Az erőforrások végessége ma már sötét felhőként fenyegeti az emberi civilizáció jövőjét, ezért okosabbban kell bánnunk a rendelkezésre álló nyersanyagokkal és meg kell óvnunk a természeti kincseket úgy, hogy közben az életünk minősége lehetőleg ne csússzon vissza középkori szintre. Amit nem tudunk mérni, azt irányítani sem tudjuk, felmerül tehát a kérdés, hogy egyáltalán mérhető-e a fenntarthatóság, van-e mértékegysége, és mi történik, ha megtudjuk, hogy milyen mély a nyúl ürege.

Mérd, ami mérhető, számold, ami számolható, és ami nem mérhető, azt pedig tedd mérhetővé!

Mintha a fenntarthatóság kapcsán született volna Galilei híres mondata, mert bár maga az alapkérdés egyszerű, a valóban értelmezhető válasz megszülése valójában mégis rendkívül hosszadalmas és bonyolult. A feladvány fókuszában az erőforrások menedzselése áll: a jövőnk azon múlik, hogy hogyan kezeljük a rendelkezésre álló nyersanyagokat, energiahordozókat, illetve, hogy az emberiség milyen célok mentén, milyen arányban tesz erőfeszítéseket, dönt beruházásokról.

Az emberiség szempontjából négy féle alapértéket különböztetünk meg: természeti, fizikai, humán és társadalmi tőkét. Ezek mentén rendkívül egyszerűen fel lehet vázolni az alapokat; míg az újkor előtt nem nagyon voltunk képesek felborítani a különböző értékek közötti arányokat, a fosszilis energiahordozók, azaz a szén és olaj ipari felhasználásával borult a képlet: a technológiai fejlődés (szó szerint) elképesztő magasságokba repítette az emberiséget, az életszínvonal meredeken emelkedett, és ez a társadalmi folyamatokat is alapjaiban változtatta meg az utóbbi 100-150 évben.

Másképp ezt úgy mondhatnánk, hogy ebben az időszaakban arra fordítottuk időnket és pénzünket, hogy a természeti tőkét átváltsuk fizikai, humán és társadalmi tőkére.

Ám sajnos ez nem egy fenntartható helyzet.

Sőt ennél még rosszabb a helyzet, ugyanis ez egy rossz konszenzus, amelyet rengeteg ember követ a világban

Felborultak az arányok, nem is kicsit. Egyrészt, ha feléljük a fosszilis energiahordozókat, akkor tönkretesszük a természetet, beszennyezzük a levegőt és iható vizeinket, másrészt a nagy jólét következtében nagyon nagy volt a szaporaság, és bizony akár 10 milliárdan is lehetünk az évszázad közepére; s a kieglégítetlen igények következtében, azaz például ivóvíz és élelem nélkül pillanatok alatt összeomolhatnak a társadalmat egyben tartó alkuk, folyamatok, azaz tulajdonképpen minden odaveszhet, aminek az oltárán feláldoztuk Föld anyát.

Új deal kell

A jelenlegi kihívás pont az, hogy ezt az elavult-deal-t valamivel leváltsuk, azaz, hogy más arányok mentén tegyünk beruházásokat, a fizikai tőke fejlesztése helyett inkább a humán, vagy a társadalmi tőkébe invesztáljunk úgy, hogy közben segítsük regenerálódni a természeti tőket. Ennek az az ára, hogy a fizikai tőke fejlesztése egy kicsit óhatatlanul háttérbe szorul, azaz le kell lassulnunk némiképp (ez lehet majd a változás egyik jól mérhető indikátora).

Nem is olyan lehetetlen feladat ez, ám szükséges hozzá egy képesség: mérnünk kell, hogy mit, milyen arányban teszünk, hogy ne csak érezzük hanem pontosan tudhassuk, hogy milyen irányba halad a hajónk.

Mérési fogyatékok

Sajnos nincs egyetlen meghatározott, fő indikátor a fenntarthatóság kapcsán, hanem sokféle adatot kell mérlegre tenni, amelyeknek ráadásul az értelmezése is eltérhet. Ezért a különöböző országok, térségek fenntarthatósági jellemzői nagyon nehezen hasonlíthatók össze, mást mutat a nemzetközi mutató, az ENSZ metrikája, és a nemzeti stratégia által használt mérték. A helyzet egyszerűsítésére rangsorokat szokat alkalmazni, amely azonban szintén tartalmaz pontatlanságokat, hiszen az eredmények különböző mérések alapján kerülnek meghatározásra, amelyeknek eredményei gyakran nincsenek megfelelően súlyozva.

Ezek a fogyatékosságok pedig sajnos rengeteg szempontból jelentenek problémát: megfelelő kozmetikázást követően már nem látható, hogy egy-egy gazdaság mennyire jelent valóban kockázatot; s a helyzetet tovább bonyolítja a környezetvédelmi feladatok, kötelezettségek átruházhatósága, (pl. a Co2 kvóták csereberéje) és sajnos az elfedett, kozmetikázott tények általában a természeti tőke rombolásával függenek össze.

Másképp kell mérlegelnünk

Nem kell ahhoz tudósnak lenni, hogy a fő folyamatokat megláthassuk: bár számos területen történt érdemi javulás, a levegő szennyezettsége már kritikus szintű (Magyarországon is) és látványosan tovább romlik, vagy beszélhetnénk az ivóvízkészletek fájó megcsappanásáról is.

A jólét nem a semmiből kerül az asztalunkra, még a vasárnapi ebédünk minőségét is a termelési tényezők határozzák meg, azaz a rendelkezésre álló erőforrások mennyisége és minősége. Korábban ez egy pofonegyszerű kérdés volt, minden a folyóvízhez kapcsolódott, amely életet adott növényeknek, állatoknak és az embereknek egyaránt, később pedig energiával látta el a malmokat. Ma már rengetegen vagyunk a Földön és apadóban vannak a készletek, óhatatlan tehát, hogy más módon gondoljunk értékeinkre.

Sajnos az üzleti döntéseket a rövid távú értékelés befolyásolja leginkább, hogya alakul a részvény ára, milyen drága a tojás, stb. Sőt, még a politikai közösségek vezetői is legfeljebb csak 0-4 évig terjedő időtávban szeretnek tervezni, ami sajnos nem kedvez a hosszú távú teendők kezelése kapcsán. Ha azt akarjuk, hogy unokáink is tiszta levegőt szívhassanak és ízletes vasárnapi ebédet ehessenek, akkor ezen is változtatnunk kell, lehetőleg minél hamarabb.

A témáról még részletesebben beszélt Bartus Gábor környezetgazdász, a BME tanára, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács titkára a fenntarthatósági metrikákról, a világ és Magyaroroszág jelenlegi helyzetéről és a jövőt érintő lehetőségekről a Fenntarthatósági Műhely online találkozóján.

A zuhanyzás takarékosabb, mint a fürdés, legalábbis elméletben, ugyanis órákig a finom folyóvíz alatt állva akár a szükséges mennyiség többszöröse is a lefolyóban végezheti. A tisztálkodás fontos civilizációs vívmány, de tökéletes indok lehet sokak számára ahhoz, hogy számolatlanul pazarolják az erőforrásokat. Pedig csak néhány apróságra kell odafigyelni és akár néhány egyszerű kézmozdulattal tehetünk jót a bolygóval és magunkkal is.

Az őskorban pofonegyszerű volt a helyzet: ahol volt egy valamirevaló vízesés, ott lehetett zuhanyozni, ahol nem, ott pedig maradt a fürdő - persze a közeli tóban vagy folyóban.

Az ókori Egyiptomban a tehetősebbek és hatalmasabbak rabszolgákkal oldották meg a feladatot, akik kancsóból öntöttek előmelegített vizet zuhany gyanánt. 

A következő pár évezred ezután meglehetősen eseménytelenül telt, mígnem 1767-ban megjelent egy olyan szerkezet, amely valamennyire már hasonlított a ma használt zuhanyzókhoz.

Az első mechanikus zuhanyt

William Feetham mintha csak a fenntarthatóság jegyében tervezte volna meg. A készülék egy medencéből és egy felül rögzített víztartályból állt. A  tisztálkodni vágyó egy kézi szivattyúval pumpálta fel a vizet a medencéből a tartályba, majd egy láncot meghúzva magára zúdította a tartályban lévő vizet. A folyamatot természetesen többször meg kellett ismételni a hatékonyság kedvéért.

Ez a találmány azonban nem találta meg igazán a közönségét, a megoldás láttán fanyalogtak a forró vizes, tágas fürdőhöz szokott arisztokraták, a kút és patak vizéhez szokott polgárok pedig viszolyogtak az egyre piszkosabb víz használatától. A vezetékes folyóvíz elterjedéséig azonban senkinek nem volt jobb ötlete a zuhanyzás megoldására.

Jelentős mérföldkő: a Rouen-i börtön

A 19. század második felében a technológiai feltételek már mind adottak voltak a nagyvárosokban, ám a zuhany mégsem vált azonnal népszerűvé. Aztán egy francia orvos a roueni Bonne Nouvelle börtön számára 1872-ben megtervezte az első tömeges zuhanyt, azaz az addig használt fürdőket gazdaságosabb, higiénikusabb és - (gondolatjel) a börtönben ez különösen fontos szempont - megfigyelhetőbb közösségi zuhanyzókra cserélte le.

Az itt először alkalmazott zuhanyfülke hamarosan a francia hadsereg laktanyáiban is megjelent, és azóta is viszontláthatjuk szinte minden uszodában, kollégiumban, ahogy sok háztartásban is.

A zuhanyzás csakhamar meghódította a világot, olyannyira, hogy a század végén már a jómódú középosztálybeli családok fürdőszobáiban is megjelent, a luxus egyértelműen azonosítható jeleként.

Bár nyilván nem így tervezte, tulajdonképpen Dr. Merry Delabost-nak köszönheti a világ, hogy a zuhanyzás népszerűvé vált, majd később az otthoni bojlereknek, vízmelegítőknek köszönhetően tömegesen megjelent a háztartásokban. Az 1960-as évekre az otthoni tisztálkodás könnyedebbé, gondtalanabbá, ám sajnos jóval pazarlóbbá vált, mint korábban valaha.

A higiénia minden kincset megér - és ez nem biztos, hogy jó

A higiénia alapvető részévé vált az életünknek, az érem másik oldala azonban keserű, ugyanis ezért brutális árat fizet az emberiség. A háztartásokban a zuhanyzás és fürdés a teljes vízhasználat 25-30%-át teszi ki átlagosan, a WC öblítéssel együtt pedig közel a 60%-át. Erre a két  területre tehát különösen érdemes odafigyelni, hiszen rengeteg erőforrást takaríthatunk meg!

Észbontóan nagy különbségek vannak az odafigyelős és a nemtörődöm zuhanyzás között.
Egy átlagos zuhanyzás során körülbelül 80 liter vizet használunk el. Ehhez képest extrém esetben egy kellemes húszperces, esőztető fejjel irányzott forró zuhany során akár 2-300 liter langyos vizet is elpancsolhatunk, ami egy négytagú család esetében egy kisebb ökológiai csapást jelenthet, nem beszélve a hóvégi számlákon szereplő összegekről.

A túlzás a zuhanyzás kapcsán sem egészséges

Amióta szinte mindenütt tiszta víz foylik a csapból, az egészség fenntartásához szükségesnél jóval többször fürdünk és jóval hosszabban zuhanyozunk. Ez azonban nemcsak komoly vízpazarlás, a bőrre nézve kimondottan káros lehet.

Nem annyira köztudott, hogy a bőr természetes védőrétege - azaz a bőr első számú védelme a betolakodó baktériumok ellen - egy kiadós mosakodás után csak kb. 5 nap (!) alatt regenerálódik. A túl gyakori, hosszan tartó, túl forró vízzel történő zuhanyzás a bőr természetes hidratáló faktorainak elvesztéséhez vezethet. Ennek tüneteként a bőr kiszárad és érdessé válik.

A bőr szárazságát aztán persze sokan kozmetikumokkal, krémekkel próbálják helyrehozni - nem utolsósorban a kozmetikai gyártók kitartó reklámhadjáratainak köszönhetően -, pedig a kevesebb, mértéktartó zuhanyzás hozna valódi eredményt! Ezt a bőrápolási tanácsadók ritkán szokták megemlíteni, értelemszerűen, hiszen számukra előnyösebb, ha kozmetikumokat vásárlunk, sőt gyógyszerekkel próbáljuk helyrehozni!

Mennyit pazarlunk a tisztálkodáskor?

A matek viszonylag egyszerűen elkészíthető; gyorsan kiszámoljuk tehát, hogy mennyivel járna jobban a bolygó és a tisztálkodó, ha egy picit jobban odafigyelne a fogyasztására. A zuhanyzással átlagosan 80 liter vizet használunk, míg egy kádfürdő 100-150 liter vizet igényel. Aki viszont kifejezetten takarékosan bánik a vízzel, azaz 3 percig használ folyó vizet és víztakarékos zuhanyfejet, akár 20-30 liter vizet takarít meg.

Egy négytagú családban naponta fejenként egy tisztálkodással számolva a takarékosan zuhanyzók 80.000 literrel kevesebb vizet használnak egy év alatt, mint a hosszú zuhanyzás vagy a kádfürdő szerelmesei.

Az okos zuhanyzás jobb Neked...

mert, ha a családod odafigyel a zuhanyzásra, évente akár 50 ezer forinttal is kevesebb lehet a víz és csatorna költség. Aki pedig megoldja, hogy a WC tartályba a használt zuhanyvíz kerüljön, az akár évente 80-100 ezer forinttal fog kevesebbet fizetni!

… és jobb a bolygónak is!

Magyarországon 2,7 millió háztartás van, a fenti számok alapján odafigyeléssel egy év alatt akár 200 milliárd liter ivóvizet takaríthatunk meg, amivel egyébként 5-ször lehetne megtölteni a Velencei tavat!

Számoljunk tovább: az Európai Unió 27 tagállamában 194 millió háztartás volt 2018-ban, így ha minden családban komolyan kezelnék a fenntarthatóság kérdését, akkor több, mint 15 köbkilométer víz maradhatna a forrásokban, a talajban - ez mennyiség a Balaton vizének a hétszerese!

Nem túlzó ez a számítás, az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége is elvégezte a számítást - https://stanfordmag.org/contents/shower-or-bath-essential-answer -, szerintük pusztán a takarékos zuhanyfejekre való átállással közel 1 köbkilométer vizet lehetne megtakarítanunk, ami a helyi árak mellett egyébként 1,5 milliárd dollárral csökkentené a lakosság vízszámláit.

Az áttörést persze az jelentené, ha a zuhanyvíz újrahasznosítása kötelező szabvánnyá válna, eltűnnének az óriási sarokkádak, a pazarló zuhanyfejek, és mindenki csak annyiszor zuhanyozna, ahányszor valóban indokolt, hiszen akkor a kiszámolt értékeknél is jóval nagyobb mennyiségű ivóvíz maradna a természetben, a talajban, azaz a jövőnkben. 

A jó hír tehát az, hogy bőven vannak lehetőségek, a rossz viszont az, hogy nagyon okosan és főleg tudatosan kell jó döntéseket hoznunk a napi tisztálkodás kapcsán ahhoz, hogy unokáink is tiszta vizet önthessenek a pohárba.

 

A napelemek kapcsán ma is számos hiedelem él; a hétköznapi ember számára nehéz követni a napenergia hasznosítása kapcsán az elmúlt 15 évben tapasztalt észbontó fejlődést és árcsökkenést. Baranyák Zoltán online előadásában mutatott rá, hogy a napelemek ma már egyértelműen a legolcsóbban nyújtanak energiát egészség- és természetkárosítás nélkül.

Minden bizonnyal sokkolta volna

a napelemet 1881-ben elsőként piacra dobó Charles Fritts-t, ha megtudja, hogy 140 évvel később a világ áramfogyasztásának még mindig csak 2%-át adja a napsugárzás. A fejlődés ezen a területen sajnos lassabb ütemben haladt, mint például a robbanómotoros autók esetében, pedig az amerikai Russell Ohl már 1939-ben elkészítette azt a napelem cella típust, amelyet ma is sok modern készülékben alkalmaznak.

A trendnek megfelelően valahogy mindig többe került a napelem, mint a klasszikus energiahordozók, egy kanna olaj, vagy egy zsák szén eltüzelése ráadásul egyszerűbb megoldás volt, mint a napelem rendszer kiválasztása, megvásárlása és felszerelése.

Azután minden megváltozott

Míg sok országban még az utóbbi években is újabb, monumentális nukleáris erőművek megépítéséről döntöttek, az apróbetűs rovatokban már egyre többször lehetett arról olvasni, hogy a napenergia költségei jóval alacsonyabbak, mint korábban. 2020-ban pedig már egyenesen arról szóltak a hírek, hogy a napenergia vált a legolcsóbb technológiává – a technológiai fejlődés, részben pedig a főleg Kínára jellemző brutálisan magas gyártási mennyiségeknek köszönhetően.     

A választék ráadásul ma már elképesztően gazdag, s a különböző napelem típusok gyakorlatilag szinte minden helyzetre, környezetre kínálnak hatékony, és kifejezetten költségkímélő megoldást. Létezik hétvégi házra való kis panel, közösségi használatra tervezett giga rendszer, teljesen átlátszó modern változat, monokristályos, sőt, létezik duplaoldalas napelem panel, amely csak 10-12%-al drágább, mint a hagyományos, ám jóval többet energiát termel. Utóbbit kiválóan lehetne alkalmazni autópályák mentén a védőfal elemeként. Ez egy aranybánya lehet, hiszen a tartószerkezet adott, ezért a kivitelezés jóval gazdaságosabban számolható el.

Nemcsak az alacsonyabb költség, hanem az energia megtérülés is lényeges

Ellentétben az olajjal vagy a szénnel – amit valahol kitermelnek, elszállítanak egy erőműbe, majd lángra lobbantják, hogy valahol egész máshol legyen áram a falban – a napelem rendszerek mintha az evolúció alaptörvényét követnék: az energia termelése, használata és tárolása is egy helyen, környéken történik, ugyanis ezen a módon érhető el a legalacsonyabb költségszint.

Az energiafelhasználás hatékonyságának a mérésekor, tervezésekor a teljes folyamatot kell figyelni, mert egyesével csalóka lenne az eredmény. A fűtésszezonban például egyáltalán nem biztos, hogy hatékony a napelem használata, azonban ha a rendszerbe van építve egy hőszivattyú is, akkor a környezeti hőnek köszönhetően könnyen lehet, hogy a tényleges hatásfok akár a 100%-ot is elérheti És ez bizony nagyon-nagyon hatékony.

Maga a napelem persze nem egyszerű jószág

A barkácsolás nem ajánlott, mivel hétköznapi ismeretekkel nem sokra megyünk. Már a szakkifejezések is erről árulkodnak: egyenáramelosztó, inverter, ötgyűjtősínes vagy félbevágott cellasor stb. A hatékonyság pedig nagyban függ attól, hogy pontosan melyik típust hova teszik, hogyan és pontosan hol helyezik el. A kivitelezés előtt meg kell vizsgálni a tetőt, ismerni kell a naposabb és árnyékos területeket, hogy valóban jól termeljen a panelrendszer, és meg kell vizsgálni a szigetelést éppúgy, mint a fűtési rendszert.

 Íme, Baranyák Zoltán teljes előadása:

 Az egyik legnagyobb költségtétel meglepő módon nem a panel, hanem a tartószerkezet, így, ha ezt valaki olcsón meg tudja valósítani, az jelentős megtakarítást érhet el. És ha már olcsóság: ma Kínában gyártják a napelemek több, mint 50%-át – ami mindenképpen hozzájárul az árak csökkenéséhez, és ami bámulatos teljesítmény, hiszen csak 2005-ben vágtak bele komolyan a napelem gyártásba. Ma pedig már annyira komolyan kezelik, hogy nemcsak a termékek, hanem már a legtöbb új szabadalom is Kínából származik. 

A jövő itt van és sose lesz vége

A jövő városa önellátó az energiát illetően, azaz nem szorul energiára más vidékekről, távoli erőművekből. Ennek elérése természetesen pénz és akarat kérdése. Más azonban tényleg nem szükséges hozzá; több hazai város már elindult ezen az úton, Kaposvár sok elemet valósított meg és pl. Zalaegerszeg sem áll rosszul az eredmények tekintetében.

Ma a tető a legnépszerűbb hely napelem rendszer telepítéséhez, ám a jövőben ez is változhat.  A mezőgazdasági földeken is ideális lehet a használat, hiszen egyes fajoknak jól jön egy kis árnyékolás, nem égnek ki pl. a paradicsompalánták és kevesebbet kell locsolni a jó terméshez.

A jövő szántóföldjeit már most is meg lehetne tervezni úgy, hogy a sorok némelyikében napelempark gondoskodjon áramról és árnyékról egyaránt. Az újabban megjelent átlátszó napelemek pedig kiválóan alkalmazhatók akár járművek, buszok, autók, vonatok borításaként, ami szintén elképesztő lehetőségeket kínál fejlesztőknek és tervezőknek egyaránt. 

Németországban most 54 Gigawatt energiát állítanak elő napelemmel, de a szakemberek szerint ez még csak a kezdetek kezdete, ha még komolyabban vennék, akár több ezer Gigawatt energia előállításáig is el lehet menni. Ez persze rendkívül jól hangzik, ám a komolyságát érdekes módon a kínaiak támasztják alá, ők ugyanis évente telepítenek ennek megfelelő kapacitást. S ha ők komolyan veszik, akkor ideje máshol is elfogadni, hogy az olaj- és szénkorszak után a nukleáris energia korszakát is nyugodtan le lehet zárni...

... ez pusztán akarat kérdése.

 

Jól mutatnak a konyhában a boltokban kapható fűszernövények, és tagadhatatlan, hogy komoly segítséget jelentenek a spagetti, vagy a saláta tökéletes kivitelezésekor, azonban láthatatlanul ezek is gyilkolják a bolygót, hiszen nemcsak a csomagolófólia, hanem a műanyag kaspó is a szemétkupacban végzi a legtöbb esetben. Pedig van megoldás.

"Lustaság" a kedvenc bűnöm!

Irány a bolt, a zöldségeknél ott sorakoznak a friss fűszernövények, bazsalikom, rozmaring, mentol, a tökéletes szombat esti vacsora vagy vasárnapi ebéd fontos kellékei, és bizony semmmit sem kell tennünk, csak fizetni egy pár százast a pénztárnál.

De miért is fizetünk valójában?

Egy marék föld, a műanyag kaspó, egy jó nagy fólia és persze a kis mag eredménye, amit valaki, valamikor elültetett, locsolt, majd a felcseperedett palántát eladta a boltnak. A költségoldalon az egyetlen számottevő és materiális elem a kaspó, ez az, amelyért fizet a gyártó, a kereskedő, s amely végül a földben, tengerben landolva mikroműanyagként végzi, és előbbutóbb mi is megisszuk a levét.

Ez a kaspó filléres tétel, az Alibabán akár már 0,02 USD áron, azaz 10 forintos tételként is megrendelhető, már persze, ha a megrendelés legalább 1000 tételre szól. S bár jól hangzana, hogy ezt akár újra is lehetne használni, a helyzet az, hogy azok, akik rendszeresen vásárolnak ilyen fűszernövényeket, általában nem a kaspó használati értékét tartják szem előtt, hanem azt, hogy gyorsan, egyszerűen hozzájussanak egy egyszer használatos fűszernövényhez.

Fűszernövény pusztulásra tervezve

Ez talán a legmeglepőbb elem: a boltban található kis műanyag cserepes növények ugyanis nem az életre vannak tervezve. A kaspó mérete eleve nem alkalmas a benne található palánták hozzabb ideig történő életbentartására, ráadásul annyi mag kerül egy ilyen termékbe, hogy egy nagyobb cserépbe való átültetés nélkül garantált, hogy pár hétnél tovább nem élhet a produktum.

Ez azt bizonyítja, hogy ebben az esetben is a tervezett szemétgyártasról van szó, amivel a folyamat összes szereplője pontosan tisztában van: a gyártó a legolcsóbb műanyag kivitelt alkalmazza, a kereskedőt behúnyja a szemét, hisz jól fizet a szemét, a vevő pedig pont azt kapja, amire vágyott, és nem érdeklik a következmények.

Átültetni persze ér, mindazonáltal, ha valaki azért vesz egy növényt, hogy átültesse, akkor egyből felmerül a kérdés, hogy vajon miért nem ültetett inkább magokat egy pár hónappal korábban?!

Pedig van megoldás! Lebomló kaspó, ami csak picit drágább, ám ez végzetes

Az Alibabán két sorral lejjebb rendelhető olyan kaspó (COCONUT COIR POT), amely kókuszreszelékből van, és tökéletesen lebomlik.

Némileg drágább, 0,7 USD, azaz 200 forinttal dobná meg a fűszernövény árát, és ráadásul legalább 5000 darabot kell belőle venni, ami a kapitalizmus profit-alapú vastörvényei alapján nincs az a kereskedő aki a nap végén ezt váalsztaná.

A vevőkhöz tehát ez el sem jut ez a verzió, soha nem derül ki, hogy vajon volna-e igény a környezetbarát egyszer használatos kaspókra.

 

Van azonban ennél egyszerűbb, finomabb és jóval olcsóbb megoldás Nem más, mint maga a mag.

A nagyon profik a tavalyi fűszernövény magját is használhatják, legtöbbünk számára azonban tökéletes megoldást jelent a boltban kapható, papírba csomagolt mag, amely nemcsak környezetbarát, hanem jóval finomabb, változatosabb növényeket eredményez, ráadásul a bolti palánták töredékéért.

Igen, ugyanis például egy egész zacskó bazslikommag pontosan ugyanannyiba kerül, mint egy időzített halálra kárhoztatott bolti palánta. Egy zacskó magból körülbelül 50-60 palánta nevelhető fel, az eredmény tehát valóban a kaspós megoldás sokszorosa.

Egyetlen zacskó magból az egész szezon megoldható, és még kert sem kell hozzá, a teraszon vagy akár a konyhaablakban is dús növényzuhatag keletkezik pár hónap alatt, amely bőven elegendő az egész családnak.

Ráadásul sokféle bazsalikomfajta létezik, jóval több, mint ahány palánta fajta kapható kaspós fűszernövényként. Bazsalikomból például létezik a fodros bazsalikom, a citromillatú, fahéja, anizsillatú bazaslikom, van lila levelű változat és mindez együtt is nőhet.

Most van szezonja

Aki kedvet kapott a saját fűszerkert létesítéséhez, nincs elkésve semmiről, pont most érdemes megvenni a magokat, és egy klasszikus cserép földjébe elszórni azokat. Rukkola, rozmaring, bazsalikom, tárkony... a választék végtelen és aki most nem rest, áprilisban már megkóstolhatja a terményeket, májustól pedig egészen október végéig dúskálhat a fűszernövényekben.

Szemetelés és pazarlás nélkül.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megszelídíthető-e a kapitalizmus, hogyan néz ki a növekedésen túli világ és mitől lehetnénk ott boldogabbak? Köves Alexandra, a Corvinus egyetem oktatója, ökológiai közgazdász a Fenntarthatósági Műhely webinárjában azt mutatta meg, hogy a kényszerű növekedés alapvetésével való szakítás nemcsak egy elméleti lehetőség, a változás hozadékai pedig egy kellemesebb, élhetőbb világot kínálhatnak az emberiségnek.

Az emberiség létét érintő kockázatokat rangsoroló tanulmányában a World Economic Forum előkelő helyen említi azt a veszélyt, hogy a társadalom nem lesz képes komolyan vehető lépéseket tenni a klímaválság leküzdése kapcsán, s ennek következményeként annak esélyét, hogy a közeli jövőben egyszerűen már nem lesz élhető a bolygó.

Egyértelműen látszik, hogy rossz a jelenlegi irány, mégis sokan ragaszkodnak a meggyökeresedett gazdasági és életszemléletbeli dogmákhoz – ezért könnyen meglehet, hogy a kompromisszumok tengerében felhígulnak, vagy akár teljesen elmaradnak a szükséges lépések. Pedig a tét nagy: soha nem volt még ennyire fontos, hogy képesek legyünk módosítani a társadalmunkat meghatározó alapmotívumokon, és soha még nem állt ennyire kevés idő rendelkezésre ilyen horderejű változások megvalósításához.

Íme, a teljes előadás:

A nemnövekedés

egy olyan alternatív gazdaságpolitikai irány, amely környezetileg fenntarthatóbb és társadalmilag pedig igazságosabb működéshez vezet, ezáltal választ kínálhat a jelenkor társadalmi, gazdasági és környezeti problémáira. Nem visszafejlődést jelent - ahogy egyes kritikusok értelmezik - a lényeg, hogy a kényszerű növekedés terhétől megszabadított társadalom hatékonyabban bánhat az erőforrásokkal és boldogabb életet kínálhat az egyéneknek, mint a növekedéssel most együtt járó pazarlást és a túltermelést támogató jelenlegi gazdasági kultúra.

A növekedés szentsége

volt az elmúlt évszázadban tapasztalt robbanásszerű fejlődés egyik alapvetése, ám a globális növekedés és a haszonmaximalizálás mára sosem látott egyenlőtlenségeket eredményezett: míg a növekedéshez kapcsolódó haszon 82%-a az emberiség 1%-ához kerül, a Föld lakosságának fele egyáltalán nem részesül a bővülés gyümölcseiből, a kapcsolódó problémákat - mint például a környezeti szennyezés - pedig mindenki megszenvedi, sőt, a károkhoz kapcsolódó költségeket közös pénzekből fedezzük. Ez egyrészt igazságtalan, másrészt borzalmas következményekkel jár mindannyiunk számára – a legrosszabb, hogy a többség el sem tudja képzelni, hogy van kiút; minden működhetne másképp is.

A nemnövekedő világ eléréséhez számos tekintetben radikális fordulatokra van szükség; át kell értékelnünk a jólét fogalmát, s nem a javak birtoklásában/fogyasztásában, hanem a jóllét fogalmai szerint kell mérnünk és meghatároznunk az elérendő célokat. Talán meglepő, de a nemrég oly divatos "fenntartható fejlődés" sem elég jó irány, hiszen nem lép ki a hagyományos fejlődés-értelmezési keretből, azaz valójában nem változtat a fő vonalakon. A technológia pedig sok mindenre nyújt megoldást, ám nem segít megakadályozni, hogy felfaljuk, elhasználjuk és a semmivé tegyük azt a világot, amely körbevesz és életben tart bennünket.

Olyan leszek, mint maguk, lesz állásom, családom, rohadt nagy TV-m, mosógépem, kocsim, CD lemezem, elektromos konzervnyitóm, jó egészségem, alacsony koleszterinszintem, biztosításom, jelzálogom, első otthonom, szabadidőruhám, háromrészes öltönyöm, kvízjátékom, szemétkajám, gyerekeim, séták a parkban, rendes munkaidő, golfpartik, kocsimosás, elegáns kardigánok, családi karácsony, rendes nyugdíj, adómentesség, csatornapucolás, és a végén, ha már nincs semmi, a halál.
„Trainspotting”

A koronavírus járvány kapcsán sokan újragondolhatták, hogy milyen értékeket tartanak valóban fontosnak munkájuk, magánéletük és életvitelük kapcsán, és végérvényes változások történnek a munkaerőpiacon is; egyes szektorokra egészen biztos, hogy nem lesz szükség a jövőben, az otthoni munka, az online tér alkalmazása miatt a munkavégzésről is másképp kell gondolkoznunk ezután.

Az életünket irányító szemléletet kell megváltoztatni,

újra kell gondolni olyan fogalmakat, mint a teljesítményelvűség, a produktivitás és a meritokrácia, hiszen számos problémát felvet, ha csupán gazdasági szempontból definiáljuk a mércét és a kitűzendő célokat. A paradigmaváltás részeként pedig meg kell barátkoznunk olyan – az örök növekedésre épülő kapitalizmusnak homlokegyenest ellentmondó – elemekkel, mint például a jövedelemplafon, a munkagarancia, vagy a feltétel nélküli alapjövedelem. Utóbbi elfogadottsága egyre láthatóbb, az Európai Unió 2020-ban nyilvántartásba vette a kezdeményezést, az egyik magyar politikai párt, a Párbeszéd Magyarországért (PM) pedig egyik legfőbb programpontjává emelte.

A "tisztes munka" és a "vállalati célok" fogalma

is szükségképpen újraértelmeződik egy nem-növekedő világban , a küldetés jellemzője pedig a haszon-maximalizálás helyett az ügyközpontú működés lesz. A gyógyszergyár szerepe szerint tehát már nem pusztán nyereséget termel, hanem az emberi egészséget szolgálja, a játékgyár a gyerekek fejlődését segíti elő, stb.

Ha pedig a szervezetek alaptevékenysége valamilyen társadalmi ügy szolgálásáról szól, akkor jóval egyszerűbb megítélni, hogy hiteles-e a működés, passzol-e a valódi, mindannyiunkat érintő célkitűzésekhez. Ha egy mobiltelefon gyártó például a szemét behunyva, távol-keleti üzemekben szerelteti össze a készülékeket fillérekért, azonnal hiteltelenné válik, hiszen nyilvánvaló, hogy a közvetett kizsákmányolás nem férhet össze az egyéb társadalmi üzeneteivel.

A válságok időszakában élünk most

és ha az emberiség egyáltalán képes lesz a megfelelő ellenlépésekre, akkor a változások kora következik; a nemnövekedés pedig pontosan egy olyan pozitív – szolidárisabb, tudatosabban gazdálkodó és a fogyasztás helyett a jóllétre koncentráló – jövőképet kínál, amelyre szüksége van a társadalomnak...
... jobban, mint valaha.

 

 

Ma már mindenki tudja, hogy a sarki jég olvadása, az esőerdők kiírtása, a temérdek műanyag szemét, a milliárdnyi PET palack, az olaj és szénkészletek felhasználása tönkreteheti a Földet, s a gyermekeink, unokáink már jóval cudarabb körülmények között élhetnek csak, ha nem változtatunk.

 A változás azonban sok pici részleten múlik. Az esőerdőt azért írtják, mert legelő kell az állatoknak a milliárdnyi hamburger elkészítéséhez, a műanyagot azért termelik a vállalatok, mert bizony sokan megkedvelték az eldobható, látszólag olcsó és higiénikus termékeket stb.

A nagyvállalatok magatartását egyvalaki tudja megváltoztatni: Te.

 Mert, ha Te mától nem veszel felesleges, környezetszennyező tárgyakat, ha vigyázol a fogyasztásodra, ha odafigyelsz és sok, apró okos döntést hozol, akkor a nagyvállalat nem tudja majd eladni a portékáját és előbb-utóbb pontosan azt az árút kell majd megtermelnie, amit Te megveszel.

A blog célja, hogy pontosan ezeket az apró részleteket bemutassa, kedvet csináljon a fenntarthatóbb életvitelhez és főleg tippekkel lássa el azokat, akik már készen állnak a változásra, csak éppen nem tudják, hogy pontosan mit is kellene tenniük.

Ha e sorokat olvasod, már meg is tetted az első lépést, amiért hálásak vagyunk,  nemcsak mi, hanem azok is, akik majd tőlünk öröklik meg a kék bolygó legfontosabb kincseit: a tiszta levegőt, iható vizet és az élet páratlan csodáit.

Jó olvasást kívánok!