházásokkal teremtsünk zöld munkahelyeket. Ehhez a környezetterhelés fokozottabb adóztatásával, az uniós fejlesztési források átcsoportosításával, a közúti teherszállítás megadóztatásával, a fővárosi dugódíj bevezetésével, illetve a széndioxid-kvóták értékesítéséből befolyó bevételből teremtenénk forrást, a költségvetési egyensúly érintetlenül hagyásával. A javaslat részleteit a gazdasági fejezetben mutatjuk be (III/A).

2.2. Foglalkoztatási és ökológiai fordulat a mezőgazdaságban

Korábban, az értékválasztásaink és a magyar társadalom problémáinak összefüggését bemutató bevezető fejezetben már szóltunk róla, hogy az ökológiai és a foglalkoztatási érdek a mezőgazdaságban is találkozik.
A nagybirtokokon, hatalmas monokultúrákkal dolgozó, iparszerű mezőgazdaság ökológiai és foglalkoztatási szempontból is előnytelen. A rendelkezésre álló támogatási rendszerek mégis a mezőgazdasági nagyüzemeket támogatják, a tulajdonosi szerkezetet a birtokkoncentráció irányába tolva. Mi ebben változást szeretnénk elérni. A termeléshez kapcsolódó támogatások egy részének más vidékfejlesztési célokra történő átcsoportosítása mellett, a továbbra is a termeléshez kapcsolódó támogatásokat degresszívvé tennénk.
A mezőgazdaság foglalkoztatási és népességmegtartó hatása szempontjából az az optimális, ha a föld helyben lakó, életvitelszerűen gazdálkodó emberek kezében van, ezért mi szeretnénk meghosszabbítani a külföldiek földtulajdonszerzésére vonatkozó moratóriumot.
Azt szeretnénk, ha a vidéki termékláncok lerövidülnének, így lényegesen nagyobb haszon maradna a termelőknél, és a fogyasztók számára átlátható lenne az élelmiszerek eredete. Ezért a vidéki térségek közvetlen értékesítési csatornáinak fejlesztését közvetlen infrastruktúra-fejlesztéssel, és a jogszabályi környezet megváltoztatásával is segítenénk (lásd még a vidék esélyegyenlőségéről szóló fejezetet).
Az élelmiszerbiztonsági és élelmiszer-önrendelkezési szabályok szigorításával és a támogatási rendszer fejlesztésével is helyzetbe akarjuk hozni ezt az ökológiai, egészségügyi és foglalkoztatási szempontból is optimális gazdálkodási módot. Meg akarjuk őrizni a magyar mezőgazdaság mentességét a genetikailag módosított organizmusoktól.
A mezőgazdaság fejlesztésére vonatkozó javaslatainkat részletesen a gazdaságról szóló fejezetekben fejtjük ki (III/A).

3. A munkakínálat javítása

A munkakínálat növeléséhez egyfelől arra van szükség, hogy a nem dolgozók nagyobb ösztönzést kapjanak a munkakeresésre és munkavállalásra. Az LMP nem a segélyek összegének csökkentésében látja az alkalmas eszközt erre, hanem az együttműködési, álláskeresési feltételek szigorításában és következetes betartatásában. Ehhez a szabályozást és a munkaügyi kirendeltségek érdekeltségét is javítani kell.
A jóléti ellátások csökkentik a munkavállalási hajlandóságot, nemcsak a segély, a családi pótlék, vagy a rokkantnyugdíj is.14 Át kell alakítani azoknak a jóléti ellátásoknak a hozzáférési feltételeit, amelyek munkaképes embereket hosszú időre vagy véglegesen távol tartanak a munkaerőpiactól. A legfontosabb ilyen ellátás a rokkantnyugdíj és a rokkantsági járadék.
A munkanélküliséghez kapcsolódó ellátásoknak van egy további ellenösztönző hatása is, az úgynevezett munkanélküliségi csapda. Ez abból adódik, hogy a segély csak a munkanélküliség idején jár, így a munkába álláskor a jövedelem nem a nettó bér mértékéig nő meg, hanem csak a bér és a segély különbségével. Vagyis olyan, mintha a munkába álló a béréből 50, vagy akár 80-100%-os adót fizetne, attól függően, hogy mennyi a munkába álláskor elvesztett segély. Ezt a csapdát tovább mélyíti, hogy a segélyezettek gyakran csak bizonytalan idejű, átmeneti munkákra számíthatnak, és ha lejár a szerződésük, megint igényelni kell a segélyt és kivárni, amíg döntenek róla. Ezt az ellenösztönzést négy eszközzel javasoljuk csökkenteni: egyfelől, a segély együttműködési feltételeinek szigorításával, másfelől az újonnan munkába álló segélyezett esetében az első két évében a bérjövedelem fele nem számítana bele a háztartás jövedelmébe, így ha nem keres sokat, akkor nem veszíti el a segélyt. Ezt segíti még a segély kiterjesztése a dolgozó szegényekre és a lakásfenntartási támogatás helyett egy jelentősebb rezsitámogatás bevezetése is.
A munkavállalás akadályainak enyhítése, a munkavégző-képesség javítása nélkül nem várható, hogy azok, akik több éve nem dolgoznak, képesek legyenek visszatérni a munkaerőpiacra. Magyarországon a személyre szabott szociális és aktív munkaerőpiaci szolgáltatások területén a választékot, a minőséget, és a szolgáltatói kapacitásokat tekintve is jelentősek a hiányok, miközben a tartós szegénység és munkanélküliség csökkentésében illetve megelőzésében (ami a válság mélyülésével egyre fontosabb) alapvető szerepe lenne ezeknek a szolgáltatásoknak. A munkanélküliek körében készségfejlesztésre és a motiváció, önbizalom helyreállítására egyaránt szükség van. Ezeket pusztán anyagi ösztönzőkkel nem lehet kiváltani. A megváltozott munkaképességű munkanélkülieknek személyre szabott és emiatt drága – de hatékony és így hamar megtérülő – rehabilitációs szolgáltatásokkal lehet segíteni. Ezeket ma néhány tucat non-profit vállalkozás végzi csak: szolgáltatásaikat az ország egészében elérhetővé kell tenni. A munkaügyi kirendeltségek A rövidtávú kapacitáshiányát a non-profit szektor bevonásával lehet enyhíteni, olyan szolgáltatás-vásárlás jellegű, szerződéses finanszírozási konstrukcióban, ami a biztosítja a szolgáltatások jó minőségét és eredményességét. Erre a feladatra uniós források is rendelkezésre állnak, így nem újabb pénzekre, hanem jobb szabályozásra, valamint az eredményesség folyamatos ösztönzésére és ellenőrzésére van szükség.
A jóléti ellátások csökkenthetik a munkavállalási hajlandóságot, nemcsak a segély, hanem a családi pótlék, vagy a rokkantnyugdíj is.15 Ez önmagában nem probléma, azonban át kell alakítani azoknak a jóléti ellátásoknak a hozzáférési feltételeit, amelyek munkaképes embereket hosszú időre vagy véglegesen távol tartanak a munkaerőpiactól. A legfontosabb ilyen ellátás a rokkantnyugdíj és a rokkantsági járadék.
A munkanélküliséghez kapcsolódó ellátásoknak van egy további ellenösztönző hatása is, az úgynevezett munkanélküliségi csapda. Ez abból adódik, hogy a segély csak a munkanélküliség idején jár, így a munkába álláskor a jövedelem nem a nettó bér mértékéig nő meg, hanem csak a bér és a segély különbségével. Vagyis olyan, mintha a munkába álló a béréből 50, vagy akár 80-100%-os adót fizetne, attól függően, hogy mennyi a munkába álláskor elvesztett segély. Ezt a csapdát tovább mélyíti, hogy a segélyezettek gyakran csak bizonytalan idejű, átmeneti munkákra számíthatnak, és ha lejár a szerződésük, megint igényelni kell a segélyt és kivárni, amíg döntenek róla. Ezt az ellenösztönzést négy eszközzel javasoljuk csökkenteni: egyfelől, a jelenlegi segélyezés helyébe lépő garantált minimumjövedelem együttműködési feltételeinek szigorításával, másrészt a jogosultság dolgozó szegényekre való kiterjesztésével. Harmadrészt, a munkajövedelem egy része a jogosultság elbírálásakor nem számítana be a háztartás jövedelmébe, különösen a munkába állást követő két évben. Ezt segíti még a a lakásfenntartási támogatás jelentős kiterjesztése és emelése is (lásd a lakhatásról szóló fejezet 4. pontját), amely szintén hozzáférhető lesz a dolgozó szegények számára is.
Amennyiben a munkát keresők érdemi segítséget kapnak a munkába álláshoz, akkor van értelme szorosabb együttműködést elvárni a munkaügyi kirendeltségekkel és az együttműködési feltételeket következetesen betartatni. A feltételek megszegéséhez kapcsolódó szankciókat viszont enyhíteni kell.
Végül, a munkakínálat bővítését a munkába állás költségeinek csökkentésével is ösztönözni kell. Ezt segítenék a lakáspolitikai javaslataink, amelyek a lakásmobilitás megkönnyítésével hozzájárulnának a foglalkoztatás regionális különbségeinek csökkentéséhez és a leszakadó térségekben lakók esélyegyenlőségéhez is. A munkakínálatot bővítené a gyermekek napközbeni ellátásának bővítése (erről lásd az oktatásról szóló rész 4. pontját), és rugalmasabbá tétele, valamint a területi ellátási egyenlőtlenségek csökkentése is. Ezen kívül, mindkét szülő számára lehetőséget kell teremteni az atipikus munkavállalási formákra (pl. részmunkaidős állások, távmunka), és a munkáltatókat ösztönözni kell ezek minél szélesebb körű alkalmazására.

4. Oktatás és foglalkoztathatóság.

Ma a közoktatási rendszer nem segíti elő, hanem inkább gátolja a képzetlenségből adódó alacsony foglalkoztatási szint javulását. A munkaerőpiacról való tartós kiszorulás ma az alapkészségek, a szövegértés, számolás, probléma-felismerés, tanulni tudás, szociális jártasságok hiányával mutat szoros összefüggést, olyan készségekével tehát, amelyeket az iskolában kellene mindenkinek elsajátítania. Ezért szerintünk muszáj befektetni a közoktatásba.
A tanári pályát vonzóvá kell tenni a tehetséges fiatalok számára. El kell fogadtatni azt a pedagógiai szemléletet, amely az iskola feladatát a tananyag közvetítésén túl az alapkészségek fejlesztésében látja, amit bizonyos kritériumok eléréséig kivétel nélkül minden tanuló esetében folytatni kell. Ezt minden iskolától meg kell követelni, a teljesítést mérési, értékelési rendszerrel és mentori hálózattal kell segíteni. Meg kell szüntetni a szegények gyerekeinek oktatási elkülönítését és beterelését kilátástalan oktatási útvonalakba, amely csak a foglalkoztathatatlanság újratermeléséhez és a szegénység generációk közötti átörökítéséhez vezet.
Erre vonatkozó javaslatainkat a következő fejezetben mutatjuk be.