önkormányzat

"Teljesen megölték a vidéket"

  • Beküldve: 2012. február 16.

Huszonkét Komárom-Esztergom megyei polgármesterrel találkoztam a törvényhozási szünetben. Zömében kistelepülésekre mentem, arra voltam kíváncsi, hogyan élik meg a helyiek a közigazgatásban, a közoktatásban és a területfejlesztésben rájuk erőltetett változásokat, és milyen jövőt jósolnak a falvaknak az új önkormányzati törvény elfogadása után. Sokat fogok idézni ebben az írásban, de név és település említése nélkül. Mert a „fortélyos félelem igazgat” itt is.

Az önkormányzati vagyon lenyúlásáról

  • Beküldve: 2011. október 18.

Az előző kormányok egyre szűkebbre szabták a finanszírozást, lehetetlen volt az önkormányzati intézmények fenntartása. Mindeközben az ellenzéki vezetésű megyei közgyűlések hihetetlen mértékben vettek fel hitelt vagy bocsátottak ki kötvényt, és erre a politikai vezetőik még biztatták is őket, mondván: „fejlesszetek, abból lesz a szavazat, hamarosan hatalomra kerülünk és konszolidálunk benneteket”. A bankok boldogan adtak hitelt, a beszállítók aggály nélkül szállítottak az önkormányzatoknak, hiszen tudták, olyan mintha az államnak szolgáltatnának.