A vizsgálóbizottság mandátuma a katasztrófa okainak feltárására terjedt ki, ezért én is leginkább erről fogok beszélni. Rengeteg gondolatunk, kérdésünk van a katasztrófa utáni eseményekről, a helyreállításról és a térség jövendőjével kapcsolatban, de ez az alkalom nem erről szól. Remélem, lesz olyan parlamenti fórum, ahol ezeket is meg lehet vitatni.

video:
http://sgis1.parlament.hu/cgi-bin/mkogy/playseq?date1=20120228&time1=082...

Megrázó és tanulságos történet ez. A rendszerváltás utáni zűrzavaros helyzet, az ún. spontán privatizáció, az állam, a hatóságok tehetetlensége és működésképtelensége, a törvényhozás csődje, a technológiai fegyelmezetlenség és persze a nyereségvágy vezetett a kolontár-devecseri katasztrófáig.

Nagy árat fizettünk mindezért: 10 ember meghalt, nagyon sokan megsérültek, sokan váltak krónikus beteggé, lakóházak, ingóságok mentek tönkre, vállalkozások nullázódtak le, hosszú távú mentális sebek keletkeztek, közösségek sérültek, sokak jövőbe vetett hite tűnt el.
Ezért nagyon komolyan kell vennünk a felelősség feltárását, és soha nem feledkezhetünk meg arról, hogy mivel tartozunk az áldozatok családjainak és helyi közösségnek. Mindannyiunk felelőssége, hogy életben tartsuk ezt a problémát, és ne nyugodjunk egy pillanatra sem, amíg a károkat teljes mértékben nem kompenzáljuk, a felelősöket meg nem büntetjük, és a jövőbeli ilyen katasztrófa események lehetőségeit ki nem zárjuk!

A jelentés a MAL Zrt-t nevezi meg fő felelősként, de szól az engedélyező és ellenőrző hatóságok hibáiról, a szabályozás ellentmondásosságáról is. Rögzíti, hogy a hasonló balesetek utólagos kárrendezését lehetővé tevő biztosítékadási kötelezettség jogszabályba foglalása továbbra is hiányzik (1996 óta, vagyis az azóta regnált összes kormány elmarasztalható ebben a tekintetben, de ez már sajnos nem szerepel a jelentésben). Megemlíti, hogy a hasonló létesítmények építését és felügyeletét szabályozó uniós bányászati irányelv pontatlanul került át a magyar jogba, és ez is az okok között említhető (azt már csak mi tesszük hozzá, hogy ez szintén egyértelműen jogszabály-alkotási hiba volt). Az is megtalálható a szövegben, hogy az ország összes vörösiszap-lerakójának tartalma veszélyes hulladék, egyedül az ajkai anyag számít kivételnek - ha pedig a jogszabályok ilyesmit lehetővé tesznek, annak felelősét megint csak kormányzati körben kellene keresni. Kiderül a jelentésből, hogy a testület egy éves munkával sem tudta kideríteni, hogyan kellett volna minősíteni a kiömlött lúgos zagyot (papíron technológiai folyadéknak számított, így nem is vonatkoztak rá a hulladéktárolás szigorúbb szabályai) - ez a jogi bizonytalanság sem orvosolható kormányzati közreműködés nélkül.

A balesethez vezető okok közül a legkomolyabb aggályok a hatósági tevékenységgel kapcsolatban merültek fel.
• 1) Az engedélyezés építéshatósági szabályozatlansága
A X. sz. kazetta létesítésére vonatkozóan már a 80-as évek közepén hatásköri vita merült fel a Veszprém Megyei Tanács V.B. Építési és Vízügyi Osztálya, illetve az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium között. 2009. évben újabb hatásköri vita kezdődött, amikor is a Mal Zrt. a VIII. és IX. sz. tározókazetták magasítására kért engedélyt. Ezúttal Ajka Város jegyzője állapította meg hatáskörének hiányát, a kazetták sajátos építményfajta jellegére hivatkozva. Azaz nem lehet azt állítani, hogy új problémáról van szó, amit a 2010-ben bekövetkezett baleset hozott felszínre. A katasztrófát követően újra napirendre került a hatáskörrel rendelkező építéshatóság kijelölése, ám eredményre jutni ekkor sem sikerült. Devecser Város Jegyzője, Veszprém megyei Jogú Város Címzetes Főjegyzője, valamint a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség is hatáskörének hiányát állapította meg.
A Fővárosi Ítélőtábla 2010. december 15-én (a katasztrófa után) kelt végzésében eljáró hatóságul a Felügyelőséget jelölte ki. Indokolásában rögzítette, hogy: „A vörösiszap tárolásának tevékenysége, mind a hulladék fajtáját, mind pedig a kezelését illetően a Hulladékgazdálkodási törvény (Hgt.) hatálya alá tartozik.” Kifejtette továbbá, hogy tekintettel arra, hogy építésügyi hatósági engedélyezési eljárásra csak akkor kerülhet sor, ha a hulladéklerakó nem egységes környezethasználati engedélyköteles, ezért nincs jelentősége, hogy a „létesítmény sajátos építményfajták körén kívül esik-e, mert a szabályozásból kitűnően az egységes környezethasználati hatósági eljárások egymást kiváltó eljárások”.
Az ítélet ellenére a helyzet csak jóval később rendeződött megnyugtatóan, miután az Országgyűlés 2010. december 23-án elfogadta az egyes energetikai témájú törvények, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló 2010. évi CLXXXI. törvényt, mely 2011. január 1-jén lépett hatályba. Ez a jogszabály egyértelműen kimondja, hogy a bányafelügyelet hatáskörébe tartoznak a bányászati hulladék kezelése, és az ehhez szükséges létesítmények és berendezések építése, használatbavétele és üzemeltetése, valamint bezárása és utógondozása kapcsán indított engedélyezési eljárások. Itt kell megjegyeznünk, hogy a kolontári katasztrófa kapcsán felmerült, a hatósági tevékenységet érintő dilemmák közül máig ez az egyetlen, amit jogi eszközökkel sikerült rendezni.

• 2) A városi és községi jegyzők szerepe
Az engedélyezéssel kapcsolatban előbb a magasítás engedélyezésénél Ajka Város Jegyzője, majd a katasztrófa bekövetkezése után Devecser Város Jegyzője állapította meg hatáskörének hiányát. Az indoklás szerint a vörösiszap tározó kazetta sajátos építményfajta, melyre a Jegyző, mint első fokú építéshatóság nem rendelkezik hatáskörrel. Ennek következtében a tározó magasítására az engedélyt úgy adták ki, hogy nem volt hatáskörrel rendelkező építéshatóság, aki azt állékonysági szempontból vizsgálta volna. Ugyanez volt a helyzet a X. kazetta építésénél is, így sem a megvalósítás során, sem később soha állékonysági szempontból senki nem ellenőrizte azt. Ez egyértelműen a katasztrófához elvezető egyik kiváltó ok.

• 3) A bányakapitányság szerepe
2006. május 1-jén lépett hatályba az Európai Parlament és a Tanács 2006. március 15-i 2006/21/EK irányelve az ásványi nyersanyag kitermelő iparban keletkező hulladék kezeléséről. Az Irányelv magyar jogba való átépítése hibásan történt meg, az uniós jog ugyanis bányászati hulladéknak tekinti – a feldolgozás helyétől függetlenül – az ásványi nyersanyagok kutatásából, kitermeléséből, feldolgozásából és tárolásából származó hulladékot, vagyis a vörösiszapot is. Ha az uniós jogszabály átültetése megfelelően történt volna, a bányászati hatóságok egyértelmű hatáskörrel rendelkeztek volna a tározók ellenőrzésében.

• 4) Környezetvédelmi hatóságok
Az alumíniumgyártás és a vörösiszaptárolás tekintetében a technológiát a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség engedélyezte egységes környezethasználati engedélyezési eljárás során, az elérhető legjobb technológiának minősítve azt. Az engedélyt a hatóság a katasztrófa bekövetkeztéig összesen hét alkalommal módosította. Az engedélyezéssel kapcsolatos fő probléma a tározók kapcsán azok minősítése, ugyanis az egységes környezethasználati engedély hulladéklerakóként (de nem veszélyeshulladék-lerakóként!) definiálja a tározót, miközben az üzemeltető állítása szerint az csupán technológiai berendezés, amely a vörösiszap ülepítésére, és az ülepedés során letisztult lúg termelésbe történő visszavezetésére szolgál. A bizottság vizsgálata alapján a valósághoz ez utóbbi meghatározás áll közelebb. Tény, hogy a tározóban felhalmozódott nagy mennyiségű, 13-as feletti pH értékkel rendelkező maró lúg miatt csak veszélyes hulladékról beszélhetnénk.
Ugyancsak a környezetvédelmi hatóság feladata az egységes környezethasználati engedélyben foglalt feltételek teljesülésének éves gyakorisággal történő ellenőrzése. Ez az ellenőrzés elsősorban adminisztratív jellegű, a dokumentációra irányuló vizsgálat, amely teljességgel alkalmatlan az előírt technológiai paraméterek betartásának igazolására. A szemle tulajdonképpen szabad szemmel történő szemrevételezést foglalt magában, amely sem a tározó falában meglévő feszültségek, repedések, sem a tárolt vörösiszap tetején elhelyezkedő lúgmennyiség megállapítására nem volt alkalmas, így a katasztrófa bekövetkezése előtti utolsó ellenőrzés sem derített fel hiányosságot.

• 5) Katasztrófavédelem
A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek veszélyeinek ellenőrzéséről szóló Seveso II irányelv alapján felállított lista szerint a katasztrófavédelmi hatóság a létesítményt nem sorolta be az irányelv hatálya alá tartozó létesítmények körébe, így ellenőrzési jogkört sem gyakorolt. Az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatójának ezt firtató levelére írott válaszában a hatóság arra hivatkozik, hogy az üzemeltető Mal Zrt. nyilatkozata, valamint a környezetvédelmi hatóság által kiadott engedély egyaránt azt tartalmazza, hogy a vörösiszap nem tartalmaz veszélyes összetevőket, így az üzem nem tartozik az irányelvet a hazai jogba átültető rendelet hatálya alá. A vörösiszap veszélytelenségét megállapító hatósági határozatot megalapozó szakvélemény az I-IX. sz. kazettákból vett minták vizsgálata alapján készült, amelyek rekultivált tározók, a katasztrófát pedig a X. sz. tározóban felhalmozódott lúgtömeg okozta, így a szakvélemény megállapításai arra nyilvánvalóan nem voltak alkalmazhatóak. Amennyiben az üzem a rendelet hatálya alá lett volna besorolva, a védelmi terveknek és a katasztrófavédelmi ellenőrzéseknek köszönhetően jóval kisebb lett volna a katasztrófa bekövetkezésének esélye.

• 6) Hatóságok együtt-nem-működése
A Mal Zrt. tevékenységének, és a vörösiszap tározók engedélyezésének tapasztalatai alapján jól látható, hogy a különböző szakhatóságok egymástól teljesen függetlenül, egymás munkájáról sokszor tudomást sem véve működnek. Így kerülhetett sor arra az elképesztő helyzetre, hogy felépült egy gigantikus méretű létesítmény, amelyet sem megvalósításakor, sem később, működése során állékonysági szempontból soha egyetlen hatóság sem vizsgált. Ez a jogalkalmazási hiányosság, a hatóságok kooperációjának teljes hiánya a katasztrófa egyik legfőbb előidézőjének tekinthető. Az pedig teljességgel elfogadhatatlan, és mind a környezetbiztonsággal, mind a jogbiztonsággal kapcsolatban erős kételyeket vet föl, hogy egy eljárás során valamennyi hatóság a hatáskörének hiányát állapítja meg egy bizonyos témában (esetünkben a tározó építésének, magasításának állékonysági kérdései ügyében), ennek ellenére a megválaszolatlan kérdések figyelmen kívül hagyásával az engedélyt a hatóság mégis kiadja - márpedig a kolontári tározó ügyében ez történt.

Érdemes megjegyezni, hogy a hatósági tevékenység itt jelzett anomáliái közül jónéhány a balesetet megelőző hónapokban merült fel. Ehhez képest meghökkentőnek tartjuk, hogy a jelentés nem foglalkozik a kormányzat, illetve a kormány felügyelete alatt működő hatóságok felelősségével, a kinevezési és ellenőrzési jogköröket gyakorló minisztériumi vezetők tekintetében sem. Álláspontunk szerint ebben a tárgykörben a hatósági és a politikai (személyes) felelősséget is vizsgálni kellett volna, kitérve arra is, hogy hogyan befolyásolta a kolontári baleset, illetve esetlegesen a későbbi hasonló katasztrófák bekövetkezésének esélyét a környezetvédelmi hatóságoknál a kormányváltás óta bekövetkezett állomány- és forráscsökkentés, a tapasztalt szakemberek egy részének eltávolítása.

Azt pedig példátlannak tartjuk, hogy hónapokkal a bizottság tevékenységének befejezése, az összes érintett hatóság bizottsági meghallgatása után bekerülhet a katasztrófával kapcsolatos ügyészségi vádiratba egy olyan megállapítás, amely szerint a MAL Zrt. illetékesei már másfél órával a gátszakadás bekövetkezése előtt információkkal rendelkeztek olyan rendellenességekről, amelyek akár közvetlenül is a baleset előzményei lehettek, de nem kezdték meg a környéken élők kitelepítését. Ha a hatóságok rendelkeztek erre vonatkozóan megalapozott értesülésekkel, és eltitkolták azokat a parlamenti bizottság elől, annak súlyos jogkövetkezményei kell, hogy legyenek. Ha pedig nem rendelkeztek ilyesmivel, akkor mit keresnek ezek az állítások a vádiratban?

Az elfogadásra váró határozat harmadik pontja szerint jogszabály módosításokra, a hatósági engedélyezés színvonalának javítására, az ellenőrzés szigorítására, a hulladékbesorolás felülvizsgálatára, a pénzügyi felelősségi viszonyok rendezésére és a kötelező felelősségbiztosítás bevezetésére van szükség a hasonló katasztrófák megelőzése érdekében.
Számunkra ez annyiban semmiképpen sem meglepő, hogy az LMP mindezeket egy ajánlás formájában már 2010 őszén megfogalmazta. Inkább azt tartjuk furcsának, hogy mindebből máig szinte semmi nem valósult meg, holott a változtatások szükségességét teljes szakmai és politikai konszenzus övezi. A látszat most az, hogy a kormánynak az emberéleteket is követelő kolontári tragédia nem volt elegendő ahhoz, hogy hozzányúljon az átpolitizált, folyamatos leépítésektől sújtott, szakmai súlyából hónapról hónapra veszítő hatósági rendszerhez, a működésképtelen szabályozáshoz és a környezethasználók felelőtlenségét díjazó joghézagokhoz.

Rengeteg tanulságot lehet levonni ebből a szomorú történetből. A baleset nyilvánvalóvá tette, hogy a térség települései túlságosan függnek a régió egyetlen jelentősebb ipari munkaadójától, a MAL Zrt.-től. A gazdasági szerkezet egészségtelen, nem illeszkedik a helyi adottságokhoz, nincsenek kihasználva a helyi piacra történő élelmiszertermelésben, az ökoturizmusban, lovas és kerékpáros idegenforgalomban, a horgászatban stb. rejlő lehetőségek. Igaz, ezeket átmenetileg tönkre is tette a katasztrófa, ugyanúgy, mint a Somló-környéki borászatot és az ahhoz kapcsolódó vendéglátást, ám ez kézenfekvő alkalom lenne a gazdaság újrastrukturálására, a térségi turizmusmarketing átgondolására, a helyi piacok újjászervezésére.

Nagyon sok feladat adódik a jelentés elfogadása után. Megítélésünk szerint újabb vizsgálóbizottságot kellene felállítani, amely a helyreállítás körülményeit, a költségeket, a bevont cégek teljesítményét, a kártalanítás folyamatát és eredményét, a közép és hosszú távú egészségügyi hatásokat, a technológia szükséges módosításait, a mai kínzó kiporzás megakadályozását, stb. vizsgálná.

Abban bízunk, hogy a parlamenti pártok partnerek lesznek abban, hogy erről sok szó essen a közeljövőben.

Szilágyi László