Az egészségügyi kamarákról

  • Beküldve: 2011. február 17.

http://sgis1.parlament.hu/cgi-bin/mkogy/playseq?date1=20110215&time1=084...

SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az LMP álláspontja szerint nagyon fontos lenne, hogy jól működő hivatásrendi kamarák működjenek az országban. Úgy tekintünk ezekre, mint a demokratikus részvétel nagyon fontos színtereire, s alapvetően fontosnak tartjuk ezeket a testületeket, amennyiben a működésük demokratikus és átlátható.

Az LMP nem ellenzi a német modell szerinti kötelező tagság visszaállítását, de ugyanakkor azt sem gondolnánk, hogy ezek a testületek az adott szakma egyedüli képviselői. Tehát itt Hollósi képviselő úr is mondta, hogy nagyon fragmentált a szakma, nagyon sok aktor van, nagyon sokféle érdek, nagyon színes ez az egész társaság, és azt gondolom, ettől értékes, ettől izgalmas ez az egész, és nagyon fontos, hogy mindenki szót kapjon egy ilyen társadalmi vitában, egy ilyen jogszabály-előkészítésben.

Annak, hogy volt egyeztetés, számtalan lenyomata van, tehát látjuk, hogy volt, olvastuk is a véleményeket. Mindenképpen dicséretes, hogy jó néhány hetünk vagy másfél hónapunk volt rá, hogy végre áttanulmányozzuk a jogszabály szövegét. Ez nem minden jogszabály esetében volt így az elmúlt fél évben. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy ebben az egyeztetési folyamatban voltak bizonyos anomáliák, a bizottsági ülésen is elhangzottak ilyenek. Nagy nehezen kaptunk mindenféle szakmai véleményeket innen-onnan, és nem vagyunk benne biztosak, hogy minden résztvevő meg tudott szólalni ebben a vitában, és például a gyógyszerész kamara véleménye mellett figyelembe vették-e egyéb gyógyszerész szervezetek véleményét is, sőt abban sem vagyunk teljesen biztosak, hogy az adott kamara a saját területi szervezeteinek a véleményeit becsatornázta ebbe a vitába, tehát látunk ezzel kapcsolatban anomáliákat.

Nagyon fontos lenne, hogy a kamarák politikamentesen működjenek. Itt már több felszólalásban hallottunk epizódokat a múltból és a közelmúltból, amelyek nem vetnek túl jó fényt a mi sajátos magyar demokráciánkra. Ugye, itt többen, több irányból értékelték az elmúlt évek folyamatait. Lehetne nagyon sarkosan fogalmazni, hogy egyfajta kicsinyes politikai bosszú volt, amikor megszüntették a kötelező kamarai tagságot, de ez már valamiféle reakció volt a kamarák viselkedésére és stílusára, nem volt túl elegáns válasz, és nem is biztos, hogy jó irányba mutatott, de mindenesetre minden szereplő felelős abban, hogy ezek a helyzetek előálltak. Nagyon fontos lenne, hogy pártpolitikától és a napi politikai eseményektől függetlenül működjenek ezek a testületek.

Átlátjuk annak a fontosságát, hogy teljes körű, független, szakmai, etikai felelősségi rendszer működjön, és a kamarák ezt a funkciót teljes mértékben ellássák. Ez az alapja az egész kérdésnek, ami előttünk van, ki tudja-e szűrni a szakma a tagjai közül azokat, akik nem hozzáértők, felkészületlenek vagy éppen tisztességtelenek. Ez egy borzasztóan fontos kérdés.

A vitára való felkészülésben rengeteg emberrel konzultáltunk, aki érintett, vagy pedig mezei tagja ezeknek a szervezeteknek, vagy sikítva menekült ezekből a kamarákból valamilyen indíttatásból. Nagyon sok véleményt hallottunk, és bizony nagyon megoszlanak a vélemények a kamarák jelenlegi teljesítményéről. Azt is látni kell, az államtitkár úr is biztosan látja, hogy van egy réteg, akiket tényleg csak a törvényi kötelezés erejével lehet bevontatni ezekbe a kamarákba, hiszen abszolút nem gondolják, hogy itt jól éreznék magukat, és kapnának eleget.

Azt gondolom, nincsen eldöntve, és lehet, hogy ez még a mi kis fiatal demokráciánk állapotának tudható be, hogy ez a kamara tulajdonképpen micsoda, egy érdekérvényesítő szervezet vagy pedig egy szakmai ellenőrző, szolgáltató típusú szervezet, s nem tudjuk, hogy milyen szerepet szánunk nekik, legalábbis igazából ebből a törvénytervezetből sem derül ki. A kamarák működésében is érezni egyfajta szerepzavart ezzel kapcsolatban. Vannak már érdekérvényesítő szakszervezetek, amelyek, ugye, kellene hogy tegyék a dolgukat ezen a területen, ugyanakkor pedig itt többen kritizálták, de többen méltatták is a kamarák szolgáltató tevékenységét is. Mi úgy gondoljuk, hogy ezt a szerepet kellene erőteljesen fejleszteni.

Akik kötelezően beléptetésre kerülnek ezekbe a testületekbe, és tagdíjat is kénytelenek fizetni, joggal várják el, hogy valamit kapjanak, valamilyen szolgáltatást élvezzenek ettől a szervezettől, és nem feltétlenül azt, hogy kiközvetítik őket mindenféle nyugat-európai munkahelyekre, hanem ezen túl mást is. Itt a képzés alapvető fontosságú, és nem megkerülhető. Nagyon fontos lenne, hogy a kamara ezen a téren nagyon-nagyon fontos szerepet játsszon.

Igazi szakmapolitikai beleszólást kellene adni a kamaráknak, komolyabbat, mint amit eddig kaptak. Itt olvastunk olyan véleményeket, hogy bizonyos orvoscsoportok deklarálták, a kötelező tagsággal együtt járó kötelező tagdíjfizetést csak akkor vállalják, hogyha a köztestület jogosítványai tényleges szakmai önkormányzást megvalósítva képesek az orvostársadalom helyzetét jó irányban érdemben befolyásolni, tehát ők várnak bizonyos jogosítványokat a kötelező kamarai tagság fejében.

Aláírásgyűjtések indultak, közvetlen beleszólást szeretnének kérni nagyon sok mindenbe, és ez a véleményezési jog számukra nem elegendő. Nagyon fontos lenne, hogy a szakmapolitikát alakítani tudják ezek a kamarák, hiszen hihetetlenül komoly szürkeállomány van ezekben a testületekben, és nyilvánvalóan a szakma apraja-nagyja része ezeknek a kamaráknak, nagyon fontos, hogy a saját sorsukat tudják alakítani, és beleszóljanak a szakmapolitikai folyamatokba.

Nagyon fontos lenne a kamarai önrendelkezést is javítani, erősíteni. Ennyiben talán egyet lehet azzal érteni, hogy túlterjeszkedik ez a törvénytervezet a saját hatáskörén, amennyiben meg akarja szabni a tagdíjat és a vezető tisztségviselők juttatásait, ugyanakkor nagyon fontos, hogy lássuk, mi a realitás, tehát gyakorlatilag milyen a fizetőképesség, különösen a szakdolgozók esetében, tehát nagyon nehéz őket egy komolyabb tagdíj befizetésére kényszeríteni.

(20.20)

Erősíteni kell a belső demokráciát a kamarákban - ezt megint alapvető fontosságúnak tartjuk. Talán ki lehet jelenteni, hogy a kamarai önszabályozás jellemzően az orvosi elit monopóliuma volt eddig. Szélesíteni kell a kamara demokratikus bázisát, hiányzik a kamarai rendszer demokratizálása ebből a javaslatból. Tehát nagyon fontos lenne, hogy nagyobb önállósága legyen a területi szerveknek, hogy szélesebb bázison készüljenek el ezek az etikai kódexek és egyéb fontos dokumentumok. Úgyhogy azt gondoljuk, hogy a részvétel elve elég kevéssé érvényesül a mai napokban, és efelé kellene haladni.

Ugyanígy a szakmai és etikai döntések nagyobb transzparenciáját várnánk el. Az szinte mindegy, hogy mi mit várunk el, de a szereplők, akik ebben részt vesznek egyszerű tagként, sokkal komolyabb átláthatóságot várnak el.

Nagyon fontos az a megjegyzés a preambulumban, hogy a kamara feladata az egészségmegőrzés is, illetve az ezzel kapcsolatos feladatok is ott vannak. A megelőzés, a prevenció alapvető fókuszpont az LMP számára, az egészségpolitikánknak a legfontosabb része a prevenció és az ezzel szorosan összefüggő környezeti igazságosság és a környezet-egészségügy, és nagyon jó lenne, ha a kamarák nagyon aktívan kivennék a részüket a népegészségügyi prevenciós célok megvalósításából.

Itt szóba került az önszabályozás mellett az Egészségbiztosítási Felügyelet, a betegjogi közalapítvány szerepe. Ezt a dolgot nyilván párhuzamosan kell fejleszteni. Nagyon fontos, hogy legyen egy belső szabályozási mechanizmus, amivel az orvosok és a gyógyszerészek saját maguk közül ki tudják szűrni a nem oda való elemeket; de ez nem elég, egy másfajta betegjogi masinéria is kell, amit a kormány eddig csak lebontott. Tehát megszűnt az Egészségbiztosítási Felügyelet, és megszűnt a BEGYKA is, és nem nagyon látjuk, hogy mi van helyette, bár Hollósi képviselő úr említette az előbb, hogy az ÁNTSZ sok funkciót vett át. Nem nagyon érezzük, hogy jó helyen lennének egyelőre a betegjogok. Tegnap itt Lázár frakcióvezető úr azt mondta, hogy nemcsak orvosok vannak, hanem betegek is. Ezzel maximálisan egyetértünk, itt ez alapvető szemléleti tényező lenne. Tehát a minőségbiztosítási szerep erősítése nagyon fontos, de nem lehet, hogy a betegjogi felügyeleti fórumok helyett történjen ez, és csak önmagukban működjenek.

Tisztelt Országgyűlés! Az LMP alapvetően támogatja a kötelező kamarai tagságot, de biztosítani kell a köztestületek politikamentes, bázisdemokratikus és átlátható működését, erről szólnak a mi kis módosító indítványaink, ha lehet egyáltalán ezt valamilyen módon szabályozni. Nyilvánvalóan ez a legnehezebb része, hiszen politikai kultúráról, részvételi kultúráról beszéltem a fölszólalásomban.

Azt mondta Kovács képviselő úr, már elment, hogy ez egy látszatszabályozás. Én nem feltétlenül értek vele egyet, ez egy nagyon fontos szabályozás, de egyéb szabályozási aktusoknak kell követni. Államtitkár úr azt mondta a bizottsági ülésen, hogy ez nem kerül pénzbe. Nagyon várjuk azokat a szabályozási elemeket, amelyek végre pénzbe kerülnek, hiszen az egészségügyet nem lehet másképp kihúzni ebből a slamasztikából, csak ha nagyon komolyan belenyúl a kormány a zsebébe, és nekiáll valóban megmenteni az egészségügyet.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az LMP és a KDNP soraiban.)

felszólalások a részletes vitában:

SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Első körben az ajánlás 2., 8. és 12. pontjaihoz szeretnék hozzászólni.

Említettem az általános vitában a múlt héten, a mi módosítóink leginkább arra irányulnak, hogy a kamara belső demokráciája, átláthatósága, politikamentessége fejlődjön. Ennek értelmében a 2. pontban azt javasoljuk, hogy az etikai kódexet a teljes tagság bevonásával dolgozzák ki, vitassák meg, és ezután fogadják el. Ez egy ártatlan módosító, nemigen támogatta az előterjesztő, sőt a bizottság sem, ennek ellenére kérem, hogy fontolják meg ezt a kérésünket, hiszen a belső demokráciát alapvetően erősítené. Számtalan technika létezik már egy nagy létszámú társadalmi szervezet esetében is, hogy milyen módon lehet a tagságot bevonni ebbe a munkába.

A 8. pontban ennél fajsúlyosabb módosításról van szó. Az eredeti előterjesztés azt mondja, hogy mindenféle jogszabálytervezeteket véleményezésre ki kell adni a kamarának, és erre megfelelő időt kell biztosítani. Mi azt gondoljuk, hogy ez a megfogalmazás nem korrekt. Legalább nyolc munkanapot kellene biztosítani a véleményező szervezeteknek, hogy megfelelő alapozottságú és szakmai véleményt tudjanak adni. Sokszor több száz oldalas jogszabálytervezetek érkeznek - ezt a civil múltamból pontosan tudom -, és egyszer-kétszer, sőt nagyon sokszor előfordult az is, hogy csak néhány napot adtak a véleményezésre. Ez nyilvánvalóan nem lehet megfelelő idő, ezért ezt pontosabban kellene definiálni.

A következő tagmondat azt mondja, hogy megfelelő ismeret álljon a kamara rendelkezésére a jogszabálytervezet véleményezésekor. Ezt is pontosítanánk. Akkor lehet ez megfelelő, ha a tervezet részletes indoklását is megkapja a kamara. Ezt azért mondom, mert most is ismerek olyan jogszabálytervezetet - amely bizonyos tárca bizonyos honlapján olvasható, még nem nyújtották be a Háznak -, ahol semmiféle indoklást nem fűztek az adott javaslathoz. Ez nyilvánvalóan tarthatatlan. Ugyanakkor a Ház által elfogadott jogalkotási törvény és a jogalkotás társadalmi ellenőrzéséről szóló jogszabály - amit valamikor késő ősszel fogadott el a parlament - is azt sugallja, hogy a megalapozó dokumentumokkal együtt adják oda véleményezésre a jogszabálytervezeteket, legyen hatástanulmány, a hatástanulmány legyen megismerhető a kamarák számára és így tovább. Tehát mindenféle adatot adjanak meg. Nem elég számunkra az a kitétel, hogy megfelelő idő és ismeret álljon rendelkezésre.

A 12. pontban azt javasoljuk, hogy az országos elnökség tagja más közhivatalt ne viselhessen. Ezt nagyon fontos összeférhetetlenségi szabálynak gondolnánk. Az előterjesztő tárca úgy foglalt állást a délelőtti bizottsági ülésen, hogy ez egy túl tág megfogalmazás, bár a szellemiségével egyetért, és szívesen támogatna egy kapcsolódó módosító indítványt. Ezt azóta benyújtottuk, és a kapcsolódó módosító indítványt már lehet olvasni a parlament honlapján a jogszabálytervezetnél. Specifikáltuk, hogy mit gondolunk mi összeférhetetlennek a kamarai elnökség vonatkozásában.

Egyelőre ennyit kívántam elmondani, és lesz még egy felszólalásom a 41. ponttal kapcsolatban. Köszönöm szépen, elnök úr.

-----

SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Puskás képviselő úrnak mondom, én magam sokféle társadalmi szervezetben vettem már részt, nagy létszámúban is, s én magam is láttam, sőt generáltam is olyan típusú belső egyeztetéseket, ahol minden tag, aki akart, meg tudott nyilvánulni. Tehát léteznek erre technikák, manapság ez már egyáltalán nem lehetetlen, az internet ebben nagy segítséget ad. Ezeknek a szervezeteknek a belső hálózata lehetőséget ad az ilyesmire, és azt gondolom, hogy manapság már nem is szabad kihagyni ezeket a technikákat. A képviseleti rendszerben nagyon sok vélemény el tud sikkadni - gondolom, ezt ön is pontosan tudja -, ezek már régen meghaladott belső nyilvánossági formák.

----

SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Röviden: mi magunk is úgy foglaltunk állást, hogy a kamarai önrendelkezést kellene erősíteni mind a tagdíj megállapítása kérdésében, mind pedig a vezető tisztségviselők bérének megállapítása esetében. Egy jó demokratikus csuklógyakorlat lesz az alapszabály megalkotása ilyen szempontból - és így minden tag érvényesítheti majd a jogát -, de azt gondolom, hogy ez a kamara dolga, hogy meghatározza.

----

SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Engedjék meg, hogy még a 41. ajánlási pontról külön is szót emeljek. Délelőtt a bizottsági ülésen elmondtam, hogy itt már elkezdődött egy olyan folyamat ezzel a törvénytervezettel kapcsolatban is, ami a saláta felé mutat. Itt hirtelen egyéni képviselői indítvánnyal megnyitnak négy új törvényt képviselőtársaim, a személyi jövedelemadóról szóló törvényt, a bírósági végrehajtásról szóló törvényt, a társadalombiztosítási ellátásról, a magánnyugdíjra jogosultakról szóló törvényt, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvényt.

Azt gondolom, hogy ez kőkeményen házszabályellenes, és mi ez ügyben az alkotmányügyi bizottsághoz szeretnénk fordulni. Egyrészt kérjük, hogy a konkrét esetet vizsgálják meg, hogy mennyire házszabályszerű ezeknek a törvénytervezeteknek a megnyitása. Az általános vitát úgy folytattuk le, hogy fogalmunk sem volt arról, hogy nekünk még erről is kell véleményt alkotni. Úgy fogadta el ezt ma az egészségügyi bizottság, hogy egyáltalán nem fogja ezt látni a szociális bizottság, és még esetleg más bizottságok is szóba kellene hogy jöjjenek ilyen módosító tárgyalásakor. Úgyhogy azt kérjük az alkotmányügyi bizottságtól, hogy állapítsa meg, hogy ez házszabálysértő volt, de ami még fontosabb, hogy egy általános érvényű állásfoglalást fogunk kérni az ilyen esetekről. Azt gondoljuk, hogy ez nem korrekt egy jogalkotási folyamatban.

----

SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Nagyon megtisztelő számunkra, hogy külön szakaszban tárgyaljuk ezt az ajánlási pontot. Mi adtunk be egy módosítót Szilágyi Péter kollégámmal, aminek igazából a lényege az, hogy a preambulumba kerüljön be egy olyan mellékmondat, hogy a kamarák pártpolitikai érdekektől függetlenül intézzék szakmai ügyeiket. Anélkül, hogy most érvelnék emellett, azt gondolom, hogy nincsen erre szükség, a beterjesztő a délelőtti bizottsági ülésen kifejezte, hogy akár támogathatna is egy ilyen módosító indítványt, ha nem szerepelne egyébként egy másik félmondat kihúzása a módosítónkban. Tehát beadtunk egy kapcsolódó módosító indítványt azzal kapcsolatban, és kérjük szépen az egészségügyi bizottságot is, az előterjesztőt is, hogy azt majd feltétlenül támogatni szíveskedjen.

Mi itt megtettük azt a dolgot, hogy a preambulumból kivettük a nemzeti együttműködés rendszerére való hivatkozást. Függetlenül attól, hogy mi a véleményünk a nemzeti együttműködés rendszeréről, erről többször volt már szó a Házban, azt gondoljuk, hogy nem feltétlenül egy törvényszövegbe való egy ilyen keretezés, úgyhogy mi ezt ezért vettük ki, de készséggel elállunk tőle, nehogy ez legyen az akadálya, nehogy a pártpolitikai érdekektől függetlenül című passzusunk is áldozatul essen.

Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az LMP soraiban.)