SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Előterjesztő! Tisztelt Államtitkár Úr! Egyszerre nevetünk és sírunk, amikor a kormánypárt a privatizáció környezet- és természetvédelmi szempontú revízióját kezdeményezi.

Egyrészt nagyon örülünk, mert az LMP-hez nagyon is közel áll ez a szándék. Tisztában vagyunk vele, hogy a magánosítás során talán a környezettel szemben követték el a legnagyobb bűnöket és visszaéléseket. A legjellemzőbb modell az volt, hogy a prosperáló vállalatrészeket eladták, a környezeti károkat és a szennyezést pedig társadalmasították, itt hagyták az állam nyakában. Egy kicsit azért tartunk attól, hogy a felülvizsgálat, az őszinte igazságkeresés mellett egy kicsit boszorkányüldözési és politikai leszámolási célokat is szolgál majd. Okunk van ezt feltételezni, reméljük, hogy nem így lesz. (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Már elég lenne!)

Lesznek feltehetően érinthetetlen időszakok, például a privatizáció 1998-2002 közötti történései, és lesznek érinthetetlen cégek, bár ne lenne igazam, amelyek kapcsán nem fog sor kerülni a környezetvédelmi kötelezettségvállalások teljesítésének beható ellenőrzésére. Nagyon örülnénk például, ha a kormány tenne ilyen ellenőrzést a MOL, az Ikarus és a Videoton magánosításával kapcsolatban is.

Aggodalmaink egy másik része szakmai jellegű, szakmai természetű. Az elmúlt évtizedben látványosan leépült a hatósági rendszer, amely egy ilyen átfogó vizsgálat intézményi infrastruktúráját biztosíthatná, és bizony ez a leépítés a második Orbán-kormány működésének első évében nagyon drámaian felgyorsult. Szakmai körökben ismert például, hogy a kolontári vörösiszap-baleset okozásáért legalább részben felelősnek tartott vállalat lerakójánál az elmúlt években egyetlen olyan hatósági mérést vagy mintavételt sem végeztek, amelyből a lerakott anyag összetétele, kémhatása kiderülhetett volna. Tehát nem volt ilyen hatósági ellenőrzés. És nem azért, mert Kolontáron valamilyen rendkívüli hanyagság történt, hanem azért, mert a hatósági kapacitás egyszerűen nem elegendő az érdemi vizsgálatra. Úgy zajlik ma egy hatósági vizsgálat, legyen az engedélyezés vagy ellenőrzés, hogy a hatóságok jó esetben átolvassák az ellenőrzés alanyainak önbevallással készült dokumentumait.

A privatizáció során tett környezeti és természetvédelmi vállalások terén ennél sokkal rosszabb a helyzet. Itt is érdemes a kolontári példát előhozni. A másfél évtizeddel ezelőtt privatizált, milliárdos értékű ajkai alumíniumipari cég vételárát az eladó arra való hivatkozással csökkentette a reális értékhez képest két nagyságrenddel, hogy a vevő vállalta a környezeti kárelhárítást és a rehabilitációt. Tehát a legfontosabb rész a privatizációban megvalósult.

Ma már tudjuk, hogy ez a kárelhárítás és rehabilitáció legfeljebb csak részlegesen történt meg. A privatizációs szerződés szerint a területileg illetékes zöldhatóságnak évente jelentést kellett volna kapnia a kötelezettségek teljesítéséről. Ehhez képest, ahogy Zay Andrea, a felügyelőség vezetője a kolontári vizsgálóbizottság előtt a minap elmondta, a hatóság 2010-ig egyáltalán nem ismerte a privatizációs szerződés tartalmát, csupán az október 4-ei katasztrófa után kapta meg a vonatkozó dokumentumokat a Kormányzati Ellenőrzési Hivataltól. A nyilvánosság pedig csak azért értesülhetett róla, mert az LMP nyomására nyilvánosságra hozták ezeket a papírokat.

A privatizációs folyamatnak a környezet- és természetvédelmi kötelezettségek jelentik az egyik leghomályosabb, legsötétebb fejezetét. Az általános gyakorlat szerint, és ezt láttuk a MOL-nál, az ajkai alumínium zrt.-nél, a Budapesti Vegyiműveknél, mindenütt, hogy a korábban felhalmozott környezeti károk egyrészt árcsökkentő tényezőként szerepeltek az eladás során, másrészt viszont a gyakorlatban mégis mindig az állam nyakán maradtak.

Ebből a szempontból az 1990 óta egymást követő kormányok, beleértve a 1998-2002 között kormányzó kabinetet is, privatizációs gyakorlata semmiben nem különbözött egymástól. A költségvetés a '90-es évek eleje óta közel 100 milliárd forintot fizetett ki olyan vállalatok környezeti kártételeinek elhárítására, amelyek ma már vagy nem léteznek, vagy pedig magánkézben üzemelnek. Hogy mindez mennyire érdekelte az érintett kormányokat, arra nézve jellemző adalék, hogy a privatizációs szervezetnek csupán egyetlen rövidke időszakban, 1995-től volt környezetvédelmi igazgatósága, és ez a szervezeti egység nem élte meg a kormányváltást sem, 1997-ben megszüntették. Tehát 1995-től 1997-ig volt a privatizációs szervezetnek környezetvédelmi igazgatósága. A kormányon belül pedig utoljára Mádl Ferenc, az Antall-kormány privatizációért felelős tárca nélküli minisztere képviselte azt a szemléletet, hogy az állami vagyon eladása során a környezeti károk felszámolását kell az egyik prioritásnak tekinteni.

Ha néhány esetet közelebbről is megvizsgálunk, jó példát nagyon keveset, elrettentő történetet viszont rengeteget találunk: Főgáz, Metallochemia, BVM, fűzfői Nitrokémia, Alkaloida - ezeket a cégeket mind úgy sikerült magánkézbe adni, hogy bár a privatizációs szerződéseknek volt környezetvédelmi kötelezettséget tartalmazó szakasza, a kárelhárítás végül részben vagy egészben az államra maradt.

A garéi, nagytétényi, újpesti, óbudai kármentesítés közös jellemzője a milliárdos, tízmilliárdos nagyságrendű költség, az évekig, évtizedekig elhúzódó munkavégzés, és az a tapasztalat, hogy a végleges megoldás nem született meg, a kárenyhítés során pedig új környezeti kockázatok keletkeztek vagy váltak nyilvánvalóvá. Teljességgel ismeretlen a közvélemény előtt a több mint 400 milliárdos bevételt hozó energiaipari privatizáció környezetvédelmi kötelezettségvállalásainak tartalma és sorsa is. Csupán arról tudunk, hogy a szerződések ott is tartalmaznak ilyen kötelmeket.

Amit a fentiekben elmondtam, azt természetesen nem kérdőjelezi meg senki, sőt nagyon alátámasztja, hogy a határozati javaslat indokolt és támogatandó. Az LMP-nek kizárólag a felülvizsgálat szakmai és erőforrás-oldali megalapozottságával kapcsolatban vannak fenntartásai. Ezeket az aggályokat nagymértékben csökkentené, ha a határozatból az is kiderülne, hogy a kormánynak mely szerve biztosítja majd a vizsgálat környezet- és természetvédelmi szakmai hátterét, amire véleményünk szerint a környezet- és természetvédelmi hatóságok a jelenlegi létszám- és költségvetési feltételek mellett nem alkalmasak, illetve ha azt látnánk, hogy az Országgyűlés humán és anyagi erőforrásokat is rendel a feladathoz. Ellenkező esetben ugyanis könnyen úgy járhatunk, mint Varga Mihály az emlékezetesen kudarcos csontvázkereséssel, pedig itt, ellentétben a kormányváltás utáni önigazolási kísérlettel, valóban léteznek csontvázak, csak elő kellene venni őket a szekrényből.

Ha a kormányoldalnak lesz hozzá bátorsága, az LMP, amely már a kolontári baleset nyomán megfogalmazott hatpontos kérdéscsomagjában utalt a privatizációs szerződések zöldszempontú revíziójának szükségességére, partner lesz a keresésben. És itt szeretném emlékeztetni a tisztelt Házat arra, hogy október óta, a katasztrófa óta bent van a parlament rendszerében egy határozati javaslatunk, amit Jávor Benedek képviselőtársammal adtunk be. Az a címe: "A veszélyes és ipari hulladékdepóniák felülvizsgálatáról és az Országos Környezeti Kármentesítési Program kiterjesztéséről, valamint a kármegelőzésről". Ez a címe ennek a határozati javaslatnak. Egyszer a tárca, illetve a bizottság kérésére ezt visszavontuk, majd márciusban, némi változtatással, újra beterjesztettük, és a lényegi vita mellőzésével a bizottság nem találta alkalmasnak arra, hogy tárgysorozatba vegyük. Tehát az LMP számára ez borzasztóan fontos, hogy nem csupán a privatizációs szerződések felülvizsgálatáról kellene beszélni, hanem a még velünk lévő örökségről, az ezzel kapcsolatos környezeti problémákról és ezek megoldásáról is.

Azt mondta az államtitkár úr az imént az expozéjában, hogy létre kell majd hozni egy KKA-t, egy központi környezetvédelmi alapot, hogy a csalárd módon és a többi itt hagyott anyagot közpénzből valamilyen módon felszámoljuk.

(19.00)

Jelentem, KKA volt régen, ugye, a termékdíjbevételek ide folytak be a legelső verzió szerint, viszont ez a bizonyos OKKP most is van, és a költségvetési vitában mi minden követ megmozgatunk - nyilván a magunk eszközeivel, hogy ezt az OKKP-t feltöltsük forrásokkal, és valóban az államnak minden évben kellene költeni nagyon komoly forrásokat arra, hogy a szocialista nagyipar által itt hagyott rettenetes depóniákat és mindenféle potenciális veszélyforrásokat megszüntessük.

Arra kérem önöket, hogy amellett, hogy támogatják ezt a javaslatot - mi is ezt fogjuk tenni -, emellett támogassák azt a határozati javaslatot is, ami a mai napig bent van a parlament rendszerében, és ez nemcsak egy múltba nézés, hanem előrenézés és konstruktív megoldása is a problémának.

Köszönöm szépen a figyelmüket.