Légszennyezettség - az Európai Bíróság elé kerülhet Magyarország

  • Beküldve: 2011. január 02.

Az Európai Bizottság 2009-ben eljárást indított Magyarország ellen, mivel Budapesten a levegő szennyezettsége rendszeresen túllépi az egészségügyi határértéket. Tavaly októberben az EB újra figyelmeztette az országot és két hónap haladékot adott az érdemi lépésekre. A türelmi időszak azóta lejárt, ám a kormány és a főváros új vezetése nem veszi komolyan a figyelmeztetést és az egészségügyi kockázatot.

A hatályos uniós és magyar jogszabályok szerint a szálló por szennyezés egy évben legfeljebb 35 napon át haladhatja meg az egészségügyi határértéket, ennek ellenére több magyar városban és főként Budapesten ennél sokkal több szennyezett napot számlálunk. 2010-ben a 35. nap a XV. kerületi mérőállomáson már februárban beköszöntött; ugyanitt december 28-ig 87 határérték feletti napot mértek. Az Európai Bizottság 2010. október 28-án figyelmeztette Magyarországot és két hónap haladékot adott, hogy érdemi intézkedések történjenek a levegőminőségi határértékek betartására, ellenkező esetben az ügyet az Európai Bíróság elé terjesztheti. A haladék lejárt, lényegi lépés viszont nem történt.

Az eljárás eredményeként előfordulhat, hogy az országnak komoly pénzbírságot kell fizetnie, de ennél jóval aggasztóbb, hogy az intézkedések halogatása még több, egyébként elkerülhető megbetegedést és halálesetet idézhet elő. A légszennyezés többek között légúti, daganatos valamint szív- és érrendszeri megbetegedésekért felel - legújabb kutatások szerint Európában a lakosság számához viszonyítva Magyarországon halnak meg a legtöbben részecskeszennyezés miatt. A legnagyobb egészségügyi problémát jelentő PM10 szennyezés fő forrása a közlekedés, így a nyugat-európai sikeres példákhoz hasonlóan Budapesten is a forgalom csillapítása hozhat eredményt. Nem véletlen, hogy a londoni és koppenhágai városvezetés a forgalomcsökkentéstől az asztmás megbetegedések számának csökkenését várja.

A Lehet Más a Politika felszólítja a kormányt és a Fővárosi Önkormányzatot, hogy vegye végre komolyan a lakosság egészségét veszélyeztető problémát, és hozzon megfelelő intézkedéseket a jogszabály által is előírt levegőminőség biztosítására. Az LMP szerint tarthatatlan, hogy központi szinten a minisztériumi útvesztőkben halnak el a cselekvési tervek, a fővárosban pedig a szavakat nem követik tettek. A 2009-ben jóváhagyott, a Fidesz-KDNP által is támogatott úthasználati (behajtási) díj bevezetéséről azóta is mélyen hallgat a főváros Fideszes vezetés, sőt ennek előkészületei is leálltak. Előremutató, hogy a főváros új buszsávokat létesít és a BKV új buszok beszerzését tervezi, ez azonban a teljes állománynak csupán elhanyagolható részét érinti és érdemben nem változtat a levegő szennyezettségén.

Budapest, 2011. január 2.

Jávor Benedek

A Parlament Fenntarthat Fejlődés Bizottság elnöke

LMP Parlamenti frakció

Somfai Ágnes
Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság Alelnöke

Fővárosi Közgyűlés LMP frakció