háziorvos

Miért nem cselekszik a kormány az ombudsmannak a gyerekek egészségügyi ellátását érintő drámai jelentése nyomán?

Tisztelt Miniszter Úr!

Az alapvető jogok biztosának vizsgálata szerint Magyarországon az egészségügyi ellátásban jelentős területi egyenlőtlenségek mutatkoznak, ami sérti a gyermekek egészséghez való jogát. A jelentés már hetek óta nyilvános, de a kormány a füle botját sem mozgatja. Miért? Ennyit érnek a Fidesznek gyerekek?
Az ombudsman megállapította, hogy különösen a hátrányos helyzetű térségekben ellátott gyermekek egészséghez való jogát sérti a védőnői ellátás egyenlőtlensége, korlátozott elérhetősége, sőt: elérhetetlensége.

Hogyan fordulhat elő, hogy felügyelet nélkül ügyelnek a szakorvosjelöltek?

mai interpelláció az egészségügyért felelős miniszterhez

Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr!

Miközben az egészségügyről szóló törvény szerint önálló orvosi tevékenység csak a szakvizsga megszerzése után folytatható, a gyakorlatban mindennapos jelenség a rezidensek felügyelet nélküli munkavégzése.

A közelmúltban nagy port kavart az az eset, amikor egy rezidens ügyeletben rosszul határozta meg egy beteg vércukorszintjét, és a beteg meghalt. De ki a felelős azért, hogy a fiatal orvos egyedül lett beosztva, egyedül kellett kimennie a beteghez és egyedül kellett döntenie?

Az LMP üdvözli a háziorvosok juttatásainak emelését

Bár sem a részleteket, sem a plusz finanszírozás forrását nem lehet világosan látni, az LMP üdvözli az alapellátást érintő kormánydöntést. Ugyanakkor a kártyapénz emelésének bejelentett mértéke nagyon alacsony, ez önmagában nem fogja megoldani az alapellátás krónikus problémáit. Márpedig az egészségügy jelenlegi helyzetében ez lenne a legfontosabb feladat, nem a kórházak állami fenntartásba vétele, vagy a gyógyszerészek tulajdonhoz juttatása.

Kevés a harminc milliárd az egészségügyi béremelésre

Az LMP véleménye szerint az egészségügyi béremelésre szánt harmincmilliárd forint kevés ahhoz, hogy itthon tartsák az orvosokat és nővéreket – mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Szilágyi László.

Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának tagja úgy fogalmazott, hogy az összeg „megalázóan kevés” és nem állítja meg az elvándorlási folyamatokat. A képviselő kijelentette, már idén is ennek az összegnek a dupláját vagy a tripláját kellene béremelésre költeni.

Vezérszónoki az egészségügyi vitában

SZILÁGYI LÁSZLÓ: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Azt mondta a miniszter úr az expozéjában, hogy a szabályozás központjában a beteg van. Engedelmükkel, ebből a paragrafushalmazból talán éppen ez látszik a legkevésbé, és mi ezt nagyon fájlaljuk. Tudjuk, hogy a szabályozás, a jogi nyelvezet nem mindig teszi lehetővé, hogy egy betegcentrikus világkép alakuljon ki rögtön az első olvasatban is, de ha a beteg van a központban, akkor kérdezem, hol vannak a betegjogi szervek. Másfél éve nincsenek.

Egészségügyi ellátás a végeken

Tíz év a különbség egy ma született pasaréti és egy bodrogközi fiúcska várható élettartama között. Tíz évvel fog tovább élni a pasaréti a statisztikák szerint. Ehhez nyilvánvalóan hozzájárul az ellátórendszerhez való egyenlőtlen hozzáférés, ezért elindultam a „végekre”, hogy megnézzem, milyen az alapellátás a messzi Szatmárban és a hevesi térségben*. Utóbbiról videoriport is készült. Ezeket a vidékeket cserbenhagyta az állam.

Tartalom átvétel