III. A fenntarthatóság stratégiája

A) A fenntartható társadalom gazdasága – zöld fordulat

Kiindulópontok és helyzetkép

Mit jelent a zöld fordulat a gazdaságban?

Ahhoz, hogy a bolygó eltartóképességének visszafordíthatatlan leépülése nélkül biztosítsuk az emberiség jelenlegi fogyasztási szintjét, körülbelül negyedével nagyobb Földre lenne szükségünk. A globális energiafelhasználás 1850 és 2002 között több mint hússzorosára nőtt. Minden erőfeszítés ellenére az Európai Unió 27 tagországának egy főre eső éves hulladéktermelése 1995 és 2005 között 13 százalékkal növekedett. Ez a túlhasználat a globális rendszerek működésének zavarait, a természetközeli állapotban lévő ökoszisztémák kiterjedésének csökkenését és a természeti rendszerek degradációját hozta magával. Mindezek következtében a globális klímaváltozás egyre gyorsuló mértékben alakítja át bolygónk éghajlatát. Az ökoszisztémák globális állapotában a hetvenes évek óta (a biodiverzitást jellemző Élő Bolygó Index-ben kifejezve) mintegy 30 százalékos romlás ment végbe. Ezek a folyamatok nem csak bolygóméretekben, hanem Európában és Magyarországon is érvényesülnek. Magyarország az éghajlatváltozás szempontjából az északi félteke átlagához képest sokkal nagyobb változásoknak lesz kitéve, ezért a nemzetgazdaság és a lakosság számára kritikus kérdés lesz az éghajlatváltozás elkerülhetetlen hatásaihoz való alkalmazkodás.
A fenntarthatóság szempontjából Magyarországon a legfontosabb feladat, hogy a rendszerváltást követő átalakulási válság azóta sem orvosolt társadalmi következményeire (amelyeket az előző részben leírtunk) a fenntarthatóság követelményével összhangban álló megoldást találjunk. Az utóbbi másfél évtized ebből a szempontból nagyobbrészt elvesztegetett időnek tekinthető. A 90-es évek elején a gazdasági visszaesést az erőforrás-felhasználás és szennyezőanyag-kibocsátás csökkenése kísérte. Ez azonban 90-es évek közepére megállt, és a gazdasági növekedés elindulásával együtt a trend megfordult. Ahogy azonban az előző fejezetekben kifejtettük, ennek a növekedésnek a foglalkoztatásra alig volt hatása, a társadalmi kirekesztettséget nem enyhítette, a jövedelmi különbségeket nem mérsékelte, hanem fokozta.
Ez nyilvánvalóan megengedhetetlen luxus.
Egy ökológiai pártnak nem lehet más célja, mint hogy túllépjünk azon a szemléleten, ami a gazdasági növekedést kritika és feltételek nélkül öncélnak tekinti. A gazdasági növekedés önmagában se nem rossz, se nem jó. A nemzeti összterméknek mind az erőforrás-használattal és környezetterheléssel, mind a gazdaság által a társadalom számára hajtott haszonnal, a jól-léttel laza az összefüggése. A modern társadalmak GDP-jének jelentős részét a környezetet nem vagy alig terhelő szolgáltatások adják. Elképzelhető a csökkenő erőforrás-használat és szennyezés mellett bekövetkező növekedés, és elképzelhető a fordított eset is. Azt pedig a kilencvenes évek közepétől durván másfél évvel ezelőttig tartó időszakban a saját példánkon láthattuk, hogy létezik olyan eset is, hogy a növekvő környezetterhelés árán megteremtett növekedés kevesek jólétét emeli csak. Szerintünk a jó kormányzás a gazdaságot nem célnak tekinti, hanem eszköznek arra, hogy az erőforrások fenntartható, tehát korlátozott használatából a messze nem csak az elfogyasztható javak mennyiségén múló társadalmi jól-lét maximumát hozzuk ki.
A zöld fordulat olyan szemléletváltást jelent a gazdaságpolitikában, amely nem a nagy alapanyag- és energiaigényű iparágakba történő (a térségbeli versenytársak elől többnyire egyéni kedvezményekkel megszerzett) tőkebefektetésektől, hanem Magyarország szegényeinek felemelésétől, a munkapiacra való visszatérésüktől és az emberi tőke fejlesztésétől várja elsősorban a gazdasági teljesítmény növekedését, és egyben a gazdasági teljesítménynek a társadalom jól-létében való jobb hasznosulását.
Nem értünk egyet tehát azokkal, akik „koraszülött jóléti államról” beszélnek, és az újraelosztás szintjének csökkentésétől várják a magyar gazdaság fellendülését. A mi diagnózisunk szerint a gazdaság fejlődésének, különösen, ha ebbe a fenntarthatóság követelményének való megfelelést is beleértjük, az egyik legfontosabb szűk keresztmetszete az emberi tőke fejlesztése. A képzetlenség, a képzetlenségből fakadó tartós munkanélküliség, a szegénység, a szegények között a tartósan szegények magas aránya, a magas gyermekszegénység, a szegények gyerekeinek iskolai kirekesztettsége olyan tényezők, amelyek az újraelosztás mértékének csökkentését nem teszik lehetővé, akkor sem, ha a belőle finanszírozott szociális védelmi és közszolgáltatások hatékonysága javul. Az Európai Unió átlagának megfelelő szintű újraelosztás nálunk az Unió többi országához képest kiugróan magas elsődleges jövedelmi egyenlőtlenségeket kompenzál. A szociális transzferek nélküli eredeti jövedelem-eloszlás egyenlőtlenségét mérő Gini-index Lengyelországban és nálunk lényegesen nagyobb, mint az Unió többi országában.1 Az adószint természetesen a versenyképesség egyik fontos tényezője, de számos európai ország, köztük elsősorban a skandináv országok példája bizonyítja, hogy a miénknél magasabb újraelosztási szint mellett is lehetséges versenyképes gazdaság, ha magas a munkaerő értékteremtő képessége, magas szintű a társadalmi tőke, színvonalas a közigazgatás, racionális a szabályozás, jó az adómix, alacsonyak az adminisztrációs terhek, a korrupció nem torzítja el a gazdaságot, és jók a közszolgáltatások.
Nem kisebbé vagy nagyobbá kell tenni az államot, hanem intelligensebbé, funkcionálisabba kell tenni az állam szabályozó és fejlesztő funkciói és a piac viszonyát. Változtatni kell a gazdasági szereplők motivációit és lehetőségeit alakító adózási és szabályozási rendszeren, mégpedig úgy, hogy a változás a foglalkoztatást élénkítse, a környezetterhelést ellenösztönözze. A rendelkezésre álló korlátos gazdaságfejlesztési forrásokat nagyon céltudatosan kell felhasználni. Olyan ágazatokba kell befektetni, amelyek egyrészt nagy foglalkoztatási hatásúak, másrészt a térnyerésükkel a gazdaság előrelép a környezeti fenntarthatóság irányában, harmadrészt perspektivikusak, azaz a fejlesztésükkel a gazdasági környezetnek, az egyes szektorok konjunktúra-kilátásainak a hagyományos energiahordozók áremelkedése és kimerülése, illetve a klímaváltozás miatt bekövetkező átrendeződésére is felkészülünk.
Ezek közül az ágazatok közül az egyik legfontosabb a táji és ökológiai rendszerekkel összhangban működő, magas minőségű, egészséges élelmiszereket előállító mezőgazdaság, amit Magyarország számára egy lehetséges kitörési pontnak látunk. Az előző két céllal szoros összefüggésben, át kell alakítani az energiagazdálkodásunkat és új prioritásokra van szükség a közlekedési infrastruktúra fejlesztésében.

Államtalanító ideológia – a gazdaságot átszövő állam és politika

Magyarország gazdaságát a rendszerváltás utáni korai évektől kezdve egy ellentmondás jellemezte. Az időszak nagy részében egy határozott piacelvű ideológia érvényesült, ami megmutatkozott a közösségi tulajdonú vállalatok gyors privatizációjában, a közszolgáltatások egy részének privatizálásában, illetve az erre tett kísérletekben, és az állam fejlesztői funkciójáról való lemondásban. Másrészt azonban ez az önmagát látszólag szigorú elvekkel korlátozó állam a politikai klienseknek juttatott állami megrendelésekkel és a beszállítók korrupt kiválasztásával (ld. a demokráciáról szóló fejezetet), sőt a szabályozók kiszámíthatatlan, sokszor ugyancsak klientúraérdekek által mozgatott gyakori változtatásával, és az egyes gazdasági szereplőknek juttatott egyedi kedvezmények és támogatások sokaságával egy torz, piacellenes gazdasági környezetet teremtett, amelyben a saját önkényes, esetleges, a fejlesztői stratégiát nélkülöző befolyása hatalmas. Paradox módon az eddigi húsz év gyakorlatának a piacelvű „klasszikus”, és a piaci koordináció kudarcait kiemelő „alternatív” kritikája egyaránt jogos. Szerintünk az államnak az lenne a feladata, hogy felismerje a piaci kudarc eseteit, ezek orvoslása érdekében szabályozóként és fejlesztőként beavatkozzon, ahol pedig a piaci koordináció képes a közjó biztosítására, kiszámítható, méltányos, senki felé nem lejtő játéktér megteremtésével segítse a működését.
Ezzel szemben azonban a távlatos közpolitikai tervezés helyett a kormányok mozgását egyre inkább a rövid távú szavazatmaximálás és a kiterjedt klientúrarendszerek igényeinek kielégítése vezérli. Ez törvényszerűen vezet az államháztartási egyensúly választási ciklusokhoz igazodó rendszeres felborulásához, amit ugyancsak törvényszerűen a tűzoltásszerű megszorítás követ. Ennek rendkívüli ára van. Egyrészt rendkívüli mértékben beszűkíti a mindenkori kormány mozgásterét arra, hogy az államháztartás szerkezetében olyan átalakítást hajthasson végre, ami a gazdaság fenntartható fejlődését és a társadalmi problémák nem tüneti, hanem oki kezelését tudná szolgálni. Másrészt olyan hektikusan változó gazdasági környezetet teremt, amelyben lehetetlen kiszámolni egy befektetés megtérülését. A gazdasági siker kulcsa így nem a teljesítmény és az innováció, a versenyben való helytállás, hanem a politikusokkal ápolt jó kapcsolat révén kiharcolt egyedi adókedvezmény, támogatás vagy állami megrendelés lesz.
Ez elsősorban a kis- és középvállalkozásokat hozza lehetetlen helyzetbe, és durván visszafogja a foglalkoztatást. Harmadrészt közvetlenül is több százmilliárdos árat fizetünk érte az állam által felvett hitelek kamatfelárában, aminek oka a magas országkockázat.

Külső és belső egyensúly, eladósodás

A 2008-as pénzügyi válság a magyar gazdaságot súlyosabban érintette, mint számos régiós versenytársunkat, például Szlovákiát, Csehországot vagy Lengyelországot. Ennek hátterében leginkább az ország túlzott mértékű külső eladósodása állt, amely fenntarthatatlanná vált, amikor a külföldi befektetők kockázatvállalási és így finanszírozási hajlandósága csökkenni kezdett. A válság előtti utolsó évben, 2007 végén csupán egyetlen állam volt az Európai Unióban, de az eurózónán kívül, amelynek nettó külföldi adósságállománya a mienknél is nagyobb volt, a végül katasztrofálisan összeomló Lettország.
A külfölddel szembeni eladósodás rendkívül dinamikusan nőtt az utóbbi években: 2002-ben a nettó külső adóságunk a GDP 15%-a volt, 2009 második félévében már 60% feletti. Ezt csak részben okozta a fegyelmezetlen központi költségvetés, valójában nagyobb részben a magánszektor eladósodása vezetett a külső egyensúly felborulásához. Ez természetesen nem csökkenti a költségvetési politika felelősségét, de fontos látni azt is, hogy a magánszektor is jóval többet költött a bevételeinél. A lakosság hitelfelvételei 2002 és 2009 között összességében a GDP több mint 20%-ával növelték az ország külső adósságállományát, mivel a hitelnyújtó bankok hazai forrásból nem tudták a hitelfolyósításhoz szükséges pénzt előteremteni. Ezek a hitelfelvételek – szemben a vállalati eladósodással – ráadásul többnyire nem a jövőben megtérülő beruházásokat finanszíroztak, hanem fogyasztást: 2008-ban a lakosság fogyasztási kiadásainak több mint 10%-át fedezte újonnan felvett kölcsön. Bár a háztartások GDP-arányos eladósodottsága (2008 végén: kb. 35%), még jócskán elmarad az eurózóna átlagától (60%), más eladósodottsági mutatókat vizsgálva (háztartások hitelei/pénzügyi vagyona, jövedelemarányos törlesztőrészlet) világos, hogy a lakosság eladósodottsága is kockázatos mértékűre nőtt.
Mindez hosszú távon nem volt és nem is lehetett fenntartható, a válság megmutatta, hogy a külföld nem hajlandó finanszírozni a bizonytalan megtérülésű többletkiadásainkat. Az országgal szembeni bizalom megrendülése és a hitelcsapok elzárása pedig már nem csak a fogyasztási célú eladósodást nehezítik meg, hanem a beruházni szándékozó vállalkozók hitelhez jutását is, ami a hosszabb távon is hátráltatja a gazdaság fejlődését.
Bár 2008-tól a költségvetés egyensúlyában voltak pozitív irányú elmozdulások, a közpénzügyek helyzete még így is rosszabbul áll, mint valaha. Kedvező, hogy 2008-ban az államháztartási hiány a maastrichti kritériumnak megfelelő 3% közelébe került (3,5%), illetve az idei év folyamán felállt a közpénzügyeket ellenőrző Költségvetési Tanács, de az idei hiány újra 4% feletti lehet, az állam GDP-arányos eladósodottsága pedig – részben a nemzeti össztermék visszaesése miatt is – az év végére meg fogja közelíteni a 80%-ot. Ezzel Magyarország messze került az euróövezethez való csatlakozáshoz szükséges 60%-os határtól. Közben az államháztartási alrendszerek közötti feszültségek is növekedtek, leginkább az önkormányzatoktól elvont források miatt. A megyei önkormányzati szint finanszírozása a jelenlegi formában valószínűleg már rövid távon sem fenntartható. Mindeközben a 2007/2008 fordulóján bekövetkezett önkormányzati kötvény-kibocsátási hullám további bizonytalanságokat vitt az államháztartási hiány tervezhetőségébe, egyes önkormányzatok esetében pedig a kötvénytörlesztések türelmi időszakának lejártával különös pénzügyi nehézségek léphetnek fel.

A vállalkozások adminisztrációs terhei

Az utóbbi években az OECD és az Európai Bizottság2 is végzett, a Világbank pedig rendszeresen végez3 nemzetközileg összevethető felméréseket a vállalkozások adminisztrációs terheiről.
A vállalkozások teljes adminisztratív költségeit becslő, az Európai Bizottság által 2006-ban publikált adatok (amelyek nagyrészt egybeestek az OECD-adatokkal) sajnos viszonylag régiek, a 2003-as állapotokon alapulnak. Ezek szerint a vizsgált 19 uniós tagországból nálunk volt a legrosszabb a helyzet (Görögországgal holtversenyben) az adminisztrációs terheket illetően. A felmérés a cégek adminisztrációs költségeit Magyarországon a GDP 5,4 és 6,8%-a közé becsülte, ami az uniós átlag kétszerese volt, lényegesen rosszabb volt, mint bármelyik másik vizsgált kelet-közép-európai országban, és négy és félszerese a lista elején szereplő északi országok adminisztrációs terheinek. Ez hatalmas versenyhátrányt jelent. Ha ezekből az adatokból indulunk ki, az azt jelenti, hogy az adminisztrációs terheknek az Unió átlagos szintjére történő csökkenésével a teljes társasági adóteherrel megegyező nagyságú terhet lehetne levenni a vállalkozásokról.
Azóta néhány terülten történt előrelépés (pl. elektronikus cégregisztráció, elektronikus adó-ügyintézés, földhivatali adatbázis), sajnos azonban általában a közvetlen régióbeli versenytársakénál kisebb. A frissebb világbanki adatok struktúrája sajnos nem összehasonlítható a 2003-ből származó adatokkal, és az Európai Bizottság által megrendelt újabb kutatások is csak a közösségi jogszabályok alkalmazásából adódó adminisztratív költségekre vonatkoznak. A Világbank Doing Business című, évente megjelenő elemzése sok, egymástól eltérő természetű szempont, például a vállalkozásalapításhoz szükséges procedúra bonyolultsága és költségigénye, az építésügyi hatósági eljárások átfutási ideje és költsége, a szerződések kikényszeríthetősége, a teljes adószint és az adóadminisztráció munkaóraigénye alapján rangsorolja az országokat.4 Ezek az értékelések is az mutatják, hogy az adminisztráció költség- és időigényének csökkentésével lényegesen javítható lenne az ország versenyképessége, akár a jelenlegi adószint mellett is.
Ugyanerre utal, hogy a cégvezetők a hazai kis- és középvállalatok működését akadályozó legfontosabb tényezők között említik a szabályozással és az adminisztrációval kapcsolatos problémákat (lásd a 2. táblázatot a következő szakaszban).

Az adórendszer

A jelenlegi adórendszer az Unió átlagával megegyező arányban terheli a gazdaságot, az adóbevételek GDP-hez viszonyított 40% körüli aránya azonban a régió átlagánál valamivel magasabb.5 Az adóbevételek szerkezetét tekintve szomszédjainkhoz hasonlóan viszonylag magas a munkát és a fogyasztást terhelő adók aránya, és kisebb a tőkét terhelő adóké. A 2009-es adóintézkedések6 számottevő átrendezést hoztak a munkát terhelő adók és járulékok felől a fogyasztást terhelő adók irányába: a munkát terhelő elvonások GDP-n belüli aránya a 2007-2008-as 20-21%-ról 2010-ben 19% körülire csökkent, míg a fogyasztást terhelő adóké 15-ről 16%-ra nőtt. A tőkét terhelő adók GDP-n belüli aránya 4-4,5% körül maradt. Ezzel a munkát terhelő adók súlya megközelíti az EU tagországok 19,4%-os átlagát, míg a tőkét terhelő adók súlya jóval az EU-átlag (9,4%) alatt marad.7
Átlagosnak látszó adórendszerünk a nemzetközi versenyképességi rangsorokban rendszerint az átlagosnál rosszabb helyezést kap, ami elsősorban három hibával függ össze.

(1) Az adószabályok és kulcsok nehezen áttekinthetőek és nagyon gyakran, akár év közben többször is változnak. Kiterjedt empirikus kutatások nincsenek a tárgyban, de például a Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának egy 2007-es vállalati felmérésében az adók szintje mellett a szabályozási környezet változékonyságát említették leggyakrabban a vállalkozást hátráltató tényezők között (2. táblázat).8 Közvetve méri a szabályok bonyolultságát, hogy az adók bevallása és befizetése az OECD-átlaghoz képest másfélszer annyi időbe telik Magyarországon (évi 330 óra).9 Az adóbevallás és befizetés ugyanakkor valamivel könnyebbé vált az utóbbi években, elsősorban az elektronikus ügyintézés kiépítése miatt. Az adófizetéskor elvégzendő műveletek száma, az adófizetési kötelezettség teljesítésére fordított idő (évi órák) és a teljes adóráta alapján képzett rangsorban az Európai országok többsége középtájt helyezkedik el, ezen belül a kelet-közép-európai országok többsége gyengébben szerepel. Közöttük Magyarország a közelmúltig az utolsó előtti volt, csupán Romániát előzte meg, a 2010-es rangsorban azonban már jobban áll, Lengyelország és Csehország előtt, Szlovákia után szerepelt.10 A fejlettebb uniós tagországoktól azonban még jelentős az elmaradásunk.

2. táblázat: A hazai kkv-szektor működését és növekedését leginkább akadályozó tényezők rangsora

Forrás: BCE KFK 2008

(2) Magyarországon ma a közterhek viselése egy kisebbség vállát nyomja, ők viszont sokat fizetnek. A munkaképes korú népesség alig több mint fele dolgozik, és még kevesebben legálisan, a munkát terhelő adók és járulékok viszont – még a tavalyi csökkentés után is – magasak.
A magyar mun­kaerőpiacon elsősorban a képzetlen munkaerő nem talál állást: a 15-64 éves népességnek átlagosan 56,7%-a dolgozik, míg a képzetlenek között csak 24-31% ez az arány.11 Az alacsony foglalkoztatás és az adó­rend­szer szerkezete szorosan összefügg, hatásuk kölcsö­nösen egy­mást erősíti. A magas adókulcs ugyanis csökkenti a foglalkoz­tatást, ami viszont szű­kíti az adóalapot, ezáltal megnehezíti a kulcsok csök­kentését. Ez a hatás a képzetleneknél a legerősebb, mivel esetükben a termelékenységüknél is magasabb a bérköltség, amit az adók és a minimálbér egyaránt magas szintje eredményez. (Bővebben ld. a foglalkoztatásról szóló fejezetet, II/1.)
Magyarországon a hasonló fejlettségű országokhoz képest viszonylag magas a minimálbér szintje (a teljes bérköltséget tekintve). Az eddig készült mikro­szintű becslések szerint a minimálbér 2001-es jelentős emelése csökkentette a képzetlen munkaerő iránti keresletet.12 Az MNB (2008) számításai szerint a szakképzettek minimálbérének emelkedése 2008-ban már hozzájárulhatott a foglalkoztatás csökkenéséhez, részben annak köszönhetően, hogy az emelés a vártnál is erősebben érintette a magasabb bérkategóriákat (a munkáltatók a bérskálán belüli arányokat igyekeztek tartani). A minimálbér teljes bérköltsége és a szakképzettek garantált bérminimuma13 is reálértékben csökkent 2009-ben, de mindkettő továbbra is magas.
A járulékbevételek jelentősége a költségvetésben kiemelkedő: a társadalombiztosítási alapok bevétele 2007-ben mintegy 3100 milliárd forint volt, és 2010-ben is alig marad 3000 milliárd alatt. Ez a fogyasztási adókkal azonos nagyságrendet takar (a 2010-ben várható bevétel áfából 2331 milliárd, a jövedéki adókból 893 milliárd forint).14 Ehhez képest a gazdálkodó szervezeteket terhelő adókból 2010-ben kicsivel több, mint 1000 milliárd forint bevételre számít a központi költségvetés, elsősorban a társasági nyereségadóból (610 milliárd forint), míg a zöld adók ma jelentéktelen bevételt hoznak. Javítja viszont a helyzetet, hogy – az LMP 2008-ban tett javaslatával összhangban – 2010-ben megszűnik a tételes egészségügyi hozzájárulás, ami a minimálbér szintjén nagyjából 2,7 százalékponttal csökkenti az adóéket.

(3) A csökkenő, de még mindig jelentős mértékű adóelkerülést évek óta egyre részletesebb, bonyolultabb szabályokkal, illetve a kötelező minimumbefizetések (minimálbér, garantált bérminimum, kétszeres járulékalap) emelésével igyekszik visszaszorítani a kormány.
A magyarországi rejtett gazdaság egészére vonatkozó (azaz a foglalkoztatáshoz kapcsolódó és más formákat is felölelő) becslések a GDP 20-25%-ára teszik annak mértékét. A régión belül ez nem számít magasnak, a régi EU tagállamokhoz képest azonban magas, bár nem kiugró (Európai Bizottság 2004).15 Lackó (2000), valamint Semjén és Tóth (2004) szerint a rejtett gazdaság 1993-ban volt a legnagyobb (33%), azóta fokozatosan szűkül, 2006-ban 17-18% körülire tehető az aránya (Tóth, 2006). Súlyának csökkenését döntően két tényező okozta: a javuló hosszabb távú üzleti kilátások, illetve az integrálódás az európai gazdaságba. További tényező, hogy Magyarországon 1996-2001 között a vállalatok átláthatóbbnak és kiszámít­hatóbbnak érzékelték az adótörvényeket, mint 1996 előtt – az adórendszer átláthatatlansága pedig főleg a kisebb cégek adózási magatartását rontja.
Elek és szerzőtársai (2009) szerint 2006-ban átlagosan a 15-64 éves népesség 45-47%-a, azaz alig több, mint 3 millióan dolgoztak bejelentve. Eszerint a foglalkoztatottak legalább 17 %-a feketén dolgozik. A zsebbe kapott fizetés az alacsonyabb iskolázottságúak, a fiatalabbak, az alkalmi munkások vagy munkanélküliek között gyakoribb.16 A minimálbér mellett zsebbe fizetést kapók aránya magas, de a közbeszédben elterjedt „egymillió minimálbéresnél” kisebb: 2004-ben az alkalmazottak 18 %-a kapott minimálbért, vagy kisebb fizetést, és legfeljebb fele-kétharmada kapott efölött zsebbe is valamit.17 Azóta a minimálbéren bejelentettek aránya jelentősen csökkent, vélhetően főleg a kétszeres járulékfizetési szabály miatt.18
A 2006 óta hozott, az adóelkerülés csökkentését célzó fehérítő intézkedések elsősorban a meglévő (bonyolult és nem mindig méltányos) szabályok szigorúbb betartatását célozták, illetve azzal akarták csökkenteni a járulék-elkerülést, hogy fokozatosan emelték a minimális járulékalapot.19 Ezek az intézkedések hatásosnak bizonyultak a szürkebérezés visszaszorításában, viszont jelentősen megdrágították az alacsony termelékenységű munkások legális foglalkoztatását, ezzel pedig tovább rontották a képzetlen munkavállalók esélyeit arra, hogy bejelentett álláshoz jussanak.
A 2006-2008 közötti vitákban megszólaló szakértők és a független szakértői elemzések is többnyire abból indultak ki, hogy a magas adók és a szűk adóalap csapdáját az adóelkerülés okozza, és így az ellenszere az adóterhek egyenletesebb terítése, egykulcsos adóval, vagy egy magas, fix összegű egészségügyi járulék bevezetésével, vagy mindkettővel. Szerintünk ez a diagnózis pontatlan: az adóelkerülés kétségtelenül szűkíti az adóalapot, de messze nem olyan mértékben, mint az inaktivitás. A feketén dolgozók 6-700 ezres csoportjához képest ugyanis sokkal népesebb, a 2,5 milliót is meghaladja a munkaképes korú inaktív emberek csoportja. Az ajánlott megoldás – az alacsony bevallott jövedelmek utáni adó- és járulékterhek emelése – pedig legalább annyi kárt okoz, mint amennyit használ, azáltal, hogy megemeli a képzetlen munkaerő alkalmazásának költségét.20 A javaslatok többsége ellentmondásos is volt abban a tekintetben, hogy az alacsony jövedelmek esetében az adóteher emelésétől, míg a közepes jövedelmek esetében éppen a terhek csökkentésétől várta az adómorál javulását. Elvileg nem lehetetlen a reakciók ilyen megoszlása, de az egyetlen eddig készült empirikus elemzés nem támasztja alá ezt a várakozást. Bakos, Benedek és Benczúr (2008) csak a legmagasabb jövedelmi sávban, jóval az átlag fölött mértek érdemi emelkedést a bevallott jövedelemben az adókulcs csökkenésének hatására.21 Az általános szabályok helyett célozottabb eszközök alkalmazására ad lehetőséget viszont az, hogy az adóelkerülés a gazdasági tevékenységek és egyének viszonylag jól behatárolható körére jellemző. Elek és szerzőtársai (2009) például kimutatták, hogy a feketemunka az átlagosnál jóval gyakoribb a férfiak, a Budapesten és környékén élők, illetve az építőiparban és a fuvarozásban dolgozók között.

(4) A fenntarthatóság mellett elkötelezett LMP számára a negyedik hiba az, hogy az adórendszer nem, vagy alig bünteti a környezetet vagy a közvagyont terhelő tevékenységeket.
Vannak közjószágok, amelyeket ma sokan úgy használnak, hogy nem fizetik meg a létrehozásuk vagy helyrehozásuk költségéből a használat alapján rájuk eső részt. Akik ezt meg tudják tenni, hasznot húznak az adófizetőkből, a versenyelőnyükért mindenki fizet. A fizetség lehet pénzbeli, de lehet elszenvedett kár is, illetve a tönkrement, leromlott közjószág helyreállításának költsége. A leggyakoribb ilyen helyzet a környezet és az infrastruktúra ingyenes vagy irreálisan olcsó használata. Az adórendszer hatékony eszköze lehet a környezet kizsákmányolása elleni fellépésnek és jól alkalmazható a közösségi vagyon amortizációjának megfizettetésére is – ezeket a lehetőségeket azonban ma alig használja ki Magyarország.
A környezetterhelési díj ma jelentéktelen mértékű, 8 milliárd forint az éves bevétel.
A használatarányos útdíj bevált intézményét Magyarország nem használja. Nyugat-Európában már számos helyen felfigyeltek arra a tényre, hogy a járművek az úthálózatot nem a tengelyterhelésükkel egyenes arányban rongálják. Egyetlen kamion többet rongál az úton, mint személyautók ezrei. Az úthálózatot azonban döntően az adónkból tartjuk fenn, az úthasználati díj névleges, napi háromezer forintért a teherfuvarozók akármilyen hosszú utat megtehetnek a magyar úthálózaton. Nem véletlen, hogy az ökológiai szempontból sokkal kedvezőbb vasúti teherszállítás folyamatosan teret veszít a közúti áruszállítással szemben. A pályavasút-társaságok ugyanis megfizettetik a vasúti pálya amortizációját a vasúti fuvarozókkal, a közutak amortizációját azonban a társadalom egésze fizeti.
Az egyik legfontosabb környezeti közjószág a klíma. Aki üvegházgázt bocsát ki, használja, anélkül, hogy fizetne érte, miközben a nemzetközi kvótakereskedelem már be is árazta a kibocsátást. Ma ezt az árat nem fizettetjük meg
A városi autózás során szintén szűkös közjavakat használunk, amiért a parkolási díjon kívül nem fizetünk. Ezek a költségek meglehetősen magasak. A városi levegő minőségének romlásában, zajterhelésben, a városban élők várható élettartamának csökkenésében, a városképrombolásban, a dugók miatti időkiesésben és azoknak a közterületeknek az elfoglalásában nyilvánulnak meg, amelyeket másra is lehetne használni.22

Gazdasági támogatások, fejlesztéspolitika

A hazai költségvetésből fizetett gazdasági támogatások a GDP 1,57%-át, az uniós átlag mintegy háromszorosát teszik ki. Ez a támogatási szint a közvetlen versenytársakéhoz képest kiugróan magas, és az utóbbi időszakban egyre növekedett.
Mi, egy elsősorban a képzetlenek inaktivitásának számos társadalmi alrendszert érintő következményeitől sújtott országban, elhibázottnak tartjuk azt a foglalkoztatás-élénkítési stratégiát, ami megkérdőjelezhető foglalkoztatási hatású vállalati támogatásokra és kedvezményekre annyit költ, amennyiből például másfélszeresére lehetne növelni az oktatás költségvetését.

Ez a döntően a külföldi tulajdonban lévő vállalatok jövedelmezőségét növelő kiadás a versenyhátrányaink mesterséges kompenzálását, tüneti kezelését szolgálja. Ezek a versenyhátrányok döntően a rossz kormányzás következményeiből: a kiszámíthatatlanságból, a korrupció által eltorzított piaci viszonyokból és a magas adminisztrációs terhekből, az optimálistól távol eső adórendszerből és a magas hozzáadott érték megtermelésére nem képes képzetlenek magas arányából adódnak.
Mi azt szeretnénk, ha a befektetőket nem az egyedi kedvezmények és támogatások, hanem a magas színvonalon rendelkezésre álló emberi tőke és az intelligens kormányzás által teremtett kedvező környezet vonzaná Magyarországra. Meggyőződésünk, hogy ezek a feltételek az állami támogatási forrásokból alig részesülő hazai kis- és középvállalati szektor számára is sokkal kedvezőbbek lennének, és hozzájárulnának a gazdaság kettészakadtságának meghaladásához, azaz a válság beköszöntéig a növekedést produkáló, nagy importtartalmú exporttevékenységet folytató nagyvállalatok kapcsolata a foglalkozatás-intenzív hazai kis- és középvállalkozási szektorral megerősödne.
Egy jól működő gazdaság talpkövei a kiszámíthatóság, a felelős költségvetés, a gazdasági döntés-előkészítés, illetve jogalkotás átláthatósága és profizmusa, a gazdasági szereplőknek le nem kötelezett pártok, valamint a torzítatlan piac, ahol nincsenek a politika által preferált, közpénzből izmosodó szereplők. A biztos alapokat helyreállító jó kormányzás nem lát­ványos, de Magyarországnak erre van szüksége, mert ezek az alapok rendültek meg.

Vannak azonban olyan társadalmi stratégiai célok, amelyek elérését az állam neutrális, a piac normális működését szolgáló szabályozó tevékenysége önmagában nem biztosítja.
A mi megítélésünk szerint szükség van állami fejlesztéspolitikára, de nem esetlegesen és a rossz kormányzás következményeinek enyhítésére, hanem célzottan, a társadalmi integráció és a fenntarthatóság érdekében. A másfél éve kezdődött világméretű gazdasági válság kiélezte és akuttá tette a képzetlenek tartós munkanélküliségével összefüggő társadalmi válságjelenségeket. Ebben a helyzetben szerintünk az állam közvetlen munkahelyteremtői fellépésére is szükség van, és az ennek révén rövid távon elérhető foglalkoztatási cél kitűnően összekapcsolható a gazdaság fenntarthatóságának előmozdításával.
A másfél éve beköszöntött válság kezelésére a különböző országok, költségvetési mozgásterüktől függően, különböző válaszokat adtak. A válságkezelő eszköztár általános eleme a jegybanki alapkamat csökkentése, amihez sok helyen a bankoknak juttatott tőkeinjekció is járult. Ezek az intézkedések a gazdaság hitelforrásainak elapadását hivatottak megakadályozni. Szintén általános a vállalatok közterheinek csökkentése a túlélésük, ezáltal a munkahelyek megőrzése érdekében. Van, ahol ehhez a fogyasztási adók és (bizonyos jövedelemhatárig) a jövedelemadó csökkentésével történő belső keresletélénkítés is járul, van, ahol ezt a költségvetés pozíciója nem teszi lehetővé, és épp a fogyasztás erősebb adóztatásával kompenzálják a vállalati terhek csökkentése miatt keletkező költségvetési bevételkiesést. Szintén általános a nélkülözhető költségvetési kiadások lefaragása.
Ezeknek az intézkedéseknek egy, legalább a fizetésképtelenség akut veszélyének elhárításában, és a munka terheinek érezhető csökkentésében sikeresnek bizonyult kombinációja nálunk is megtörtént.
Sok országban, így az Egyesült Államokban és az Európai Unió tagországaiban, vagy például Dél-Koreában, az állam közvetlen beruházásokkal is szerepet vállal a munkaerő iránti kereslet élénkítésében, olyan szektorokban, amelyek fejlesztése a gazdaságot a fenntarthatóság irányába mozdítja. Az Obama-kormányzat és az európai zöld pártok szóhasználatában Green New Deal-nek nevezett programokat, a válságkezelő hatásukon túl, általában stratégiai jelentőségűnek is tekintik. Olyan ágazatokat erősítenek ugyanis, amivel a fosszilis energiahordozók kimerülése, illetve a már rövidtávon várható jelentős drágulása, illetve a klímaválság miatt elkerülhetetlenné váló változásokra segítik felkészülni a gazdaságot, így a válság utáni kibontakozás utánra előnyhöz juttathatják az országot a munkahelyekért folyó nemzetközi versenyben.
Nálunk a fizetőképesség megőrzésének kényszere és az ország hitelképességének megromlása miatt a zöld munkahelyteremtésnek csak olyan megvalósítására van lehetőség, ami a költségvetésnek nem jelent többletterhet. A források, köztük a strukturális alapokból származó források átcsoportosításával azonban egy, körülbelül 80-100 ezer új munkahely megteremtésére alkalmas program a költségvetés pozíciójának megváltoztatása nélkül végrehajtható, az energiahatékonyság és a megújuló energiahordozók felhasználásának fejlesztése, a vasúti áruszállítás és a közösségi közlekedés fejlesztése és a klímaváltozás várható árvízvédelmi és vízgazdálkodási következményeire az ökológiai szempontokkal összhangban álló felkészülés területén történő befektetésekkel.

Szerintünk Magyarországon a fejlesztéspolitikának, foglalkoztatási, fenntarthatósági és stratégiai megfontolásokból is, megkülönböztetett figyelmet kellene fordítania az ökológiai mezőgazdaság fejlesztésére.
Ahogy a foglalkoztatási és a vidék esélyegyenlőségéről szóló fejezetben is szó volt róla, a fejlesztési források elosztásának jelenlegi rendszere indokolatlanul preferálja és erősíti a nagybirtokrendszert. A nagyüzemi szántóföldi művelés növekedésével a környezeti adottságokhoz alkalmazkodó tájgazdálkodási formák lehetősége csökkent. Ezzel drasztikusan csökkent a mezőgazdaság foglalkoztatási potenciálja.
A táji viszonyokkal, helyi ökológiai rendszerekkel összhangban álló, kíméletes és természetes technológiákkal, kisebb üzemmérettel végzett termelési módok fejlesztése ezzel szemben nemcsak foglalkoztatási szempontból lenne előnyös. Ezek a technológiák lényegesen alkalmasabbak a magasabb minőségi követelményeket, az élelmiszerbiztonsággal szemben magasabb elvárásokat támasztó fogyasztók igényeinek kielégítésére, mint a nagyüzemi művelés. Nem igaz, hogy csak az olcsó mezőgazdasági és élelmiszeripari tömegcikkekre lenne kereslet. Az európai, köztük a magyar fogyasztók tudatossága az egészséges Magyarország adottságai lehetővé teszik, hogy a hazai mezőgazdaságot ebbe az irányba fejlesszük, európai jelentőségű tényezővé és tudáscentrummá legyünk a bio-, illetve ökológiai gazdálkodás terén.

Javaslataink

1. Külső és belső egyensúly

A pénzügyi válság kikényszerítette a külső egyensúly helyreállását: külső finanszírozási igényünk feltehetően a GDP 1%-a alatt marad 2010 végéig (a korábbi 6-7%-os értékek helyett). Ennek az ára egy erőteljes, 2009-ben 6%-os recesszió lesz. Fontos, hogy a kilábalást követően tanuljunk a korábbi hibákból, és megőrizzük a fenntartható külső egyensúlyi szintet.
Ennek során természetesen elengedhetetlen az államháztartás deficitjének kordában tartása (lásd alább). De ez nem elegendő, figyelni kell a magánszektor, és ezen belül is a háztartások egyensúlyára is. A Balti-országok példája is ezt támasztja alá. Ezekben az államokban a költségvetési deficit mérsékelt volt, a külső eladósodást a magánszektor hitelfelvételei okozták.
A külső egyensúly biztosításának sarokköve továbbra is az államháztartás egyensúlya. Ugyanakkor a háztartások hiteleiben az elmúlt években megfigyelt 30%-os éves növekedési ütem nyilvánvalóan nem tartható fenn tovább. Ez nem jelenti szükségképpen a lakossági hitelek teljes visszafogását, azonban a felügyeleti és monetáris szerveknek be kell avatkozniuk annak érdekében, hogy a korábbi egészségtelen gyors hitelállomány-növekedés ne ismétlődhessen meg. Amennyiben ez nem történik meg, a törvényhozásnak törvényt kell alkotnia, amely mikroprudenciális szinten korlátozza az egyének hitelfelvételét. Egy ilyen szabályozás összhangban lenne az egyéni adósok teherviselő képességével is, és megóvná a pénzügyileg képzetlen hitelfelvevőket a túladósodástól, a bankszektort pedig a bedőlő hitelek miatti veszteségektől.
Az eladósodás csökkenése mind az állami, mind a magánszektorban természetesen növekedési áldozatokkal jár, hiszen átmenetileg csökkenti a belső keresletet. Ugyanakkor az elmúlt évek gazdaságpolitikája bebizonyította, hogy a hitelből élénkített kereslet legfeljebb csak átmenetileg képes gyorsítani a gazdaságot. Kis leegyszerűsítéssel: amennyivel ma többet fogyasztunk kölcsönből, holnap annyival fogunk kevesebbet a törlesztések miatt, a hitelfelvételből finanszírozott fogyasztás multiplikátor-hatását pedig hiba túlbecsülni, amit az elmúlt évek gazdaságpolitikájának kudarca is bizonyított.
Magyarországnak teljesíteni kell a GDP-arányos államadósságra megszabott, a maastrichti kritériumok között szereplő 60%-os korlátot, de legalábbis tartósan csökkenő tendenciát kell, hogy mutasson az államadósság. Ez nem csak adminisztratív kötelezettség, hanem a saját gazdasági érdekünk is, mivel a jelenlegi államadósság jelentős, a GDP 5%-a körüli kamatfizetési terhet is jelent a költségvetésnek minden egyes évben. Az egyensúly eléréséhez csökkennie kell a finanszírozási feszültségeknek minden alrendszerben.
Az államadóság jelentős csökkentése nem valósítható meg sem gyorsan, sem pedig a költségvetési fegyelem radikális javulása nélkül. Még ha nagyon optimista növekedési szcenáriót feltételezünk is, 2011-ben 3,5%-os, 2012-töl pedig 5%-os GDP-növekedéssel, 3% alatti inflációval, a GDP-arányos államadóság 60% alá szorítása ilyen feltételek mellett is legfeljebb nullszaldós költségvetéssel teljesíthető 2015-ig. A következő kormányzati ciklusban egyensúlyi költségvetésre van szükség, vagyis az állami kiadások nem haladják meg az állami bevételeket.
Az államháztartási rendszerben levő strukturális feszültségek megszüntetése ugyanakkor nem választható el a finanszírozási reformtól. Itt először annak meghatározására van szükség, hogy mely feladatokat melyik igazgatási szinten (központi, megyei önkormányzati, települési stb.) kell elvégezni, a forrásokat pedig ezt követően a feladatokhoz kell hozzárendelni és nem az egyes igazgatási szintekhez. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy átláthatóbbá tegyük az önkormányzati szektor gazdálkodását. Jelenleg ugyanis még az sem tudható pontosan, hogy mekkora az önkormányzati szektor függő kötelezettségvállalásainak mértéke. Ezen kívül szigorítani kell az önkormányzatoknak az önkormányzati törvényben meghatározott hitelfelvételi korlátját, mert a jelenlegi nem hatékony. Továbbra sem szabad megkérdőjelezni, hogy a csődbe került önkormányzatok – az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű településeket kivéve – nem számíthatnak központi segítségnyújtásra, mivel ez a maradék gazdálkodási fegyelmet is felszámolná. Emellett azonban úgy kell átalakítani az önkormányzatok finanszírozását, hogy az önkormányzatok közötti esélyegyenlőség csökkenjen, az önkormányzatok pénzügyi önállósága nőjön (lásd a vidék esélyegyenlőségéről szóló fejezetet).
Az államháztartás egyensúlyához a nyugdíjrendszer hosszú távú egyensúlyára is szükség van. Erről a javaslatainkat korábban már bemutattuk.

2. Magyarország és az euróövezet – inkább jó, mint gyors csatlakozás

Azokat az országokat, amelyek a hazaihoz hasonló külső eladósodottsággal rendelkeztek, de tagjai voltak az eurózónának (Portugália, Spanyolország, Görögország) a tavaly októberi válság kevésbé érintette súlyosan, mivel egy potenciális valutaválság veszélyével nem kellett szembenézniük. Mindez nem jelenti azt, hogy az eurózónában egy ország következmények nélkül viselheti hosszú évek egyensúlytalanságait, de tény, hogy ha Magyarország tagja lett volna az euróövezetnek, akkor a válság hatásai kevésbé lettek volna súlyosak.
Ugyanakkor hazánk jelenleg igen távol van az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti kritériumok teljesítésétől. Jelenleg a négy kritérium közül egyiket sem teljesítjük, ráadásul a GDP-arányos államadóságra vonatkozó feltételnek való megfelelés a következő néhány évben még komoly áldozatvállalásokkal is csak nehezen érhető el.
Eközben folytatódik olyan pozíciók kiépülése, amelyek következtében erős nyomás helyeződhet a politikai döntéshozókra, hogy hazánk erős árfolyamon csatlakozzon az eurózónához. Ez kétségtelenül szolgálná az euróban eladósodók érdekeit, illetve átmenetileg növelné a lakosság vásárlóerejét is, de az ország versenyképességére káros hatással lehetne.
Magyarországnak a következő kormányzati ciklusban képesnek kell lenni arra, hogy reális csatlakozási céldátumot nevezzen meg. Ehhez mindenekelőtt az államháztartás adósságának csökkentése és kiegyensúlyozott költségvetés szükséges, a csatlakozást azonban nem szabad megalapozatlanul sürgetni. A jó csatlakozás fontosabb, mint a gyors csatlakozás. Így például nem szolgálná Magyarország érdekeit a csatlakozási kritériumok enyhítése vagy az azok alól kapott egyedi mentesség, mivel a jelenlegi kritériumok szakmailag is megalapozottak és jó ösztönzőként szolgálnak az állami eladósodás leépítéséhez. A jó csatlakozásnak az is része, hogy ne csatlakozzunk túlértékelt árfolyamon, még ha ez egyes gazdasági szereplők rövid távú érdekeit szolgálja is. Meg kell akadályozni az olyan ösztönzök kialakulását (például a lakosság euróban történő eladósodását), amelyek az erős árfolyamon való csatlakozásra ösztökélnének.

3. A vállalkozások adminisztratív terhei

Az Európai Bizottság 2007-ben a vállalkozások adminisztratív terheinek 25%-os csökkentését tűzte ki célul 2012-ig.23 A rendelkezésre álló összehasonlító adatok alapján Magyarországon ennél ambiciózusabb cél is kitűzhető.
Ahhoz, hogy pontosan meg tudjuk határozni, hogy mely területeken lehetséges és szükséges az adminisztratív terhek csökkentése Magyarországon, először átfogó vizsgálatot kell végezni, amelyben azonosítjuk és felmérjük ezeket a terheket. Erre a felmérésre a Hollandiában az 1990-es években a kormány megbízásából kifejlesztett módszertant, a standard költségmodellt (Standard Cost Model, SCM) lehet használni, amelyet az OECD, az Európai Bizottság és számos nyugat-európai kormány mellett már ma is számos térségbeli ország (Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Románia és Szlovénia) is használ.24 Miután felmértük a szabályozást, és mérhető összetevőkre bontottuk, megmérjük az adminisztratív terheket. Az adminisztratív terhek mérése egyedi interjúkon keresztül történik, melyek során a gazdasági szereplők segítségével azonosítják, hogy az egyes tevékenységek elvégzésének milyen időigénye van a szervezeten belül és kívül, majd a saját időráfordítást megszorozzák az adott beosztáshoz tartozó átlagbérrel, hozzáadják a külső partner által végzett szolgáltatások értékét, és az összeget megszorozzák a nemzetgazdasági szinten érintett gazdasági szereplők számával. Miután minden egyes összetevőt így felmértek, meg lehet határozni a nemzetgazdasági szinten jelentkező adminisztratív terhek forintban kifejezhető összegét. Ez a vizsgálat egyrészt pontosan megmutatja, hogy mekkora teherről van szó, másrészt részletes segítséget nyújt a szabályozás egyszerűsítéséhez.
Az adminisztratív terhek csökkenése történhet többek között szabályok megszüntetésével, egyszerűsítésével, más szabályokkal való összevonásával, a szabályozásnak való megfelelés folyamatának egyszerűsítésével, az információszolgáltatás gyakoriságának csökkentésével, a közigazgatáson belüli adatmegosztással, egyablakos ügyintézési módok evezetésével, az elektronikus kommunikáció és adatkezelés lehetőségeinek jobb kihasználásával és az adminisztratív kötelezettségek teljesítését segítő útmutatók fejlesztésével.
Már a költségfelmérés befejezését megelőzően javasoljuk azonban az alábbi intézkedéseket.

a) A cégkivonat, aláírási címpéldány és aláírásminta kötelező használatának eltörlése

Semmi sem indokolja, hogy minden céges ügy intézéséhez a cégkivonatot és aláírási címpéldányt kelljen bemutatni. A vállalkozókra nagy terhet ró, hogy minden alkalommal 30 napnál nem régebbi, eredeti cégkivonattal kell rendelkezniük, aláírásuk hitelességét pedig közjegyző által készített aláírási címpéldánnyal vagy ügyvéd által készített aláírásmintával kell igazolniuk. A földhivatalok ráadásul csak az aláírási címpéldányt fogadják el, és mindezek mellé egy arcképes igazolvány is szükséges.
Azt javasoljuk, hogy a jövőben a cég aláírásra jogosult képviselőjének legyen elég a személyi igazolványával igazolnia magát. A cég adatai interneten ingyen hozzáférhetőek. Az adatbázisban szerepeltetni kell a cég aláírásra jogosult képviselőjének nevét, születési nevét, születési helyét, születési dátumát, anyja nevét és lakcímét. Ezek alapján a személyi igazolvány felmutatásakor egyértelműen azonosítani lehet a cég aláírásra jogosult képviselőjét. Ez a módszer sokkal biztonságosabb lenne a jelenleginél, mert akár egy 1 napos eredeti cégkivonat is lehet félrevezető, hiszen annyi idő alatt akár a cég felszámolását is elrendelhették vagy végrehajtást is foganatosíthattak ellene, nem is beszélve számos tudatos csalási lehetőségről.

b) Az ügyvéd által elkészített és ellenjegyzet okiratok közhitelesként való elfogadása

A jelenlegi szabályozás súlyos költségeket ró a társadalomra azáltal, hogy közhiteles és végrehajtható okiratot csak közjegyző előtt lehet kötni. Aki már járt közjegyzőnél, érezhette, hogy ott törvényi felhatalmazás alapján egy monopoláras szolgáltatás történik. Ez ellen fel kell lépni. Semmi akadálya nincs annak, hogy ügyvédek is készíthessenek közokiratot. Ezzel verseny alakulna ki ezen a piacon, és a szerződéskötések díja drasztikusan csökkenhetne. A jelenlegi szabályozás csak egy szűk réteg jólétét szolgálja sokak költségén, anélkül, hogy lényegi hozzáadott értéket képviselne. Az ellenjegyzésért az ügyvédnek, vagy az ügyvédi iroda vezetőjének kell a felelősséget vállalnia, így a csalások számának növekedése nem várható.

c) A kötelező könyvvizsgálat eltörlése

A könyvvizsgáló alkalmazása a tulajdonos döntési jogköre kell, hogy legyen. Az utóbbi időben számos esetben kiderült, hogy a kötelezően előírt könyvvizsgálat nem csökkenti a hitelezők és tulajdonosok kockázatát. Rengeteg külföldi példa van erre (Enron, WorldCom, Xerox, Merrill Lynch, Vivendi, stb.). Magyarországon a legjobb példa erre a Postabank ügye, ahol a könyvvizsgáló cégek problémamentesnek minősítették a pénzintézet gazdasági helyzetét, később mégis 170 milliárd forintnyi konszolidációra volt szükség. A bíróság mégis elutasította az állam kártérítési keresetét azzal az indoklással, hogy a könyvvizsgálók nem felelősek, ha hamis adatokat hitelesítenek. Ha ezek szerint a könyvvizsgálói hitelesítés nem jelent garanciát, a kötelezővé tétele ésszerűtlen. Ha a tulajdonos vagy a hitelező kéri, természetesen meg kell csinálni a könyvvizsgálatot, de a törvény szerint kötelező könyvvizsgálat csak növeli a társadalom és a vállalkozók költségeit, anélkül, hogy hasznot hozna. A cég által kötelezően nyilvánosságra hozott adatokért a kimutatás készítőjének – könyvvizsgáló hiányában magának a cégnek, illetve képviselőjének – kell vállalnia a felelősséget.

d) A gépjárművek műszaki vizsgájának érvényesség idejét meghosszabbítanánk, az eredetvizsgálatot megszüntetnénk

A műszaki hibából eredő balesetek száma minimális, a kétévenkénti műszaki vizsga csak az állampolgárok terheit növeli. Európában nincs a mi eredetiség-vizsgálatunkhoz hasonló szabályozás, és a tapasztalatok szerint az autólopások számát nálunk sem csökkentette észrevehetően.

e) A közpénzekből közintézmények által létrehozott fejlesztésekből származó adatokhoz való szabad hozzáférés minden állampolgár számára

Ilyen esetekben javasoljuk a nyílt dokumentumformátumok kötelező használatát. Ez a lépés javítaná az állampolgári ellenőrzés és részvétel lehetőségeit.

f) Állampolgári jogon javasoljuk biztosítani a teljes cégkivonat hozzáférhetőségét az interneten vagy személyes érdeklődésre, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Céginformációs Szolgálatánál

Az ingyen lekérhető cégkivonat legyen teljes körű, ne legyen benne korlátozott a mindenki számára hozzáférhető adatok köre. A jelenlegi rendszer arra kényszeríti az informálódni akaró állampolgárokat, hogy pénzért vegyék meg a teljes adatbázisokat, ami évi legalább 100.000 Ft-ba kerül. Az információhoz való jutás jogának teljesnek kell lennie. Az esélyegyenlőségnek feltétele, hogy a mindennapi boldoguláshoz szükséges információ a pénztelenebb szereplők számára is teljes körűen hozzáférhető legyen az üzleti életben is.

g) A földhivatali nyilvántartás interneten történő nyilvánossá tétele, működésének átláthatóvá tétele, egyszerűsítése

Jelenleg is létezik fizetős hozzáférés a földhivatali nyilvántartáshoz (TakarNet), amelyben helyrajzi szám alapján minden előfizető le tudja kérdezni az ingatlanok adatait. Ezt interneten keresztül, a cégnyilvántartáshoz hasonlóan ingyen hozzáférhetővé kell tenni.
A földhivatalok jelenlegi működését egyszerűsíteni, a határidőket rövidíteni kell. Bizonyos földhivatalok ügyintézése teljesen kiszámíthatatlan, működésük a törvényben rögzített határidőről nem vesz tudomást. A földhivatalok ügyfélfogadási rendjét szabályozni kell, és biztosítani a folyamatos működést és elérhetőséget. Be kell vezetni egy iratkövetési rendszert, amelyben a kérelmező az interneten követni tudja a kérelmének állását, és az azzal kapcsolatos teendőket.

4. Zöld adóreform

Az általunk javasolt adóreform koncepciója

Adók olyan kombinációját kell kivetni, amely annyiban torzítja a gazdasági szereplők döntéseit, amennyiben a motivációik befolyásolásához társadalmi érdek fűződik (ilyen például a környezeti externáliák adóztatása), amit könnyű elfogadtatni, mert méltányos és átlátható, és nehéz megkerülni, mert az adóhatóság számára az adóalap könnyen ellenőrizhető.
Az optimális adózás elméleti irodalma szerint egyetlen, finoman differenciált kulcsú adónem helyett egynél több, de kevés számú adófajtát, és kevéssé diffe­renciált kulcsokat érdemes alkalmazni. Az egyszerűség ugyanis csökkenti a besze­dés költségét és megkönnyíti az ellenőrzést, ami pedig az adóelkerülés ellen hat, s ez a rendszer méltányosságának is fontos szempontja. Egynél több adónem alkalmazásával pedig alacsonyabban tart­hatók a marginális adókulcsok, ami javítja az adófizetési hajlandóságot. Az adóelkerülést és adminisztrációs költségeket is figyelembe vevő újabb modellekben általában az indirekt adók és a jövedelemadók vala­milyen kombinációja mutatkozik optimálisnak.25
A jövedelmek újraelosztását adókon, járulékokon és támogatáso­kon keresztül is el lehet érni: a háromféle eszköz közötti választásban nagyjából ugyanazokat a szempontokat érdemes megfontolni, amelyek az optimális adó kiválasztását meghatározzák. Vagyis, a társadalmi össz­hasznosság szempontjából az a legjobb eszköz, ami olcsóbban adminiszt­rálható, nehezebb vele visszaélni, és kevésbé torzítja a gazdasági szerep­lők döntéseit. Nem feltétlenül hatékony tehát az adórendszert megtisztí­tani minden újraelosztási elemtől, ha az adókulcsok differenciálása vagy a kedvezmények adminisztrációja olcsóbb, ha kisebb a visszaélés lehető­sége, vagy kisebb a munkakínálatot érintő torzítás, mint a támogatások esetében.
Végül, az adózási szabályok változása is jelen­tős alkalmazkodási és hitelességi költségekkel jár, ezért csak akkor indo­kolt, ha a várt hozam magasabb, mint a változásból adódó társa­dalmi költség, azaz az alkalmazkodással járó költségek, és az összjövedelem esetleges csökkenése.
Mi úgy látjuk, ezekből az elvekből a mai adórendszer megváltoztatásának módjára nézvést több követelmény is következik. Az adóreformnak kiszámíthatóbbá kell tennie a gazdasági környezetet, csökkentenie kell az adózás adminisztrációs költségeit, lehetővé kell tennie a foglalkoztatás bővülését, szélesítenie kell az adóalapot, vissza kell szorítania az adóelkerülést és a fenntarthatóság irányába kell terelnie a gazdaságot. A nagy társadalmi egyenlőtlenségek és az esélyegyenlőtlenség miatt nincs lehetőség arra, hogy az állami újraelosztás mértéke összességében jelentősen csökkenjen, ezért a javaslatink együttesen bevételsemlegesek, azaz változatlanul hagyják az államháztartás teljes bevételét.
Ezek a célok megkövetelik az adónemek jelentős átrendezését. Ennek során az egyik fő cél, hogy zöldadókkal és használati díjakkal beárazzunk olyan alapvető erőforrásokat, amelyek ma ingyenesen vagy irreálisan olcsón állnak rendelkezésre, mert a költségeket a társadalom viseli adófizetőként vagy elszenvedőként, az így nyert bevételekből pedig a mára egyértelműen versenyhátrányt okozó, vállalkozások ezreit ügyeskedésre, adócsalásra kényszerítő, munkát terhelő adók és járulékok radikálisan csökkenthetőek legyenek. Összességében egy 1000 milliárd forintnyi átstrukturálást javaslunk végrehajtani az adórendszeren belül egy nyolcéves, előre kalkulálható reformprogram keretében.
A mai rendkívül szerteágazó, bonyolult adórendszert a kis adók, illetékek és járulékok nagy részének teljes eltörlésével javasoljuk egyszerűsíteni.
Nem célunk az általános adócsökkentés: az általunk javasolt átrendezés egyenlege körülbelül nulla. Szerintünk nem az átlagos adószint magas, hanem rossz az adók eloszlása. A nagy társadalmi egyenlőtlenségek és az esélyegyenlőtlenség miatt nincs lehetőség arra, hogy a költségvetés számottevő bevételekről mondjon le. Mint látni fogjuk, erre nincs is szükség.

a) Kiszámíthatóság és áttekinthetőség

A kiszámít­hatóság érdekében, ha mi kormányoznánk, az adók és támogatások változására nyolcéves programot hirdetnénk, és vállalnánk, hogy a kivételes, külső kényszer miatt szükséges eltéréseket is legalább egy évvel előre bejelentjük. Elköteleznénk magunkat amellett is, hogy az adók mértéke év közben egyáltalán nem változhat, az adózással kapcsolatos szabályok pedig mindig az év azonos időszakában, január elsején vagy július elsején lépnek hatályba.
A különféle, szinte csak saját bürokráciájukat eltartó adók, járulékok és díjak átláthatatlan dzsungelét radikálisan megritkítanánk. Az adminisztrációs terhek csökkentése és az adóalap szélesítése érdekében radikálisan csökkentenénk a kivételek és a kedvezmények számát.
Megfeleznénk a fizetendő terhek számát. Fokozatosan megszüntetnénk a nyugdíjjárulék kivételével minden munkaadói és munkavállalói járulékot, a gépjárműadót, a luxusadót, a regisztrációs adót, a cégautó-adót, az energiaadót, a kulturális járulékot, az innovációs járulékot, a tűzvédelmi hozzájárulást, az Egyetemes Elektronikus Hírközlési Támogatási Kasszához való hozzájárulást, a magánszemélyek különadóját és a szakképzési hozzájárulást. Megszüntetnénk továbbá az iparűzési adón kívül az összes önkormányzati adót és illetéket (például az adásvételi és örökösödési illetéket, építmény- és telekadót, idegenforgalmi adót és a jelenlegi kommunális adó).
Megmaradnának az externális hatásokat kezelő különadók: a játékadó, a gyógyszer­gyártókat, forgalmazókat, gyógyszertárakat terhelő befizetési kötelezettség, emelkedne a környezetvédelmi termékdíj és a bányajáradék.
Eltörölnénk a jövedéki adó visszaigényelhetőségét (vasút és mezőgazdaság).
A helyi szinten kivethető sokféle vagyonadó helyett egyetlen, alacsony kulcsú, egységes és kötelező, értékalapú kommunális adót vezetnénk be, amely magánszemélyek esetén a helyi adók és illetékek kiváltását, cégek esetén pedig az iparűzési adó szerepének (egyre nagyobb mértékű) csökkentését szolgálja. Fix kulcsú (kb. 0,25%) vagy progresszív (50 milliós érték alatt 0,2%, felette 0,4%) megoldást egyaránt elképzelhetőnek tartunk. Az egyszerűsítés mellett ennek az a célja, hogy csökkentse az adórendszer torzítását,26 illetve a produktív felhasználás felé terelje a lakásvagyonban tartott megtakarításokat és ezáltal segítse a munkaerő földrajzi mobilitását is.27 Az új adó jövedelmi hatását ellensúlyozza a kis adók és illetékek eltörlése, a járulékterhek csökkenése nyomán emelkedő nettó bér, és a szociális ellátások átalakítása (magasabb és szélesebb kör számára hozzáférhető rezsitámogatás). Az adót fizetni nem képes tulajdonosok kérhetik az adó ráterhelését az ingatlanra.
A gépjárművek adóztatása ma ésszerűtlen és kaotikus. A sokféle, jelentéktelen bevételt hozó adó és illeték (súlyadó, regisztrációs adó, átírási illeték) adminisztrációs terhe magas. Ezeket megszüntetnénk és bevezetnénk egy egységes, környezet­védelmi szempontok alapján differenciált mértékű gépjárműadót, amelynek alapja a jármű piaci értéke, mértéke 2-3%, és egységesen vonatkozik a magánszemélyek és cégek által használ gépjárművekre is. Az így keletkező bevétel körülbelül megegyezik a kiváltani tervezett kisebb adókból és illetékekből származó bevétellel, adminisztrációs költsége azonban lényegesen kisebb.
Az egyszerűsítés érdekében átalakítjuk a társasági adó kedvezményrendszerét, minimálisra csökkentjük a különféle kedvezményeket.

b) Fenntarthatóság

A környezetterhelési díj jelentős (4-5-szörös) emelésére van szükség, egyrészt, hogy a bevételek elérjék azt a szintet, amely mellett a díjat egyáltalán érdemes beszedni, másrészt, hogy a cégeknek már érdemes legyen számolniuk ezzel a tétellel is. Ez történhet az adónem teljes átdolgozása mellett, a fő cél, hogy a valódi környezetterhelést a mainál sokkal jobban ellenösztönözze, illetve fizettesse meg az állam.
Az új kommunális adót az üzleti tulajdon, illetve a helyi életminőségre való hatás szerint differenciálni kell. Az új adónem a fogyasztással arányos díjakat (víz, csatorna, stb.) nem váltja ki. A kommunális adó differenciálásával lehet büntetni a zöldterület helyére építendő lakóparkot, plázát és parkolót, és lehet kedvezni a helyi terményt árusító kereskedőknek, azaz itt lehet beárazni minden, a helyi életminőséget befolyásoló externális hatást.
Az új gépjárműadót környezetvédelmi szempontok alapján differenciálni kell, ezzel ösztönözve a környezetkímélő típusok vásárlását. A nehéz járművek adóztatását célszerűbb teljesítményarányosan megoldani (lásd útdíj), így ez az adónem csak a 3,5 tonna alatti járművekre vonatkozna.
A jelentéktelen nagyságú energiaadót el kell törölni, helyette ki kell vetni a valós szennyezés alapján fizetett széndioxid-adót. A kvótaalapú széndioxid-adó több előnnyel is jár. A növekvő árak a takarékossági intézkedéseket megtérülővé teszik, ezáltal csökken az orosz gáztól és a hektikus ármozgású olajtól való függőségünk, valamint az így felszabaduló kvótát értékesíthetjük az Unióban, vagy a világpiacon, a bevételekkel pedig további takarékossági intézkedéseket finanszírozhatunk. A mai rendszer, ahol a szennyezők egy része egyáltalán nem fizet, más része pedig ingyenesen kapja a kvótát, és csak annak túllépéséért kell fizetnie, nem ösztönöz a takarékosságra. Az ebből származó potenciális adóbevétel körülbelül 300 milliárd forint.
A nehézgépjárművek számára a jármű össztömegével és a megtett távolsággal arányos útdíjat vezetnénk be. A díjat 4-5 forint/tonnakilométerben megszabva körülbelül 150-180 milliárd Ft bevételre lehet ezzel szert tenni. Ezzel nem utolsósorban ösztönözni lehet a vasúti teherszállítást, és a kombinált szállítás elterjedését is, hiszen jelenleg a közúttal szemben a vasúti teherszállítók az infrastruktúra használatának teljes költségét megfizetik. A lépés tehát egyenlő esélyeket teremtene a fuvarozásban a különböző ágazatok között.
Budapesten bevezetnénk a behajtási díjat.28 A behajtási díjnak nem célja minden láthatatlan költség felszámolása, a cél, hogy a díj miatt elmaradó gépkocsik alól felszabaduljon a város, így a láthatatlan költségek is csökkennek, emellett pedig a mégis behajtóktól nyert bevételt vissza lehet forgatni a városi közlekedésbe és infrastruktúrába, hogy az említett láthatatlan költségeket tovább csökkentsük. A díjbevétel nagysága a zónahatároktól és a díj mértékétől függően erőteljesen változhat, de átlagos esetben is elérheti az évi 50 milliárd forintot.
A parkolási díjnak szintén szerepe van a túlterhelt területek tehermentesítésében. Budapesten indokolt az egységesítése,29 emellett a visszaélések és az elfolyó bevételek visszaszorítására is szükség van. Egy ilyen lépéssorozat körülbelül 10 milliárd forint többletbevételt eredményezhet. Ezt és a dugódíj által generált jövedelmet átláthatóan, olyan bevételként kell kezelni, ami a városok és vonzáskörzetük közlekedés-fejlesztését szolgálja.
A bányajáradék hazai szintje elmarad a nemzetközi szinttől, így akár jelentős emelése is lehetséges.
Ezek az intézkedések összesen körülbelül 600 milliárd forint többletbevételt generálnak, amit teljes egészében a munkát terhelő adók és járulékok csökkentésére fordítanánk.30

c) A munkaterhek csökkentése

Jelentősen csökkenteni javasoljuk a munkabér, ezen belül is az alacsony bérek terheit. A minimálbér teljes bérköltségét összességében négy év alatt reálértékben 15%-kal mérsékelnénk, a járulékterhek erőteljes csökkentésével, a minimálbér nominális befagyasztásával és a szakképzettek garantált bérminimumának megszüntetésével. Egyetlen bérkategóriában sem engednénk az átlagos elvonást 50% fölé menni, a minimális elvonás pedig 25%-ra csökkenne a javaslatunk szerint.
A szuperbruttó bérre alapuló struktúrát megtartanánk, de a mainál sokkal átláthatóbbá tennénk a nyugdíjjárulékon kívül az összes munkaadói és munkavállalói járulék eltörlésével. Megszüntetnénk továbbá a külön adózó jövedelem kategóriáját, minden jövedelem az egységes adóalap része lenne, ezzel szja- és járulékkötelessé válna.
Az összevont jövedelmet az új rendszerben csupán kétféle teher sújtaná:
Az egyik a nyugdíjjárulék. A szuperbruttó bér alapján kalkulált 25%-os nagyságú egységes járulék váltaná fel a mai munkaadói és munkavállalói nyugdíjjárulékot. A nyugdíj, és ennek megfelelően a nyugdíjjárulék-alap is korlátos. A jövedelem 8,4 millió (havi 700 ezer) forint feletti része után nem kell nyugdíjjárulékot fizetni.
A másik a személyi jövedelemadó. Négy kulccsal működő rendszert vezetnénk be, amely biztosítja, hogy minden jövedelmi kategóriában 20-30%-kal csökkenjen az elvonási szint. A kulcsok mértéke 0, 18, 36 és 50%, a sávhatárok: 1,2 millió (havi 100 ezer), 3,7 millió (havi 350 ezer) és 8,4 millió (havi 700 ezer) forint.
Az adóék változását a 4. ábra mutatja be.

4. ábra: Az átlagos elvonási szint változása a bruttó (2009-es) jövedelem függvényében.

Ez az adó és járulékcsökkentés körülbelül 1000 milliárd forintos bevételkiesést okoz. Ezt ellensúlyozza a zöldadók imént leírt mintegy 600 milliárd forintos növelése, a többletjövedelem miatt megnövekvő fogyasztásból várható körülbelül 140 milliárd forint többlet áfa- és jövedékiadó-bevétel, valamint az egyik legjellemzőbb adócsalási mód, a fiktív gépjárműhasználat visszaszorításából származó többletbevétel (lásd lejjebb a 4. táblázatot), illetve a kommuniális adó. Az átrendezést nyolcéves programban hajtanánk végre, a számok a végállapotra vonatkoznak.A minimálbér befagyasztásának jövedelmi hatását a szociális ellátások átalakítása kompenzálja (nagyobb, és többeknek hozzáférhető rezsitámogatás és a szociális segély jogosultság kiterjesztése a dolgozó szegényekre).

d) Méltányosság

A személyi jövedelemadó mértéke jelentősen nem csökken. A változások főleg az egyszerűsítés irányába hatnak, az adóék döntően a járulékcsökkentés hatására csökken. Amennyiben megvalósul az új rendszertől várt fehéredés, vagy a gazdasági helyzet lehetővé teszi, az szja-kulcsok középtávon csökkentendők.
Annak érdekében, hogy a magasabb jövedelműek marginális adókulcsa ne fogja vissza a teljesítményt, illetve a jövedelem bevallását, a nyugdíjjárulékot nem kell fizetni a jövedelem évi 8,4 millió forint feletti része után – az átlagos adó és járulékterhelés így minden jövedelemi kategóriában 50% alatt marad
Az eva alacsony kulcsát 5%-kal meg kell emelni, hosszabb távon megszüntetése is szóba kerülhet. Külön kezelést igényel az áfakörön kívüli, kis jövedelmet termelő vállalkozók helyzete. Itt akár egy alsó eva-kulcs (15%) bevezetését is támogathatónak látjuk egy szerény határig (3-4 millió Ft).
Az élelmiszerek egyes csoportjára adott áfa-kedvezményt megszüntetnénk, mivel az empirikus vizsgálatok tanúsága szerint ez többet juttat a nagyobb fogyasztású gazdagoknak, mint a támogatni kívánt szegényeknek.31 A többletbevételt a szociális szolgáltatások fejlesztésére fordítanánk.
Az egyszerűsítés mellett az adóhatóság kockázatelemzési kapacitásának bővítésével és érdekeltségének megerősítésével javítanánk az ellenőrzések célzását, és csökkentenénk az adóelkerülést.
A cégautó-adó megszüntetése mellett szigorítjuk az üzleti utakhoz kapcsolódó költségelszámolásokat. A jelenlegi gyakorlat ugyanis lehetőséget kínál az alkalmazotti és vállalkozói jövedelem költségként való kivételére, az szja- és járulékmentes jövedelemszerzésre.32 A számla nélküli elszámolást korlátozni kell.
Ezek az intézkedések a méltányosság erősítése mellett körülbelül 250 milliárd forint többletbevétellel is járnak, melynek nagy része a fiktív céges útelszámolások ellehetetlenítéséből adódik.

5. zöld munkahelyteremtő beruházások

Először a válságra válaszul, 2009 februárjában fogalmaztunk meg egy gazdasági zöld fordulatra vonatkozó javaslatcsomagot, melynek a 2008. októberi programvázlatunkhoz képest a fő újdonsága a zöld munkahelyteremtő beruházásokra tett javaslat volt. Ehhez, a korábbi javaslatainkkal összhangban, egy, a munka terheit csökkentő adórendszeri átrendezésre és zöld adóreformra vonatkozó javaslat kapcsolódott, aminek az előző pontban bemutatott javaslat egy továbbfejlesztett változata. Javaslataink egyszerre szolgálják a válság következtében növekedésnek indult munkanélküliség enyhítését, az adórendszeri ösztönzők foglalkoztatási és klímavédelmi szempontból egyaránt kedvező irányú elmozdulását és az élénkülést a reálgazdaság zöld ágazataiban, mindenekelőtt az energiahatékonyságot szolgáló építőipari beruházások, a megújuló energiatermelés és a fenntartható közlekedés területén, ami a válság utáni konjunktúrát is kedvező irányba befolyásolja, és elérhető közelségbe hozza a nemzetközi klímavédelmi kötelezettségeink teljesítését. A fizetőképesség megőrzése és az államadósság növekedésének elkerülése érdekében a javaslataink a költségvetés egyenlege szempontjából összességében semlegesek.
Új munkahelyek elsősorban az építőiparban jelenhetnek meg. Egyrészt az építőipar egy foglalkoztatás-intenzív ágazat, amelyben az alacsonyan képzett munkaerő iránt is van kereslet. Másrészt, ahogy a fenti helyzetértékelésben jeleztük, a hazai energiagazdálkodás egyik fő kitörési pontja a lakások és kommunális épületek energiahatékonyságának javítása. A fűtéskorszerűsítés és a szigetelés az elavult magyarországi lakásállomány állagjavításának legolcsóbb és leghatékonyabb módja, melyet teljes egészében hazai munkaerőre támaszkodva, hazai vállalkozások bekapcsolásával lehetne kivitelezni, és amely a hazai építőanyag-ipart is fellendítheti. A számítások és a nemzetközi tapasztalatok szerint a befektetés a fűtésszámlák csökkenésében rövid idő alatt megtérülne. Ezért a lakhatási támogatások átcsoportosításával bővítenénk a Nemzeti Energiahatékonysági,, a Klímabarát Otthon, a Panel programokban illetve a Zöld Beruházási Rendszerben erre a célra rendelkezésre álló forrásokat, és adókedvezménnyel ösztönöznénk a lakossági energiahatékonysági felújításokat, miközben szigorúbb épületenergetikai szabványokat vezetnénk be.
A zöld munkahelyteremtés másik legfontosabb célterülete a megújuló energiaforrások hasznosítása. A megújuló energiaforrások részarányára vonatkozó európai uniós vállalásunk 2020-ra 13%, ami erőteljes beavatkozás nélkül nem teljesíthető. A megújuló energiaforrások hasznosítása során a legnagyobb foglalkoztatási hatást a technológiák kis léptékű, helyi alkalmazásával lehet elérni. Az egyes források helyi adottságoknak leginkább megfelelő kombinálása, térségi autonóm energiarendszerek és hálózatok kialakítása lenne kívánatos. Figyelemre méltó lehetőség a geotermikus energia kiaknázása. Elterjedését a beruházási támogatások mellett leginkább azzal lehet ösztönözni, hogy a kockázatos kezdeti kutatásokat az állam egy visszatérülő alapból finanszírozza. A megújuló energiaforrásokra vonatkozó átvételi ár mellett gazdaságilag már ma is versenyképes szélenergia elterjedésének legnagyobb akadálya a központilag meghatározott 330 MW-os kapacitáskorlát, melynek további 410 MW-tal való bővítése folyamatban van. Mi ezt a korlátot összesen 1000 MW-ra emelnénk. A korlát megemelésének azonban előfeltétele egy működő tartalékpiac a magyar elektromos rendszerben. Ehhez, valamint a megfelelő hálózati infrastruktúra megteremtéséhez állami beruházási támogatásokat szükséges elkülöníteni. A támogatásoknak ugyanakkor nem csak a megújuló energiák kiaknázását, de a háttéripari kapacitás kialakítását is meg kell célozniuk, mert ennek hiányában a program munkahelyteremtő és jövedelmi hatásai részben külföldön érvényesülnek. Erre a forrás a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) jelenleg szektorsemleges támogatásai egy részének megcímkézése a megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó technológiai fejlesztésekre.
A következő célterület a közlekedés. Ezen a területen a legfontosabb stratégiai célok a vidék elérhetőségének javítása, a villamos hajtású vasúti közlekedés és áruszállítás versenyfeltételeinek javítása a közúti közlekedéssel és áruszállítással szemben, és a városi és agglomerációs közösségi közlekedés fejlesztése. Ezért a közúthálózat fejlesztésére szolgáló erőforrásokat az alsóbbrendű utak fejlesztésére és karbantartására koncentrálnánk. A vasúti áruszállítást az infrastruktúra fejlesztésével támogatnánk, és azzal, hogy a közúti teherszállítás költségeit az úthasználati díj általánossá tételével és emelésével közelítenénk a valódi társadalmi költségeihez (a részleteket lásd az előző pontban). Ez egyben a Kohéziós Alap forrásait kiegészítő többletforrást is biztosítaná a vasút fejlesztéséhez. A Közlekedés Operatív Programból a városi és elővárosi közlekedés fejlesztésére 2013-ig lehívható több mint 1,5 milliárd eurós keretösszeget a fővárosi dugódíj bevezetésével évi 30-50 milliárd forinttal egészítenénk ki, és a kétes hatékonyságú presztízsberuházások helyett a költséghatékony fejlesztésekre, az elővárosi vonalakra, a kerékpáros közlekedés fejlesztésére és a különböző közlekedési módok közti könnyű váltást segítő infrastruktúra fejlesztésére költenénk.
Ahogy a bevezetőben említettük, Magyarországon a klímaváltozás leglényegesebb hatása a csapadékmennyiség csökkenése és időbeli eloszlásának szélsőségesen egyenetlenné válása lesz, ami az Alföldön talajvízszint-csökkenést, a folyóinkon pedig a mostaniaknál is hevesebb villámárvizeket fog okozni. Erre a helyzetre a legjobban a víz gyors lefolyását biztosító műépítmények fejlesztése helyett az árterek, táji vízrendszerek helyreállításával és az ártéri ökoszisztémák rehabilitációjával lehet felkészülni. Az ezt célzó programoknak, például a Vásárhelyi-terv tájgazdálkodási elemeinek a foglalkoztatási hatása is számottevő lenne, nagy arányban a foglalkoztatási szempontból legrosszabb helyzetben levő képzetlenek körében. Ezeket a viszonylag kis költségű beruházásokat a környezetvédelmi díjtételek emeléséből finanszírozni lehetne.

6. Zöld fordulat a mezőgazdaságban

A mezőgazdaságot érintő elképzeléseink már több helyen, az értékválasztásainkat bemutató bevezetőben, a foglalkoztatási fejezetben és a vidék esélyegyenlőségéről szóló fejezetben is szóba kerültek. A társadalmi integráció szempontjából elsősorban a mezőgazdaság foglalkoztatási hatása fontos. A foglalkoztatási érdek azonban találkozik a fenntarthatósági érdekkel. A monokultúrás, iparszerű mezőgazdasági termelés és a kisebb üzemmérettel, hagyományos technológiákkal, a tájjal és az ökológiai rendszerekkel összhangban folytatott gazdálkodás között hatalmas a különbség abban is, hogy a vidéki munkalehetőségekhez mennyivel járulnak hozzá, abban is, hogy milyen hatásuk van a talaj és a vizek minőségére, az élőhelyekre és a klímára, és abban is, hogy mennyire alkalmasak a kiváló minőségű, természetes, egészséges és biztonságos élelmiszerek előállítására. Ez a kézenfekvő felismerés azonban sem Magyarországon sem az Európai Unióban nem érvényesül a mezőgazdasági támogatási politikában, elsősorban a nagyüzemi mezőgazdaságban érdekeltek érdekérvényesítő képessége miatt. Az Unió költségvetésének közel felét kitevő, a magyar mezőgazdaságra is döntő hatású Közös Agrárpolitika elsősorban a nagybirtokokat támogatja, Magyarország pedig még az uniós politika nyújtotta kereteken belül is rossz struktúrában használja fel a mezőgazdasági támogatásokat. Mi ezen változtatni szeretnénk. Azt szeretnénk, ha Magyarország, kitűnő adottságait kihasználva, az élelmiszer-önrendelkezés elveit figyelembe véve, a természetes, egészséges és a környezettel kíméletes mezőgazdasági termelés mintaországa, tudásközpontja lenne Európában. Ehhez a földtulajdon-rendezés, az élelmiszertermelés, a kereskedelem, az élelmiszerbiztonsági szabályozás és ellenőrzés és a fogyasztói információszolgáltatás terén összehangolt intézkedésekre van szükség.
A termelés területén a legfontosabb teendő az agrártámogatási rendszerek prioritásainak átalakítása.
A termeléshez kapcsolódó támogatásokat degresszívvé, azaz üzemméret növekedésével fajlagosan csökkenővé tennénk, hogy a támogatási politika ellensúlyozza a birtokkoncentráció piaci ösztönzőit. A támogatási rendszer fejlesztésével öt év alatt további százezer hektárt szeretnénk ökológiai gazdálkodásra átállítani. Csökkentenénk a biogazdálkodás ellenőrzési díjait.
Az agrárágazaton belül az állattartás foglalkoztatási szerepe kimagasló. Támogatnánk azokat a legeltetéses állattartási technológiákat, amelyek gépesített infrastruktúra-igénye alacsony, így üzemanyag-felhasználása is kicsi, viszont a foglalkoztatási hatása nagy. A jogszabályi háttér módosításával, az állattartás feltételeinek könnyítésével, a piaci feltételek javításával segítenénk azoknak az állattartóknak, akik az intenzív állattartás helyett hagyományos, legeltetéses állattartást választják. A legeltetéses állattartás lehetőségeinek bővítésétől a gyepek természetes állapotának javulását és a magyar állattenyésztés színvonalának emelését is várjuk.
Újraindítanánk a tájfajta növények termesztését ösztönző programokat. Tájfajta növényekre épülő nemzeti nemesítési programokat indítanánk, lehetővé téve a tájfajták regisztrációját.
A termeléshez kötött támogatások egy részét az agrár-környezetvédelmi intézkedési tengelyre csoportosítanánk át. Rendeznénk az ártéri területek jogállását, és bővítenénk a gazdálkodás lehetőségét a nemzeti parki területeken. A védett és érzékeny természeti területen élőket a részvételi demokrácia eszközeivel vonnánk be a területek kezelésébe
Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a genetikailag módosított élelmiszernövényekre vonatkozó hazai termesztési tilalom fennmaradjon, és támogatjuk más uniós tagállamok hasonló tilalmait. Egyrészt nem látjuk bizonyítottnak, hogy a génmódosított élelmiszerek ne jelentenének komoly veszélyt az egészségünkre, másrészt a magyar mezőgazdaságnak a génmódosított haszonnövényektől való mentességét olyan tőkének tekintjük, amit nem szeretnénk elveszíteni. Európa lakosságának többsége láthatóan nem akar génmódosított élelmiszereket fogyasztani, így a génmódosítás-mentes hazai vetőmag és a génmódosítás-mentes termékek már most magasabb áron forgalmazhatók. Célunk egy olyan szabályozási rendszer kialakítása is, amely megakadályozza a genetikai szennyezést.
Élelmiszereink közel fele növényvédő szerekkel szennyezett, 4–5 százalékuk a határérték felett. Emellett átlagosan több mint 2 kilogramm E-számmal jelölt adalékanyagot eszünk meg évente. Az Unióban napirenden van az engedélyezett növényvédő szerek és élelmiszeradalékok felülvizsgálata. A korábbi rendszer számos egészségkárosító vegyi anyagot engedett az élelmiszerpiacra. Rajtunk is múlik, hogy mik maradhatnak a piacon. Mi azt szeretnénk, ha Magyarország a skandináv országokéhoz hasonló szigorúságú szabályozás mellett állna ki. Emellett tarthatatlannak tartjuk azt a rossz gyakorlatot, hogy derogációkat kérünk egyes, az Unió által betiltott káros növényvédő szerekre. Ez, amellett, hogy az egészségünket veszélyezteti, súlyosan aláássa a magyar élelmiszerek európai megítélését.
A kereskedelem területén a legfontosabb feladat, hogy a mezőgazdasági kereskedelmet ki kell vonni a WTO szabadkereskedelmi szabályozása alól, és minél rövidebbé kell tenni a láncot a termelő és a vásárló között. A termékláncok lerövidítéséről, a helyi piacok fejlesztéséről és védelméről szóló elképzeléseinket a vidék esélyegyenlőségéről szól fejezetben (II/C) már bemutattuk.
Meg kell erősíteni az élelmiszerbiztonságot ellenőrző hatóságokat. A Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal létszámát és költségvetésének reálértékét legalább a 2005-ös szintre akarjuk visszaállítani. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerveit szintén meg kell erősíteni.
Megkövetelnénk, hogy a vásárláskor a fogyasztó teljes körű információt kapjon minden élelmiszerről, amit megvásárol. El akarjuk érni, hogy az élelmiszerekben talált vegyszermaradékok vizsgálatának eredményeit, illetve a tiltott adalékanyagok és genetikailag módosított organizmusok jelenlétét hazai és európai uniós szinten is naprakészen hozzák nyilvánosságra.
Az Európai Unióban biztosítani kell az áruk szabad mozgását, de megengedett a különleges minőség jelzése és fogyasztók körében történő tudatosítása. Az Európai Unió ezt lehetővé tevő szabályozási eszközei közül a legnépszerűbbek a földrajzi árujelzések, melyekből az egész Unióban eddig 3000 van, de ebből csak 12 a magyar árujelzés, és megfelelő marketing híján ennek piaci előnyeit sem tudjuk kihasználni.
A fogyasztói tudatosság és a választás megfelelő biztosítása érdekében szerte Európában különféle magán- és nemzeti tanúsítási rendszereket vezetnek be. Az ehhez kapcsolódó logók, jelzések szinte elborítják a terméket, nem úgy, mint nálunk.
A hazai piaci szereplők közül mindegyiknek (termelőnek, feldolgozónak, kereskedőnek, civil szervezetnek) lenne lehetősége tanúsítványok bevezetésére, de eddig jószerivel csak a kereskedelmi láncok vezettek be ilyeneket. Mivel a vásárlók előnyben részesítik, a hazai termékeket mindegyik kereskedelmi láncnak külön-külön van „magyar termék” logója. Ezen kívül vannak jó és támogatandó kezdeményezések, mint például a „Pannon búza” védjegy, de a hazai termelők – a bevezetéshez szükséges megfelelő támogatás, tőkeerő híján – messze nem használják ki az ebben rejlő lehetőségeket.
A hazai piac kicsisége és a rendelkezésre álló igen szűkös pénzeszközök miatt koncentrálni kellene az erőforrásokat és a németországi, a német fogyasztók körében nagy bizalmat élvező CMA logóhoz hasonlóan nemzeti , illetve helyi,védjegyet kellene bevezetni. Az ehhez fűződő magas fogyasztói bizalom és az ellenőrzés megbízhatósága elősegítené a megbízható magyar termékek vásárlását, és élelmiszerbotrányok esetén megakadályozná a fogyasztás jelentős visszaesését.