A Kórházszövetség szerint a fizetős betegek soron kívül mehetnének a műtőbe, így a többiek is hamarabb juthatnának előre a várólistákon. Ez nagyon káros folyamatokat indíthatna el. Már a Semmelweis Tervben is meglebegtették ennek lehetőségét, mégis reméljük, hogy ezt a gondolatot a kormány nem teszi magáévá. Nem fogunk nagyon csodálkozni, ha megteszi, mert az eddigi lépésekből kirajzolódó képbe nagyon is beleillik: a felső-középosztálynak tett folyamatos gesztusok és adópolitikai lépések mellett kirajzolódik egy totális Taigetos-politika, amelynek lázári jelmondata ez: „akinek nincs semmije, annyit is ér”.

A Kórházszövetség javaslata szerint a soron kívüli műtétekért befizetett pénz az intézményeknél maradna. Ez bizonyos kórházakon kétségtelenül segítene, de kíméletlen versenyt indítana egy olyan környezetben, amely nem piaci logikával működik. Arról nem beszélve, hogy a kórházak ezután ide csoportosítanák a kapacitásaikat, nyilvánvalóan az egyéb ellátások rovására.

Ezzel az intézkedéssel tovább növekedne az esélyegyenlőtlenség az egészségügyben. Akinek volt pénze, eddig is sikítva menekült az állami kórházak közeléből, és máshol keresett magának gyógyítót. Ezt a folyamatot nem lehet tovább erősíteni, mert a közfinanszírozott ellátórendszer így is a tönk szélén van. A legveszélyesebb az lenne, ha „kapun belül” teremtenék meg a fizetős egészségügyet.

Kis lépésekben, de módszeresen haladunk a magánegészségügy felé, a kormány deklarált szándékai ellenére. Itt is érzékelhető a kemény disszonancia a politikai szövegek és a valóságos folyamatok között. Miközben az állami egészségügy egyre jobban lepusztul, fizetős különutakat nyitnak a tehetősek számára, a szegények rovására. Teszi mindezt az a társaság, aki 300 Forintért kivezényelte népét a szociáldemagóg népszavazásra. Az év végén egy sunyi zárószavazás előtti módosítóval megnyitották a lehetőséget az adómentes magán-egészségbiztosítás előtt, ami földindulásszerű változásokat hozhat. Ezzel még mélyebbre süllyesztik az ellátórendszert. Kevesebb lesz a járulék és adóbefizetés, mert adózott jövedelem helyett adómentes juttatást fognak adni a munkáltatók a nagyjövedelműeknek. Így kevesebb lesz az egészségügyre fordítható állami forrás is. Kétsebességessé válik az egészségügy, és alapvetően sérül a kockázatközösség elve. Állandósul a finanszírozási válság, és az állami gyógyító helyekről ezentúl nem csak külföldre áramlik majd a magasan képzett munkaerő, hanem a magánszektorba is.

A magánellátásnak természetesen van helye és fontos szerepe az egészségügyi rendszerben, de nem az állami ellátás rovására és az esélyegyenlőség további mélyítése árán.

Nem lehet az egészségpolitika üzenete az, hogy „ha van pénzed, gyógyulsz, ha nincs pénzed, pusztulsz!” A Népszabadság cikkében már nem is tudják titkolni az orvosok, hogy „olyan betegek is meghalnak, akiket simán meg lehetne menteni, ha időben műtőasztalra kerülhetnének.”

Kétségtelen, hogy a TVK* szűkössége miatt szabad kapacitások vannak a műtőkben, miközben a betegek éveket várnak bizonyos ellátásokra. Nincs más út, a korlátokon lazítani kell. Bizonyos műtétek esetében néhány milliárd forintból látványos haladást lehetne elérni a várólisták tekintetében. Meg kell oldani, hogy rövidüljenek a várakozási idők, de ez csak plusz forrás bevonásával érhető el. Erre nem lehet sajnálni a pénzt, már csak azért sem, mert a várakozást általában munkaképtelenül, állami járadékon töltik a betegek.

Az egészségügy nem fog források nélkül működni. Meg kell oldani a humánerőforrás-válságot, mert a fiatal orvosok és a nővérek csapatostul hagyják el az országot, és néhány hónap múlva nem lesz, aki gyógyítson! A hálapénz kérdése sem oldható meg azzal, hogy büntetőjogi eszközökhöz nyúlunk. De azzal sem, hogy bizonyos ellátásokat fizetőssé teszünk. Komoly megfontolások alapján lehet szűkíteni a közfinanszírozott alapcsomagot, de csak akkor, ha az egyenlő hozzáférés nem sérül. A mindennapos – velejéig korrupt - gyakorlat felszámolása addig lehetetlen, amíg az egészségügyben dolgozók bérhelyzete nem rendeződik.

Szilágyi László

* TVK: teljesítményvolumen-korlát. Az egészségbiztosító meghatározza, hogy maximum hány finanszírozott beavatkozást lehet elvégezni.