I. A demokrácia megújítása

A) A hazai demokrácia megújítása

Helyzetkép

Ahogy a bevezetőben jeleztük, az 1989-90-es jogállami forradalom által létrehozott alkotmányos rendet, annak közjogi szerkezetét alapvetően alkalmasnak tartjuk arra, hogy egy jól működő demokrácia keretéül szolgáljon. Nem leszünk partnerek az alkotmányos rend gyökeres megváltoztatására irányuló szándékokhoz, például biztosan nem támogatjuk az elnöki vagy fél-elnöki rendszer felé elmozdulás gondolatát. Az elmúlt húsz év tapasztalatai alapján azonban szükség van a közjogi rendszer karbantartására, kiigazítására.
Ahogy a bevezető fejezetben is említettük, a legnagyobb problémáknak a kormányzati hatalom ellenőrzésére szolgáló intézmények viszonylagos gyengeségét, a pártrendszer befagyását és a politikai közösségtől való elidegenedését, a politika és a gazdaság törvénytelen összefonódását, illetve az átláthatóság hiányosságait és a részvételi demokrácia gyengeségét látjuk.

Közjogi szerkezet, a hatalom ellenőrzése

A rendszerváltó alkotmányozás a közjogi struktúrát a stabilitás szempontjából túlbiztosította. A kormányzati hatalomnak nincsenek megfelelő ellensúlyai. A hagyományos parlamentáris ellenőrző aktusoknak (interpelláció, bizottsági meghallgatás, vizsgálóbizottság), a jogalkotási eljárási szabályok megszegésének, a mulasztásos alkotmánysértés alkotmánybírósági megállapításának, a számvevőszéki jelentéseknek nincsen érdemi következményük. Az ombudsmani rendszer nem elég differenciált, és a kapacitása sem elegendő ahhoz, hogy a végrehajtó hatalmat hatékonyan ellenőrizze. A köztársasági elnöki intézmény csak nagyon mérsékelt ellensúlyt képez. Az önkormányzati rendszer az önkormányzatok pénzügyi kiszolgáltatottsága miatt nem ellensúly a központi kormányzattal szemben. Emellett 1998 óta felerősödött az a folyamat, hogy a közjogilag független, rendeltetésszerűen a pártpolitikától mentes közjogi tevékenységet folytató intézmények is rendre a pártpolitikai területfoglalás áldozatául esnek.

Mozdulatlan elit, megújulásra kevéssé képes pártrendszer

A hazai politikai mező befagyott. Regionális összehasonlításban a politikai elit mozdulatlan, új pártok nehezen tudnak betörni a politikai térbe. A parlamenti pártok száma csökken, a megmaradókat egyre inkább gazdasági oligarchák uralják. A pártokon belüli vitákat a kilencvenes években meghatározó elvi-ideológia törésvonalak eljelentéktelenedtek, helyüket a gazdasági érdekcsoportok küzdelme vette át. A kilencvenes évek pártjai belülről megújíthatatlannak tűnnek. Utánpótlásukat a kontraszelekció jellemzi, aminek egyik oka, hogy a politikusi pálya társadalmi megítélése szélsőségesen rossz. Így a pártrendszer egyre kevésbé tudja betölteni alkotmányos funkcióját: nem képes reprezentálni és a közhatalmi döntéshozatalba becsatornázni a politikai közösségben meglévő különböző morális meggyőződéseket, a közjóról alkotott különböző elképzeléseket.
A helyi önkormányzatok működését is, a kistelepüléseket leszámítva, a politikai zsákmányszerzés logikája hatja át. A jelenlegi népszavazási szabályozás (a kampányszabályok rendezetlensége, a relatíve magas kezdeményezői küszöb) a közvetlen demokrácia országos intézményeit is gyakorlatilag a pártok kezébe teszi le, miközben helyben a szigorú érvényességi és eredményességi feltétel indokolatlanul korlátozza az állampolgári kezdeményezések lehetőségeit.

A politika és a gazdaság törvénytelen és antidemokratikus kapcsolata

Ha máshonnan nem, a választási kampányokban elköltött milliárdokból nyilvánvaló a politika és a gazdasági elit törvénytelen összefonódása. A nagy pártok a törvényes határérték tízszeresét is elköltik egy-egy kampányra. Ezt a klientúrájuk finanszírozza, majd benyújtja a számlát, amit a hatalomba bekerült pártok a közpénzfelhasználásban és a közpolitikában nekik kedvező döntések révén egyenlítenek ki, a helyi önkormányzati szinttől egészen a kormányig. Ezzel romlik a kormányzás minősége, mert nem a közjó, hanem a maguknak politikai befolyást vásároló csoportok érdekeit szolgálja, és sérül a demokrácia alapgondolata, az egyenlő részvétel elve, hiszen aki nem rendelkezik gazdasági hatalommal, az nem tudja a politikai döntéseket ilyen eszközökkel befolyásolni. Szemben jó néhány nyugati demokráciával, Magyarországon eddig nem volt példa arra, hogy a nyomozóhatóságok illegális pártfinanszírozás miatt nyomozást folytattak volna. A következmények nélküli politikai korrupció aláássa a demokratikus intézményrendszerbe vetett bizalmat.

A részvételt korlátozó tényezők a döntés-előkészítésben, az információszabadság hiányosságai

A jogalkotás szabályozásának komoly hiányossága, hogy a társadalmi nézetegyeztetési folyamatok elmulasztása vagy gyakorlati ellehetetlenítése nem jár közjogi szankcióval. A mai jogalkotási eljárási gyakorlatot egyaránt jellemzi a tételes jog semmibe vétele, például a jogszabálytervezetek véleményeztetése során alkalmazandó határidőkre vonatkozó előírások rendszeres figyelmen kívül hagyása, illetve a sürgős véleményezés jogintézményével való tömeges visszaélés, és a megjelenő nem kormányzati vagy szakapparátusi vélemények figyelembe vételének teljes esetlegessége. Az 1987-es jogalkotási törvényt ráadásul 2010 végével az Alkotmánybíróság megsemmisítette, az új törvény elfogadása kétharmados többséget igényel. Egy 2006-ban elkészült törvénytervezet ugyanakkor előremutató rendelkezéseket tartalmaz a normaalkotást megelőző hatásvizsgálatokról, de az elfogadására mindeddig nem került sor.
Az információszabadság törvényi szabályozása elvileg magas színvonalon biztosítja a közérdekű adatokhoz való hozzáférést, a jogalkotás szabályozásának előbb említett hiányosságai miatt azonban ennek sokkal kevesebb a gyakorlati haszna, mint lehetne. Az adatvédelmi törvény a közérdekből nyilvános adatok fogalmának bevezetésével számos területen nyitott hozzáférést olyan adatokhoz, amelyek a közügyekről való véleményalkotáshoz, az államhatalom hatékony ellenőrzéséhez elengedhetetlenek. A törvényhozó azonban elmulasztotta ezekhez a szabályokhoz hozzáigazítani azokat a törvényeket, amelyek az ilyen adatok kezelését az egyes szektorokban szabályozzák. Az elektronikus információszabadságról szóló törvény a közérdekű adatok külön igénylés nélküli nyilvánosságra hozatalában igen fontos szabályokat vezetett be a jogrendszerbe, a törvény végrehajtása azonban nagyon alacsony szinten áll. Nincs ellenőrzési rendszer, amely a törvény végrehajtását nyomon követné, és a törvény nélkülöz mindenféle érdemi szankciót a közérdekű adatokat közzé nem tevő intézményekkel és tisztségviselőkkel szemben. A közhatalmi szervek rendre ki is bújnak az információszabadság törvényi előírásai alól. Az állami működés átláthatóságát gátolja a továbbra is a jogállam előtti időszak gondolkodásmódját tükröző új titoktörvény, valamint a hozzá kapcsolódó, a tényfeltáró újságírókat fenyegető, büntetőjogi szankciórendszer is.
A demokratikus hagyományok hiánya és a politika erkölcsi hitelvesztése miatt az állampolgárok döntő többsége nem motivált arra, hogy a közéletben részt vegyen. A részvételi kultúra megerősödésének legkézenfekvőbb terepe a helyi közügyekbe való bekapcsolódás lenne, a nyilvánosság hiánya, az információk visszatartása, a döntéshozatal centralizáltsága azonban helyi szinten is jelen van. A jogszabályok biztosította társadalmi részvételi lehetőségeket a gyakorlatban a különböző szintű döntéshozók, az önkormányzatok, a vállalatok, de maguk az állampolgárok is sokszor kiüresítik, formálissá teszik, vagy trükkökkel manipulálják. Az állampolgári önszerveződések azonban, egyelőre főként lakóhelyi érdeksérelmek kapcsán, egyre gyakrabban adják bizonyítékát annak, hogy a részvételi demokrácia hatékony eszközei.

A demokráciára nevelés helyzete

A demokráciára nevelés legfontosabb színtere az iskola. A demokratikus magatartás elsősorban nem a családban, hanem abban a tágabb közösségben nyer értelmet, ahol a tanuló a mindennapjait tölti. Ezért az iskolának kiemelkedő szerepe lehetne a demokratikus attitűdökre és részvételre nevelésben. Az iskolák azonban ezt a szerepet jelenleg csak korlátozottan tudják betölteni.
Sok iskolában a tudásátadás hagyományos, frontális tanítással, hagyományos számonkérési formákkal jellemezhető formái élnek tovább, merev hierarchikus viszonyok jellemzik az iskolák működését, hiányoznak vagy formálisan működnek a demokratikus készségek elsajátítását segítő intézmények, ritkán késztetik a gyermekeket önálló feladatmegoldásra. Mindez nem kedvez annak, hogy a szűkebb vagy tágabb társadalmi közegét aktívan és felelősen formáló, a modern társadalom intézményrendszerének főbb működési elveit ismerő, és ismeretei önálló gyarapítására képes felnőttekké váljanak a mai diákok. Az iskolai demokrácia működése, amelynek jelenlegi intézményi formája az iskolaszék és diákönkormányzat, akadozik, esetleges, az iskolaszékek létrehozása például fakultatív.
Az iskolák nagy része jelenleg nem szocializál megfelelő módon a demokratikus értékekre, viselkedési módokra. Számos kutatás mutatott rá például a diákok körében tapasztalható előítéletességre, aminek legfőbb okozója nem az iskola, viszont a csökkentésében az iskolának nagy szerepe lehet. Az iskolák még a diákok alapvető jogtudatosságra nevelésével is igen rosszul állnak.1

Ahogy a fő értékválasztásainkat bemutató bevezetőben is említettük, a demokrácia hitelvesztésének kétségtelenül a társadalmi igazságtalanság is a legfőbb okai közé tartozik. Erről a második, a társadalmi integrációról szóló részében írunk.

Céljaink és javaslataink

1. Ellenőrizhetőség és ellensúlyok a közjogi rendszerben

A demokrácia működését illető jogos elégedetlenségre válaszul népszerűvé lett a közjogi rendszer gyökeres megváltoztatását ígérő populista nagyotmondás – ilyen például a meghatározatlan tartalmú új alkotmány ígérete, a képviselői visszahívhatóság emlegetése, vagy a kisebb parlament népszerű, de a választójogi rendszer valóban bénító visszásságaiból semmit meg nem oldó követelésének ismételgetése. Mi úgy látjuk, hogy ezzel szemben arra van szükség, hogy azonosítsuk azokat a hatalmi központokat a közjogi rendszerben, amelyeknek az ellenőrzése, átláthatósága, számon kérhetősége gyenge, és ezen változtassunk a közjogi rendszerben egymás ellensúlyát képező különböző intézmények között szétosztott jogosítványok kiigazításával.
Ahhoz, hogy az Országgyűlés hatékonyan tudja ellenőrizni az egyre összetettebb tevékenységet kifejtő végrehajtó hatalmat, szükség van az ombudsmani rendszer differenciálására és kapacitásainak bővítésére, az Állami Számvevőszék jogosítványainak megerősítésére, beleértve a szankciók megállapítását is, és a kormányt érintő parlamenti döntések közjogi következményeinek szigorítására.
Ugyanakkor nem szabad szankcionálatlanul hagyni a jogalkotók, tehát a parlament mellett a kormány, a miniszterek és a helyi önkormányzatok mulasztásos alkotmánysértéseit sem. Az alkotmánybírósági eljárásokat viszont a döntések mögötti elvek és érvek jobb átláthatósága, ezáltal a deliberatív demokrácia fejlesztése érdekében kontradiktorikussá szeretnénk tenni.
Szerintünk arra is szükség van, hogy az alkotmányos funkciójuk szerint a pártpolitikától elvileg független közhatalmi szerepeket betöltő vezetőket, így például az államfőt, az alkotmánybírákat, az ombudsmanokat, a főügyészt, a főbírót, mentesítsük a pártpolitika befolyásszerző ambícióinak nyomásától. Mivel őket a parlament választja, azaz praktikusan a mindenkori parlamenti többség, megszüntetnénk az újraválaszthatóságukat, hogy a hivatal megtartásának esetleges szándéka ne befolyásolhassa a függetlenségüket. Az államfő által jelölt tisztségek esetében a személyi kiválasztásban megerősítenénk az elnök hatáskörét.

2. Pártokrácia helyett az alkotmányos funkcióit ellátó, újraéledő pártrendszer

A pártrendszer megújulásra való képtelenségének okai közt két közjogi tényezőnek van döntő szerepe: a választási rendszer egyes sajátosságainak és a pártfinanszírozás rendezetlenségének.
A pártok belső megújulását két tényező akadályozza a legjobban. Az egyik a politikusi munka negatív társadalmi megítélése, ami kontraszelekcióhoz vezet. Ezen sajnos nem lehet közjogi eszközökkel segíteni. A másik a pártoknak az a sajátossága, hogy a mindenkori szűk pártelitek számára könnyen uralhatóak, mert a személyi döntéseik meghatározzák a pártban hivatásszerűen politizálók egzisztenciális kilátásait. Például az országgyűlési képviselők egyéni állásfoglalásainak és teljesítményének választók általi értékelése alig játszik szerepet abban, hogy megőrizhetik-e a hivatalukat vagy sem, mert erről lényegében a pártelitek döntenek. Hosszabb távon olyan választási rendszer kialakítására van szükség, amely a jelenleginél arányosabban fejezi ki a választók akaratát, és egyben növeli az állampolgárok lehetőségét arra, hogy a jelöltek személyével kapcsolatos preferenciáikat is érvényesíthessék. A pártrendszer megújuló-képességét javítaná az a javaslatunk is, hogy a különböző közjogi pozíciókban, tehát a többek között képviselőként, polgármesterként egymás után eltölthető ciklusok számát korlátoznánk.
A pártok közti versenyben az új kihívók megjelenésének legnagyobb akadálya a kampányra milliárdokat költő pártokkal folytatandó verseny költségigénye, és az az óriási logisztikai teher, amit a sikeres listás szerepléshez szükséges számú egyéni jelölt ajánlócéduláinak összegyűjtése jelent. Az utóbbiakkal – elsősorban a tőkeerős pártok – rendre vissza is élnek.2 Egy többfordulós választásnál a komolytalan jelöltek megjelenése sokkal kisebb kárt okoz, mint a verseny korlátozása és az említett visszaélések, ezért az ajánlócédula-rendszer megszüntetését javasoljuk. Helyette a morális kaució rendszerét vezetnénk be, ami a pénzbeli kaucióval ellentétben nem diszkriminálná a jelölteket anyagi helyzetük alapján. A javasolt rendszerben az egyéni választókerületekben induló jelöltnek a választások időpontja előtt hat héttel nyilvánosságra kell hoznia vagyonnyilatkozatát, közéleti tevékenységét és politikai múltját részletesen leíró életrajzát, és részletes programját. A jelöltnek nem kell egyéb ajánlást szereznie akkor, ha legalább egy éve bejelentett lakóhellyel rendelkezik az egyéni körzetben, egyéb esetben legalább száz választópolgár aláírással megerősített ajánlását is fel kellene mutatnia. A nyilvánosságra hozott adatokat a választás első fordulóját megelőző két hétig bárki vizsgálhatja, bizonyítottan valótlan adat szerepeltetése esetén a jelölt kizárható a választáson való indulásból.
A parlamentbe jutás küszöbét pedig 3%-ra szállítanánk le, mert ez még nem veszélyeztetné a politikai rendszer stabilitását, viszont nagyban javítana a megújulóképességén. A politikai versenyt torzító tényezők legfontosabbika azonban a gazdaság és a politika összefonódása, ami a törvénytelen csillagászati kampányköltésekben ölt testet. Erről szól a következő pont.

3. A kampányfinanszírozás törvényes és demokratikus keretek közé szorítása

A kampányfinanszírozás jelenlegi gyakorlata a politikához kapcsolódó korrupció egyik legfőbb hajtóereje, egyben a pártok közti verseny antidemokratikus eltorzításának egyik legfőbb eszköze. Ebben viszonylag egyszerű eszközökkel jelentős változást lehetne elérni. Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet már 2006-ban kidolgozott egy megvalósítható javaslatcsomagot,3 ami szerintünk megfelel erre a célra. A változáshoz a kiterjedt gazdasági klientúrával rendelkező pártok politikai akarata hiányzik. Ha lehetőséget kapunk rá, mi küzdeni fogunk a változásért.
Ehhez szét kell választani a pártok működési és kampánykiadásait, hogy a pártok a kampányfinanszírozást kizárólag egy elkülönített és nyilvános kampányszámláról végezhessék.
Meg kell tiltani, hogy magánszemélyek, más szervezetek fizessék közvetlenül a párt, illetve a jelöltek kampánycélú kiadásait a reklámipari szolgáltatók felé. A kampányszámláról fizetett hirdetések az eredetüket igazoló azonosítót kell, hogy kapjanak. A hirdetési cégek csak erről a számláról fizetett hirdetést vehetnek át, és kizárólag a nyilvánosan közölt listaárral dolgozhatnak.
A kampányköltés felső határát a hirdetési piac valós áraihoz kell igazítani. A kampányok költségét ugyanakkor csökkenteni kell a kampányidőszak lerövidítésével, a tévékben, rádiókban felhasználható időkeret korlátozásával, valamint ingyenes időkeretekkel.
Korlátozni kell a céges adományokat, de adókedvezménnyel kell segíteni a magánadományozást, melynek a jelenleginél nagyobb nyilvánosságot kell biztosítani. A kisösszegű magánadományok gyűjtését az adományok számával arányos kiegészítő támogatással is célszerű ösztönözni.
A párt- és kampányfinanszírozás rendjének, a Számvevőszék jogosítványainak megerősítése mellett, bírságoktól az igazgatási, közjogi és büntetőjogi következményekig terjedő, következetesen érvényesített szankciórendszerrel kell érvényt szerezni.
Törvényi gátat akarunk szabni annak is, hogy a mindenkori kormányzat a ciklus végén közpénzen bújtatott pártpropagandát folytathasson.

4. A korrupció további csatornáinak leszűkítése

A korrupció visszaszorítása érdekében a kampányfinanszírozás szabályozott keretek közé szorításán túl szükség van további lépésekre is. Már 2008 októberében nyilvánosságra hoztuk a korrupció visszaszorítására szolgáló 12 pontos javaslatcsomagunkat.4 Most ebből említjük meg a legfontosabbakat.
A köztulajdonban álló cégeknél a pártérdekeket a testületi vezetésben ülő pártkáderek érvényesítik. Ezért ezek létszámát radikálisan csökkentenénk, és megerősítenénk a felügyelő bizottságok független, ellenőrző szerepét.
A korrupció nemcsak a központi kormányzat, hanem az önkormányzatok szintjén is jelentkezik. Az önkormányzatok működésének átláthatósága érdekében minimálisra szűkítenénk a zárt ülések elrendelésének lehetőségét a helyi képviselőtestületeknél. Az Alkotmánybíróságnál indítványoztuk az önkormányzati törvény 12. §, 4. bekezdés (b) pontjának megsemmisítését, amely lehetővé teszi, hogy a helyi képviselőtestület, zárt ülést rendeljen el „a vagyonával való rendelkezés és az általa kiírt pályázat tárgyalásakor, ha a nyilvános tárgyalás üzleti érdeket sértene”.5
A közbeszerzési rendszer a korrupciós ügyletek lebonyolításának egyik fő terepe. A Transparency International országtanulmánya szerint a korrupció nálunk átlagban 20-25%-kal drágíthatja a közbeszerzéseket, ez azt jelenti, hogy például 2006-ban 1700 milliárd forintból 280 milliárd forint megtakarítható lett volna. Ezért meg akarjuk szabadítani a közbeszerzési törvényt azoktól a kiskapuktól, amiken keresztül a döntéshozók a klienseik érdekeit érvényesíteni tudják. Ehhez csökkenteni kell az általános szabályok alóli kivételek lehetőségét, a riválisok formai okokból történő kizárásának lehetőségét (helyette hiánypótlásra kell lehetőséget adni), szűkíteni kell a döntéshozók szabad mérlegelési jogköreit.6 Biztosítani kell a közbeszerzésekben részt vevő vállalkozások tulajdonosi szerkezetének átláthatóságát és nyilvánosságát. A tisztázatlan tulajdonosi hátterű és off-shore cégeket ki kell zárni a közbeszerzésekből.
A nemzetközi tapasztalatok szerint a közbeszerzésekhez kapcsolódó korrupció visszaszorításának egy bevált eszköze a közbeszerzések felosztása kisebb egységekre, olyan egységekre, amelyekre kisebb vállalkozások is eséllyel pályázhatnak. Az, hogy a megrendelő egy-egy részfeladatra közvetlenül szerződik olyan cégekkel, amelyek jó eséllyel az egész beruházást megvalósító nagyvállalat alvállalkozói is lehetnének, ha egyben írnák ki a közbeszerzési pályázatot, sok esetben önmagában jelentősen csökkenti a költségeket. Ha kisebbek a pályáztatott csomagok, több az eséllyel induló ajánlattevő. Ez csökkenti a kartellezés, illetve az érdekelt vállalatok és a döntéshozók közötti átláthatatlan érdekszövetségek kialakulásának esélyét.
A hatósági eljárások befolyásolása egy másik fontos korrupciós terep. Mi megszüntetnénk a gazdasági érdekcsoportok lobbizási lehetőségét a hatósági eljárásokban. A jelenlegi, kiskapukkal terhelt lobbitörvény helyett az új jogalkotási törvényben szabályoznánk a legális társadalmi és gazdasági érdekérvényesítés formáit, amelyben a közösségi érdeket védő társadalmi szervezetek részvételi, befolyásolási eszközeit erősítenénk meg.

5. Vágjuk ki a titokerdőt

A közélet tisztaságának legjobb garanciája, ha a közhatalom gyakorlói nem titkolhatják el az állampolgárok elől a közérdekű információkat. Ennek legjobb eszköze az aktív információszabadság, azaz, amikor a közhatalmi szervnek kérés nélkül, elektronikusan, áttekinthető, jól kereshető honlapokon közzé kell tennie a közérdekű adatokat.
Mi nagyságrendekkel tágítanánk az így nyilvánosságra hozandó információk körét.
A közigazgatási szervek azonban egyelőre a jelenlegi törvényi kötelezettségeknek sem tesznek eleget. Ezért kialakítanánk az aktív információszabadság követelményeinek teljesítését monitorozó rendszert, a közzétételi kötelességek megszegéséhez pedig büntetőjogi és közjogi következményeket rendelnénk.
Az aktív információszabadságot a közhivatalt betöltők és a köztulajdonú vállalatot vezetők üzleti kapcsolatrendszerére is kiterjesztenénk, illetve ebben a személyi körben személynév alapján kereshetővé tennénk a cégnyilvántartási rendszert minden állampolgár számára.
Az önkormányzati rendeletekhez, határozatokhoz való hozzáférés biztosítását az elektronikus információszabadságról szóló törvény jelenleg nagyon szűk körben írja elő az önkormányzat kötelezettségeként, és az önkormányzatok gyakran ezt sem teljesítik. Az önkormányzatok aktív információszabadsággal kapcsolatos kötelezettségeit kitágítanánk és részletesen szabályoznánk. A központi közigazgatásban egyébként is kiépítendő monitorozási rendszert kiterjesztenénk az önkormányzatok közzétételi kötelezettségeire is.
A környezetvédelmi törvényben 1995-ben előírt Országos Környezeti Információs Rendszer meg nem valósult részeit megvalósítanánk (jelenleg országos szinten csak a levegőminőségi, illetve hulladékügyi rendszerek léteznek, és azok sem felhasználóbarát változatban). Érvényt szereznénk az egyes régiók, települések környezeti elemeinek állapotára vonatkozó adatokra és éves környezeti jelentésekre vonatkozó, az illetékes felügyelőségeket és az érintett önkormányzatokat terhelő közzétételi kötelezettségnek.
Új, jogállami titoktörvényt fogunk beterjeszteni, amiben a titkosítást sokkal szűkebb keretek közé javasoljuk szorítani, és véget akarunk vetni a tényfeltáró újságírók büntetőjogi fenyegetettségének.
A közszereplő fogalmának pontos és differenciált meghatározásával és a tudósítás szabadságának biztosításával csökkenteni akarjuk annak az esélyét, hogy a jövőben közszereplők a magánjogi személyiségvédelem mögé bújva térjenek ki a nyilvánosság kontrollja, illetve a nyilvános politikai kritika és vita elől. A közhatalmi intézmények (jogi személyek) esetében pedig világossá kell tenni: nincsen a törvény által védett jó hírnevük.
Az 1986-os sajtótörvény helyett új sajtótörvényt készítenénk, amelyben más szektorok monopólium-ellenes szabályozásához hasonló szabályozással csökkentenénk a politikai-gazdasági érdekcsoportok ellenőrzését a sajtópiac felett.
Az előző rendszer állambiztonsági aktáit pedig megnyitnánk, és mindenki számára szabadon kutathatóvá tennénk.

6. Hódítsuk meg a politikai teret az állampolgári részvétel számára

Könnyíteni akarunk az érvényes és eredményes helyi népszavazások, valamint a helyi és országos népi kezdeményezések feltételrendszerén, biztosítva a rivális álláspontok és az állampolgári önszerveződések esélyegyenlőségét a helyi és országos népszavazási kampányokban.
Az állampolgári részvétel eddig leghatékonyabb intézményeinek bizonyult civil önszerveződések számára kiszámítható jogi-szabályozási környezetet szeretnénk teremteni, a pénzügyi több lábon állásukhoz és fenntarthatóságukhoz szükséges feltételrendszer egyidejű megteremtésével.
Új jogalkotási törvényt készítünk, amely a jogszabály-kezdeményezéstől egészen a parlamenti vitáig komoly közjogi szankciókkal védené az állampolgári részvételt a politikai döntéshozatalban, és megakadályozná, hogy a különféle hatósági eljárásokban a gazdasági lobbicsoportok nyomására ellehetetlenítsék az állampolgári szervezetek részvételét. Az új törvénybe bele akarjuk foglalni, hogy a jogalkotási eljárási szabályok megszegésével megalkotott normát alkotmányellenesként kell kezelni.
Megkezdjük az állampolgári tanácsok, a közösségi tervezés, a részvételen alapuló költségvetés-készítés és más, külföldön bevált részvételi technikák intézményesítését. Állami és államilag támogatott fejlesztéseknél, beruházásoknál ezeknek a technikáknak az alkalmazását bizonyos értékhatár fölött idővel kötelezővé is tennénk. A strukturális alapokból jövő fejlesztési források felhasználásának tervezésében már a következő uniós tervezési időszakban szeretnénk megteremteni az alulról jövő tervezés feltételeit, felhasználva a szlovén tapasztalatokat.

7. A demokráciára nevelés fejlesztése

Szorgalmazni fogjuk, hogy a Nemzeti Alaptanterv soron következő felülvizsgálata alkalmával a korábbiaknál hangsúlyosabb szerepet kapjon az állampolgári részvételhez szükséges készségek és tudás fejlesztése. Ehhez készüljenek pedagógiai programcsomagok is, amelyek elősegítik, hogy a diákok életszerű helyzetekben sajátítsák el a demokratikus közéletben való aktív részvételhez szükséges ismereteket és készségeket. Ennek egyik lehetséges eszköze, ha a diák-önkormányzati munkának valódi tartalma és tétje van. A diákoknak átfogó képet kell kapniuk az alkotmányos rendről, a képviseleti rendszerről, a demokratikus politikai jogok gyakorlásának színtereiről, a társadalmi önszerveződésekről, az alapvető közpolitikai dilemmákról, a politika igazságossági, fenntarthatósági és más erkölcsi kérdéseiről.
Nagyon fontos, hogy az iskolák irányítási rendszere lehetőséget biztosítson a diákoknak a részvételre, a diákvélemények megjelenítésére, az iskola működésével kapcsolatos viták kulturált keretek közötti lefolytatására. Elő kívánjuk segíteni, hogy az iskolák vagy a települések szintjén diáklapok, diákrádiók, a diákvélemények megjelenését elősegítő internetes fórumok működjenek. Az iskolák működését szabályozó dokumentumok, a helyi tanterv, a pedagógiai program és a házirend továbbfejlesztésében játszhassanak aktív szerepet a diákok. A szabályok kialakításában való diákrészvétel elősegítheti, hogy az intézmény működési szabályait egyfajta szerződéses viszony jegyében fogadják el és tartsák tiszteletben az érintett felek. A reformpedagógia különböző modelljei, jó gyakorlatai, például a Summerhilli Szabad Iskola, vagy a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány programjai is, például a „KÖZÖD!”-program, a demokratikus részvétel szempontjából modellértékűek lehetnek.
Javasoljuk, hogy a korábbi elhamarkodott döntéseket felülvizsgálva, valamennyi oktatási intézményben álljanak fel újra a megfelelő jogkörökkel felruházott részvételi fórumok (iskolaszékek), amelyekben egyaránt képviselve vannak a diákok, a szülők és a pedagógusok. Kívánatosnak tartjuk, hogy az oktatási jogok biztosának közreműködésével mihamarabb összegzés készüljön azoknak az iskolai testületeknek a működéséről, amelyek tényleges eredményeket értek el a részvételi keretek működtetésében.