Véget a cancúni klímacsúcs. Eredményei csak azoknak nem okoztak csalódást, akik nem reméltek semmit a tanácskozástól. Cancúntól nem azt vártuk, hogy megszülessen - a kiotóit felváltó - egyezmény. A cél az volt, hogy előkészítse a 2011 végén megkötendő, a világ minden jelentős kibocsátójára, iparosodott és fejlődő országokra egyaránt kötelező erejű globális éghajlatvédelmi megállapodást. Sort kellett volna keríteni az elfogadhatónak tekintett globális hőmérsékletemelkedés meghatározására. Meg kellett volna állapodni a csökkentés megengedett eszközeinek köréről. Egyezségre kellett volna jutni a szükséges eszközök pénzügyi terhei megosztásának alapjairól is.

Ebből gyakorlatilag semmi nem teljesült. Nincs széleskörű egyetértés a maximum két Celsius fokos elfogadható hőmérsékletemelkedésről. Az eszközök között elsősorban a technokrata megoldások, köztük a legkevésbé kívánatos és legfeljebb kiegészítő elemként megengedhető földalatti szén-dioxid tárolás (az ún. CCS) került a középpontba, különösen a fejlődő országok, köztük Kína esetében.

A klímatárgyalások újabb eredménytelen köre arra utal, hogy elfogyott a lendület, az egyes országok rövid távú részérdekeinek felülkerekedése a teljes nemzetközi klímavédelmi folyamat kudarcával fenyeget.

Ha nem akarjuk, hogy végleg elmenjen a hajó és a nemzetközi közösség tehetetlenül tárja szét a karját bolygónk jövőjének illetően, egészen mást kell tennünk. Világosan meg kell fogalmazni a háttérben húzódó érdekeket és a kockán forgó tétet. A közelmúltban nyilvánosságot kapott Wikileaks-iratok is azt bizonyítják, hogy a tavalyi koppenhágai tárgyalásokat a kettős beszéd, a taktikázás jellemezte. Most már csak az őszinte beszéd segíthet: felül tudunk-e kerekedni a gazdasági lobbik érdekein, van-e méltányos megoldásunk a növekedni kívánó feltörekvő országok és az éghajlatváltozás révén végképp reménytelen helyzetbe kerülő legszegényebb államok számára? Tudunk-e alapjaiban változtatni gazdaságunkon és életformánkon? Vállaljuk-e az éghajlatváltozás kezelésének költségeit és meg tudunk-e egyezni azok megosztását illetően, a nagyobb baj megelőzése érdekében?

A globális megegyezés ma is elsősorban az Egyesült Államokon múlik, különösen most - a hagyományosan klímaszkeptikus republikánusok - kongresszusi előretörése után. Kína alig hajlandó megegyezésre, újdonsült gazdasági erejében bízva teljesen saját menetrendet és megoldásokat alkalmaz. Ebben a helyzetben különösen nagy az Európai Unió felelőssége, amely az éghajlatváltozás elleni küzdelmet szolgáló ENSZ-tárgyalásokban évek óta vezető, de elégtelennek szerepet játszik. Ahhoz hogy életben maradjon a jövő évi megegyezés reménye, intenzív munkára van szükség az elkövetkező egy évben. Így ebben Magyarországot -az EU soros elnökeként - globális felelősség terheli.

Az LMP a magyar EU-elnökség egyik legnagyobb tétjének tartja, hogy sikerül-e új lendületet adnunk a klímatárgyalásoknak. Ez felülír minden belpolitikai szempontot – az éghajlatváltozás megfékezése nélkül nem lesz sikeres Magyarország.

Budapest, 2010. december 10.

Jávor Benedek, a Fenntartható fejlődés bizottság elnöke