A városi kórházak „funkcióváltása” nem csak a helyi lakosokat érinti, hanem több helyen is 50-100 ezer ember kórházi ellátását veszélyezteti. Számos térségben megszűnik az aktív ágyak nagy része, de a helyiek számára egyáltalán nem világos, hogy hol és milyen körülmények között fogják őket ellátni.

Teljes káoszt érzékelünk több megyében.

Komáromban és Kazincbarcikán a szülészet-nőgyógyászat megszűntetése ellentmond a Semmelweis Tervben foglaltaknak, hiszen az előírt átlag 500 évi szülésszám megvolt. A gyermekosztály mindkét helyen és minden tekintetben teljes mértékig megfelelt az elvárásoknak.

A komáromi sebészeten kb. 1100 műtétet végeznek évente, míg Tatabányán 2500 körülit. Hogyan fogja bírni a már egyébként is túlterhelt tatabányai kórház a rázúduló eseteket?

Kazincbarcikán nagy formátumú leépítést erőltetnek a helyi közösségre. Vajon a mentők és a betegszállító cégek, akik önmaguk is finanszírozási gondokkal küzdenek, bírják-e a megnövekedett betegszámot, megnövekedett szállítási távolságokat? Egyáltalán, hogyan lehet megszüntetni az intenzív ellátást egy nagy vegyi üzem mellett?

Több városban az egynapos sebészet a bűvszó, de ennek nincsenek meg a feltételei, és a helyiek nem tudják, mikor lesz belőle valami.

Mindenhonnan olyan jelzéseket kapunk, hogy két héttel a rendszer indítása előtt nem világos a háziorvosok számára a beutalási rend, nem lehet még tudni, hogy a fogadó kapacitások megfelelnek-e a minimumfeltételeknek és a finanszírozás változásairól semmit nem tudnak még az általunk megkérdezett kórházigazgatók.

A legnagyobb bizonytalanság a dolgozók körében érezhető. Több helyen mondják szakdolgozók, de még orvosok is, hogy nem tudják még, mi lesz a sorsuk két hét múlva.

Így nem lehet az egészségügyet irányítani!