index: Kiengedik Geréb Ágnest

• Beküldve: 2010. december 20.

Az ügyészség – születésnapi ajándéknak beillő módon – indítványozta Geréb Ágnes előzetes letartóztatásának megszüntetését. A szülésznőt október 5-én vették őrizetbe.

Az ügyészség indítványozta Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász előzetes letartóztatásának megszüntetését – közölte a Legfőbb Ügyészség. A közlemény szerint az ügyészség azt kéri a bíróságtól, hogy Geréb Ágnes házi őrizetét rendelje el.

Az apás szülések és az otthon szülés feltételeinek megteremtéséért küzdő aktivistaként ismertté vált Geréb Ágnes október 5-én került letartóztatásba. Ekkor már több büntetőeljárás is folyamatban volt ellene: az ügyészség maradandó fogyatékosságot, valamint halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolta meg. Őrizetbe vételének közvetlen kiváltó oka az volt, hogy az általa vezetett alapítványhoz tartozó budai Születésházban egy, a várandósoknak szervezett tanfolyam közben az egyik részvevőnél megindult a  szülés, melynek során az újszülöttet újra kellett éleszteni.

Geréb Ágnes szülész-nőgyógyászt elővezetik

Geréb letartóztatása ellen több demonstrációt is tartottak a nők szabad szüléshez való jogát pártolók és emberi jogi aktivisták, érthetetlennek nevezve, hogy miért nem védekezhet szabadlábon vagy házi őrizetben.

"Fogd be a szád, mert átnyomom a fejed a rácson"

Elkészült, de az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága az LMP-s Szabó Tímea javaslatára még nem tárgyalta a fenti című jelentést Geréb Ágnes fogva tartásáról, hogy a tagok véleményezhessék a dokumentumot és közösen fogalmazzanak meg ajánlásokat. A 10 pontos jelentés három elemét ismertetve Szabó elfogadhatatlannak nevezte a lábbilincs alkalmazását, a meztelenre vetkőztetés gyakorlatát és a fogva tartottakkal való bánásmódot.

Kifejtette: a lábbilincset túl széles körben alkalmazzák és abszurdnak nevezte, hogy egy hatvan év körüli nő esetén erre szükség legyen. A meztelenre vetkőztetés az országgyűlési képviselői látogatás előtt és után is megtörtént, ahogyan büntetés-végrehajtási intézeti séta után is. Szabó Tímea a bánásmódot kifogásolva arról szólt, hogy míg a fogva tartottaknak magázniuk kell az őröket, azok tegezik a őket, kiabálnak velük, gyakori a fenyegetés és a büntetés. Nehezményezte azt is, hogy Geréb Ágnes gyógyszert kért a fejfájására, de csak órák múlva juthatott hozzá.

"Ehhez hasonlóaknak nem lenne szabad megtörténnie" - szögezte le az LMP-s politikus, aki hangsúlyozta: a fogva tartás körülményeinek vizsgálatát külön kell választani attól, hogy az Országgyűlés alkotmányos mulasztásban van az otthonszülés szabályozásával kapcsolatban.

Az ügyészség – az előzetes letartóztatást január elejéig meghosszabbító Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) által is osztott – álláspontja mostanáig az volt, hogy a gyanúsított szabadlábon újabb bűncselekményt követne el, valamint tanúk befolyásolásával, iratok megsemmisítésével vagy elrejtésével, illetve más módon veszélyeztetné a bizonyítást.

Széplaki-Nagy Gábor, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az Indexnek nem tudta megmondani, miért változott meg a vádhatóság véleménye, és későbbre ígért tájékoztatást. Geréb házi őrizetbe helyezéséről az előzetes letartóztatást elrendelő PKKB dönthet, erre a szóvivő szerint 1-2 napon belül sor kerülhet.

Fogva tartásának kíméletlen körülményeit, melynek során egyebek mellett a lábbilincstől tízcentis sérülései keletkeztek, a Guardian brit lap is botrányosnak nevezte. A BVOP nem engedélyezte, hogy LMP-s képviselők a börtönben meglátogathassák Gerébet.

Az Index úgy értesült, hogy Geréb Ágnes születésnapja miatt a Nagy Ignác utcai bv-intézményhez ma délutánra bejelentett <a href="http://index.hu/kultur/eletmod/2010/12/17/milyen_dallal_unnepeljek_gereb...ációt [1] a fejlemények ellenére megtartják, ugyanakkor a rendezvény hangulata az eredetileg tervezettnél feltehetően oldottabb lesz.

Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatót tart az otthonszülés szabályozásáról szóló jogszabálytervezetről.