Helyzetkép

Magyarországon a városok és a kisebb települések között szélsőséges társadalmi és gazdasági különbségek alakultak ki. Óriási a szakadék a közszolgáltatások elérhetőségében és minőségében. Bezárt mozik, tönkremenő művelődési házak kezdték a sort, mára az orvosi ellátás, a patika, az iskola, a tömegközlekedés és a posta elérhetősége is problémás. Sok vidéki település közelében a közúthálózat is hosszú ideje botrányosan leromlott állapotban van. A zsákfalvak elérhetősége kritikus, a vidéki kistelepülések közúthálózata veszélyes, a kátyús, sokszor egy sávnyi szélességre szűkülő utakra az elmúlt években csak sebességkorlátozó tábla jutott, javítás, karbantartás nem. A nehézkes és drága közlekedés mára a munkavállalást akadályozó fontos tényezők egyikévé vált. A kistelepüléseken a vállalkozói szféra gyengesége miatt sok helyen az önkormányzatok léptek elő a legnagyobb foglalkoztatókká. A fejlesztési források jelenlegi települések közötti elosztása aránytalan, növeli az egyenlőtlenségeket, az önerővel vagy kormányzati kapcsolatokkal nem rendelkező települések hátránya egyre gyorsabban nő.
Ahogy a foglalkoztatásról szóló fejezetben már szóltunk róla, a mezőgazdaság foglalkoztatási hatása sokkal kevesebb, mint lehetne. Az agrárpolitikában hiányzik a piacvédelem. A több ezer hektáros nagygazdák politikai érdekérvényesítő képessége megnőtt, a volt termelőszövetkezetek átalakításakor részben eleve az erős politikai kapcsolatrendszerrel rendelkezők váltak nagygazdákká, így a támogatási rendszereket a lobbierejük segítségével a maguk gazdálkodási méretéhez tudják igazítani. Részben ennek következtében a fejlesztési források elosztásának rendszere indokolatlanul tovább növeli a nagybirtokok erejét és vagyonát, valamint a területi egyenlőtlenségeket. Eközben kisgazdálkodók sokasága hagyta abba gazdálkodását, így a mezőgazdaság foglalkoztató ereje kritikusan lecsökkent. A gazdatársadalom elöregszik, a termőföld és a termelőeszközök a helyiek kezéből mindinkább külföldiek vagy távoli városokban lakó gazdálkodók kezébe kerülnek. Az elmúlt évtizedekben a hagyományos gazdálkodási formákat nagyüzemi táblásítások váltották fel. A szántóföldi művelés növekedésével a környezeti adottságokhoz alkalmazkodó tájgazdálkodási formák lehetősége csökkent, a tanyarendszer jóformán eltűnt.
Részben az ésszerűtlenül bonyolult egészségügyi és adminisztratív előírások sokasága tehet arról, hogy hiányzik a helyi alapanyagok helyi vagy térségi feldolgozása, így ebből a helyi gazdálkodók helyett a feldolgozók és az értékesítők profitálnak. A gazdákat segítő intézményrendszerek, hálózatok nem jutnak stabil finanszírozáshoz. A védett területek jelentős gazdasági és társadalmi feszültségek forrásai, miközben a biogazdálkodás szerepe nem növekszik.
Stratégiai kérdés, hogy a magyar vidék az ott élőknek jó életminőséget, elérhető, színvonalas közszolgáltatásokat, az aktív korúaknak munkát, a gyerekeknek valódi esélyegyenlőséget nyújtó iskolákat tudjon biztosítani. Ennek hiányában a vidék elnéptelenedésével és a városi szegénység nagyarányú növekedésével kell számolni.

Javaslataink

1. Új finanszírozási és támogatási rendszer a vidék társadalmi fenntarthatóságáért

Az önkormányzatok fenntartható gazdálkodása és az átpolitizált központi pályázati rendszereknek való kiszolgáltatottságuk csökkentése érdekében olyan finanszírozási rendszerre van szükség, amely biztosítja a legkisebb településen élők esélyegyenlőségét is, nagyobb mozgásteret ad a helyi döntéseknek, ugyanakkor folyamatosan biztosítja, hogy a közszolgáltatások mindenütt jó minőségűek és elérhetőek legyenek. A jó minőséget a bonyolult és gyakran változó normatívarendszer helyett a szabadon elkölthető források növelése, és egyúttal a szolgáltatások eredményességének rendszeres ellenőrzése által javasoljuk biztosítani, a finanszírozásban az esélyeket kiegyenlítő differenciálás növelésével.
A helyi önkormányzatok finanszírozásának az általunk javasolt rendszerben négy fő forrása lenne. Egyrészt egy rászorultságtól függő, kötetlen felhasználású normatíva. Másrészt egy feladatoktól függő (ezért gyakorlatilag a 0-14 éves, illetve a 60 év feletti népesség számával arányos), jóléti ellátásokra fordítható és minőség szerint differenciált normatíva. Harmadrészt az szja-visszatérítés, amit differenciáltan emelnénk 1 illetve 2 százalékponttal az egy főre jutó személyi jövedelemadó mértéke alapján közepes és szegény települések esetében. Negyedrészt az önkormányzat iparűzési és kommunális adóbevétele. Ezek közül az iparűzési adó súlyát és mértékét csökkenteni szeretnénk, hosszú távon akár ennek az adónemnek a teljes megszüntetésével is. A többi helyi adót és részben az iparűzési adót is egyetlen egységes, kötelező, az ingatlan értékén alapuló alacsony kulcsú, de a magán- és üzleti tulajdon szerint differenciált kommunális adóval váltanánk ki. Ez magánszemélyek esetén kiváltja a helyi adókat és illetékeket (de a fogyasztással arányos víz-, csatorna- és más díjakat nem). Cégek esetében az önkormányzatok a kommunális adó differenciálását használhatnák a helyi életminőséget befolyásoló externális költségek érvényesítésére.
Régiós szintre javasoljuk helyezni a vidékfejlesztés intézményrendszerét, amit átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé kell tenni. Meg kell erősíteni a helyi akciócsoportokat, a helyi vidékfejlesztési irodákat és többcélú kistérségi társulásokat, valamint ezek területi kapcsolatait az ágazati intézményrendszerekkel (munkaügyi központok, falugazdászok, családsegítő irodák, átképző központok, közösségfejlesztők, tourinform-irodák, vállalkozásfejlesztési központok stb.).
A támogatáspolitikában a súlypontot az ágazati fókuszú pályázati rendszerről fokozatosan a térségi-regionális elvű, szektorsemleges pályázati kiírások felé javasoljuk elmozdítani. A Közös Agrárpolitikán belül javasoljuk az I. (termeléshez kötött) pillér forrásaiból mintegy 35 milliárd forint átcsoportosítását a III. (vidékfejlesztési) pillérre. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban a 2007-2013-as tervezési időszakban lehívható mintegy 1400 milliárd forintnyi mezőgazdasági támogatáson belül az 1. intézkedési tengely – elsősorban nagygazdálkodókat érintő beruházási – támogatásaiból minimum 15%-ot, hozzávetőleg 100 milliárd forintot átcsoportosítanánk, részben a tengelyen belül (például fiatal gazdák, termelői csoportok támogatására), részben a 2. (agrár-környezetvédelmi), a 3. (gazdasági diverzifikáció és a vidéki életminőség javítása), illetve a 4. intézkedési tengely (LEADER-programok) javára.
Bővíteni javasoljuk az olyan komplex, például épületre, eszközre és bérre is fordítható, foglalkoztatási feltételekhez kötött, hosszabb lefutású támogatásokat és hiteleket, amelyek igazodnak a vidéki kis- és középvállalkozási szektor lassabb megtérülési ciklusaihoz.
Ösztönözést adnánk olyan hitelezési formákhoz és kiegészítő eszközökhöz, mint a vidéki sajátosságokhoz igazodó lakáshitelezés, vagy a kistelepülések ingatlanállományának mobilizálását segítő kockázatialap-képzés.

2. Egyenlő hozzáférés a közösségi szolgáltatásokhoz

A politika feladatának tartjuk, hogy a városi központoktól távolabb eső településeken élők is hasonló eséllyel és minőségben férjenek hozzá az alapvető közszolgáltatásokhoz, az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz, a közlekedési szolgáltatásokhoz, a postai szolgáltatásokhoz, művelődési lehetőségekhez, mint a városiak. Ebben általában az előző pontban leírt finanszírozási javaslatoktól várunk változást, továbbá külön támogatással javasoljuk ösztönözni a hátrányos helyzetű kistelepülésre költöző pedagógusokat, orvosokat és más közfeladatot ellátókat. Az üres háziorvosi praxisok betöltését egyszeri kedvezményes hitellel is segítenénk. A postai szolgáltatást és a vízszolgáltatást nem privatizálnánk, megtartanánk közösségi ellenőrzés alatt.
A területi közszolgáltatási egyenlőtlenségek egyik legfontosabb területe a további életesélyeket meghatározó oktatás. Az oktatási esélyegyenlőséget a leghatékonyabban szolgáló eszközök egyike az óvodáztatás. Ahogy az előző fejezetben is írtuk, az óvodai kapacitásokban nagyok a területi eltérések, és pont azokon a területeken van hiány, ahol a legnagyobb szükség volna rá. Ezért ezeken a területeken óvodaépítésbe, kapacitásbővítésbe kezdenénk. Az alapfokú oktatásban azt tekintjük az elvárható minimumnak, ha a továbbtanulók aránya a kistelepüléseken is meghaladja az 50%-ot, és növekszik a felsőfokú tanulmányokra jelentkezők aránya. Ahogy az előző fejezetben is jeleztük, a finanszírozásban területi esélykiegyenlítést tervezünk. A lemaradó kistérségekben munkát vállaló pedagógusoknak kiemelt bért biztosítanánk. Az évtized közepén készült felmérések azt mutatják, hogy a kisiskolák tanulói nem teljesítenek rosszul az alapkészségeket mérő teszteken. Az önkormányzatok finanszírozásában az előző pontban javasolt változtatásokkal támogatnánk a kistelepüléseket abban, hogy a jól teljesítő iskoláikat tovább tudják működtetni. Annak érdekében, hogy a képzések megfeleljenek a térségi munkaerőpiaci igényeknek, az iskolarendszeren kívüli képzéseknél megerősítjük az elhelyezkedési esélyeket jelző információs rendszert, és a helyi vállalkozások gyakorlati képzésbe való bekapcsolódását is segítenénk.
Szintén kiemelkedő jelentőségű a vidék elérhetőségének javítása. Az úthálózat fejlesztési forrásait a nagy területi különbségek csökkentése érdekében a jövőben döntően az alacsonyabb rendű utak karbantartására és fejlesztésére kell fordítani. Ez alól kivétel csak a centralitást oldó gyorsforgalmi utak bővítése, befejezése lehet.
Támogatjuk térségi közlekedési szövetségek kialakulását és megerősödését. A közösségi közlekedésben többlépcsős, többtechnikás, mégis egybefüggő hálózatot alkotó szerkezetet alakítanánk ki, melynek mennyiségi csúcsán a vasút, kiscsoportos végpontján a helyi közösségi közlekedés áll. A helyi közösségi közlekedésben sűrítenénk és összehangolnánk a járatokat, kis forgalom esetén atipikus formák elterjedését támogatnánk (például céltaxi, közösségi kisbusz). A közösségi szubvenciót nem az egyes közlekedési módok szerint, hanem a vállalt szolgáltatás színvonala, környezetterhelése és ára alapján határoznánk meg. A megmaradó monopóliumoknál erősítenénk a civil kontrollt.
Megnövelnénk és több évre igényelhetővé tennénk a kistelepülésen élők munkába járásának támogatását.

3. A mezőgazdaság a vidéki társadalom szolgálatában

Ahogy a foglalkoztatásról szóló fejezetben is írtuk, a mi felfogásunk szerint a termőföld nem egyszerűen egy gazdasági erőforrás, hanem a vidéki élet fenntarthatóságának alapja. A mezőgazdaság foglalkoztatási és népességmegtartó hatása szempontjából döntő jelentőségű, hogy kié a föld. Mi azt tartjuk optimálisnak, ha a termőföld döntően helyben lakó, életvitelszerűen gazdálkodó emberek kezében van. A hatályos uniós csatlakozási szerződés szerint azonban 2010 végén lejár a külföldiek földtulajdonszerzésére vonatkozó moratórium. Mi el akarjuk érni, hogy az uniós tagországok többségéhez hasonlóan 2011 után is érvényben tartsuk a moratóriumot.
A mezőgazdasági termelés társadalmi hatását a birtokszerkezet, a birtokszerkezetet pedig a támogatási politika is befolyásolja. Szerintünk olyan agrárpolitikára van szükség, amely egyszerre szolgálja a fogyasztók egészséges élelmiszerrel való ellátását, a vidéki foglalkoztatást, környezet és a táj védelmét, a termőterületeknek a következő generációk számára történő megőrzését és a klímaváltozás hatásainak mérséklését. Ezért mi a családi gazdálkodást folytató kis- és közepes birtokosokat, az egészséges élelmiszerekkel a helyi piacot ellátó termelőket, a biotermelőket és a helyi foglalkoztatásban fontos gazdálkodókat segítenénk. A támogatási rendszernek nem szabad ösztönöznie a birtok-koncentrációt, hanem ellenkezőleg, ellensúlyoznia kell a birtok-koncentráció irányába ható piaci folyamatokat. Ebből a szempontból az Európai Unió költségvetésének mintegy 45%-át kitevő Közös Agrárpolitika reformja döntő jelentőségű. Ahogy az első pontban is jeleztük, az a célunk, hogy a jövőben a termeléshez kapcsolódó támogatások egy részét a komplex vidékfejlesztési, agrár-környezetvédelmi, a vidéki életminőséget javító intézkedések támogatására csoportosítsuk át, a továbbra is a termeléshez kapcsolódó támogatásokat pedig úgy akarjuk átalakítani, hogy a nagyobb foglalkoztatási hatású kisbirtok piaci hátrányait kompenzálva a támogatások az üzemméret növekedésével csökkenjenek.
Az agrárágazaton belül foglalkoztatási szempontból kimagasló jelentősége van az állattartásnak, valamint a zöldség- és gyümölcstermelésnek. Mi a kis infrastruktúra-igényű és üzemanyag-felhasználású, de nagy foglalkoztatási hatású legeltetéses állattartási technológiákat támogatnánk, és ettől a gyepek állapotának javulását és a magyar állattenyésztés színvonalának emelkedését is várjuk. A zöldség-gyümölcs szektorban a helyi piacra termelő termelési és értékesítési szövetkezetek szerepét kell megerősíteni, hogy a terméklánc minél rövidebb legyen, és a mezőgazdaságban megtermelt érték minél nagyobb hányada maradjon a termelők kezében (lásd a következő pontot).
A mezőgazdaság fejlesztéséről a részletesen a gazdasági fejezetben mutatjuk be az elképzeléseinket (III/A).
Meggyőződésünk, hogy az élelmiszerbiztonsági és élelmiszer-önrendelkezési szabályok megerősítése, a táji és ökológiai adottságokkal összhangban álló termelés támogatása a vidéki társadalom szempontjából is előnyös. Az ezen a területen tervezett intézkedéseket szintén a fenntarthatóságról szóló harmadik fő részben mutatjuk be.

4. A helyi piac fejlesztése és védelme

A vidéki térségek közvetlen értékesítési csatornáinak fejlesztését, helyi piacok építését, bővítését is célunknak tekintjük.
Azt szeretnénk, ha a vidéki termékláncok lerövidülnének, így lényegesen nagyobb haszon maradna a termelőknél, és a fogyasztók számára átláthatóbb lenne az élelmiszerek eredete. Infrastruktúrafejlesztéssel kell segíteni a helyi piacok forgalmának növekedését, a jogszabályi feltételek könnyítésével kell segíteni a közvetlen értékesítést.
Támogatni kell a közösség által támogatott mezőgazdaság (CSA) külföldön már elterjedt különféle formáit, amely a piaci viszonyok helyett a kölcsönösség alapjára helyezi termelő és fogyasztó kapcsolatát.
A helyi piacok és a helyi termékek támogatása érdekében újra kell definiálni és ki kell terjeszteni Magyarországon a helyi termék fogalmát. A helyi terméket ne csak az adott településen megtermelt termék jelentse, hanem a régióban megtermelt is. Az Európai Unióban a helyi termékek forgalmazására külön előírás vonatkozik elismerve azt, hogy a földrajzi közelség miatt nincs szükség az egyébként érvényes szigorú és bürokratikus előírások betartására. Hazánkban a helyi termék fogalmát túl szűken határozták meg, így az Uniónak ez a szabályozása nem éri el eredeti célját. Támogatjuk a helyi védjegyrendszerek kialakítását célzó helyi kezdeményezéseket.
Az Európai Parlamentben támogatni kell az Európai Zöld Frakció kezdeményezését, amely külön szabályozást javasol a kis távolságú élelmiszerszállításra.
Termelők és fogyasztók kapcsolata ellen hat minden túlszabályozás, amely a feltételeket teljesíteni nem tudó helyi kis- és középüzemeket bezárásra készteti. Éppen ezért kell támogatni és elősegíteni az Európai Unió minden olyan törekvését, amely a szabályozás differenciálására irányul. Ugyanezt az elvet kell szem előtt tartani a magyarországi szabályozásnál is. Az Európai Unió előírásainak mechanikus átvétele helyett figyelembe kell venni a magyarországi sajátosságokat és a többi országhoz hasonlóan bátrabban kell élnünk a derogáció lehetőségével. A cél az, hogy a magyar fogyasztók hagyományosan és nemzetközileg is elismerten jó minőségű magyar élelmiszert egyenek, amelyet adott esetben magyar ellenőrző szervezetek bármikor ellenőrizhetnek. A más uniós országokból érkező élelmiszer ellenőrzésére ilyen lehetőségünk nincs, nem is beszélve a harmadik országból érkező élelmiszerekről, amelyek termesztési körülményeiről semmit nem tudunk.
A mezőgazdasági kereskedelmet ki kell vonni a WTO szabadkereskedelmi szabályozása alól. A távolról érkező, agyoncsomagolt termékek a környezetnek és a klímának is ártanak. A bizonytalan eredetű, a fél világot beutazott termékeket ki kell szorítani a hazai kereskedelemből.
A nagy bevásárlóközpontok, hipermarketek sokszor pont ezt kínálják. Bizonyos méret felett új áruházak építését csak közösségi tervezéssel szabad engedni, s amíg ez nem lesz gyakorlat, moratóriumot kell bevezetni az áruházépítésekre a belső településrészeken. Bizonyos boltméret felett adminisztratív eszközökkel kötelezni kell az áruházakat a helyi termékek magas arányú szerepeltetésére a polcokon.
Szintén feladat az olyan – Nyugat-Európában működőképes – szövetkezetek elterjesztése, amelyekben termelők, kereskedők és fogyasztók egyszerre vesznek részt.

6. Részvételi tervezés a fejlesztésben

A demokrácia fejlesztéséről szóló fejezetben írtuk, hogy szeretnénk fejleszteni a részvételi demokrácia olyan intézményeit, mint például a közösségi tervezés. A vidékfejlesztés témakörén belül ehhez több gyakorlati példát is lehet találni.
Az imént említettük, hogy a helyi piac szempontjából káros, távolról jött dömpingárut forgalmazó hipermarketek építésének engedélyezési eljárásában szeretnénk szerepet adni a közösségi tervezésnek.
Hasonló eszközökkel a védett és érzékeny természeti területen élőket is javasoljuk bevonni a területek kezelésébe.
Az Európai Unió strukturális alapjaiból finanszírozott fejlesztési programok tervezése elvileg a helyi társadalom bevonásával kellene, hogy történjen. Magyarországon ez egyelőre nagyon hiányosan valósul meg. A következő uniós tervezési időszakra, szlovén mintára, szeretnénk megteremteni az alulról jövő tervezés feltételeit.