<a href="http://sgis1.parlament.hu/cgi-bin/mkogy/playseq?date1=20110608&time1=082...ő megszólalás</a>

SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tengernyi mondanivalóm van ezzel kapcsolatban, de nem akarok ezzel senkit kétségbe ejteni, igyekszem az időkeretbe beleférni.

Én azt gondolom, hogy nálam jobban senki nem kívánta már, hogy megváltoztassuk a termékdíjtörvényt, réges-régen megérett erre. Teljesen igaza van az előterjesztő Sebestyén képviselő úrnak, hogy egy áttekinthetetlen, bonyolult és végrehajthatatlan joganyag alakult ki az elmúlt 15 évben.

(1.40)

Nagyon sokszor változtattak rajta, volt olyan év, hogy kétszer is, nem nagyon volt olyan év, hogy ne nyúltak volna hozzá, és ilyen szalámitechnikával - tényleg sokszor volt olyan, hogy egyéni képviselői indítványokkal az előző parlamentek is éltek ezzel a lehetőséggel - vették ki a jó részeket belőle, és alig maradt olyan dolog, ami pozitív elem lett volna.

Az is igaz, hogy egy kontroll nélküli piaci verseny alakult ki, és ez mindenképpen változtatásra szorul, de a másik serpenyőben pedig ott van, hogy ez a rendszer teljesítette az uniós elvárásokat, egyszer sem szorultunk még arra, hogy büntetést kelljen fizetni. Ezeket ez a rendszer megoldotta, de egy grammal se teljesítettünk többet, mint amennyi oda le van írva. Más kérdés, hogy ez a rendszer se volt átlátható és nem volt nyomon követhető, hogy melyik hulladék hol lett elkönyvelve; ez is tény.

Azt mondta Sebestyén képviselő úr az expozéjában, hogy az a cél, hogy pénz keletkezzék. Hát nem, nem, nem, nem ez a cél. Az a cél, hogy hasznosuljanak egyrészt azok a kibocsátott termékek és csomagolóanyagok. Nem az a cél, hogy az állam itt pénzt beszedjen, nem az a cél, hogy pénz keletkezzen a rendszerben, hanem az, hogy a hasznosítási események megtörténjenek. És még egy cél van - és ez a mostani anyagnak a preambulumában is benne van -, hogy a kibocsátáscsökkenés a cél, tehát a megelőzés a cél, az lenne a legfontosabb, hogy egyáltalán ne keletkezzenek olyan típusú anyagok, amit aztán méregdrága módon be kell gyűjteni és hasznosítani kell.

Azt is említette, hogy az a cél, hogy megakadályozzuk, hogy külföldi hulladék érkezzen tonnaszámra az országba. Ezt a termékdíjtörvénnyel nem lehet elérni, erre más eszközöket találni. Nyilvánvalóan fontos cél, hogy kiépüljön a szelektív gyűjtés, erre a termékdíj-szabályozás valóban alkalmas; más kérdés, hogy amit eddig elértünk, az egy méregdrága és nagyon alacsony hatékonyságú rendszer, ezeknél a járdaszigeti színes gyűjtőedényeknél sokkal jobbat is ki lehetne találni, és biztos, hogy el is kell mozdulni ebbe az irányba.

Ha visszatekintünk erre a 15 évre, akkor ugye a Horn-kormány ideje alatt hozták meg a termékdíj-szabályozást először Baja Ferenc minisztersége alatt, és akkor felállt a Központi Környezetvédelmi Alap, ahová minden bevétel befolyt; én magam emlékszem még ennek a pénznek az elosztási elveire és ennek a társadalmasítására. Sok jót és sok rosszat is tudnék róla mondani, de most nem teszem. Kialakult mindenesetre egy programgazdai rendszer, ami nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nagyon kevés hulladékot gyűjtöttünk be azokban az időkben, és abszolút nem volt a rendszer átlátható. Azután jött az első Orbán-kormány, a KKA-ból egy ilyen KAC-ot, valamiféle célelőirányzatot készítettek, gyakorlatilag beolvasztották a büdzsébe, és innentől a pénz egy része el is tűnt a környezetvédelem számára.

Azután egy következő nagy lépés volt, hogy létrejöttek ezek a bizonyos koordináló szervezetek, amiket itt többen több irányból megtámadtunk már ma este, és igazából nem önmagában ezzel volt a baj, hanem azzal volt a baj, hogy egy torz tulajdonosi szerkezetben jöttek ezek létre. A legnagyobb ilyen szervezetek olyan módon szerveződtek, hogy a legkomolyabb kötelezettek lettek a koordináló szervezeteknek tulajdonosai, és egy kívülről teljesen befolyásolhatatlan rendszerben saját maguk határozták meg a hasznosítási díjakat, és se az államnak nem volt akarata, kedve és türelme ezt befolyásolni, és ha a civil szférának lett volna, akkor pedig nem fért hozzá. Tehát a nagy baj szerintem itt keletkezett, és ha a tulajdonosi struktúrát sikerült volna menet közben átalakítani, akkor most egy prosperáló rendszerrel nézhetnénk szembe.

Azután jött még egy nagy ugrás Persányi miniszter úr idejében, amikor bizonyos újrahasználati kvótákat is beépítettek a rendszerbe. Ez egy nagyon haladó gondolat volt, ezt a képviselő úrnak mondom, aki azt mondta, hogy nem volt itt új gondolat az elmúlt tíz évben; de volt, ez az volt. Viszont az történt ezzel, hogy egyrészt az ipar és a kereskedelem ezt elszabotálta, másrészt pedig egy uniós infringement eljárás indult a termékdíjtörvény ellen, amit el is buktunk, el is vesztettünk, megtörtént egyfajta visszalépés, és így jutottunk el nagyjából a máig.

Na most mi történt ezalatt? Megkétszereződött nagyjából a csomagolások mennyisége Magyarországon. Hajlamosak vagyunk mindig csak a csomagolásról beszélni, de több termékdíjas kategória is van természetesen a törvényben, de kiépült egy méregdrága és viszonylag kevéssé hatékony szelektív gyűjtési rendszer, és eközben összeomlottak az újrahasználati rendszerek. Ugye, megér ez még talán egy percet, hogy az volt itt a nagy kérdés, hogy miért fizet az is licencdíjat, akinek a csomagolását be sem gyűjtik. Miért nem tudja, akarja hasznosítani senki ezeket a hulladékokat? Miért nem fizetnek ezek az ártalmatlanításért, hiszen a hulladékuk úgyis a szeméttelepen köt ki? Miért a kötelezettek szabják meg a licencdíj mértékét? Miért nem kontrollál az állam? Mire elég egyáltalán ez a licencdíj? Miért nincsen céltartalék? Miért nincs felkészülve ez a rendszer arra, ha jön egy olyan gazdasági válság, ami jött is 2008-ban a pekingi olimpia után a hulladékpiacon? Mennyibe kerülne egy igazi szelektív gyűjtés, és miért nem tudja megoldani a rendszer? És miért nem finanszírozza igazából a hasznosítást? Ezek voltak a nagy kérdések a koordináló szervezeti rendszerrel kapcsolatban.

Közben gondoljanak bele, hogy az emberek nem csomagolást akarnak venni, hanem terméket akarnak venni, és mégis rájuk tukmálnak. Nincsenek sokszor döntési helyzetben, nincsen választási lehetőségük, eltűntek a csomagolási alternatívák például. Sokszor volt olyan helyzet, hogy a csomagolás drágább, mint maga a termék, nagyon sok ilyen esettel találkozunk a polcokon. Teljes mértékben áthárítják ránk, fogyasztókra a csomagolás árát és a hulladékkezelés árát is, és a csomagolás már rég nem az eredeti funkcióját tölti be csupán, hanem mindenféle marketing- és egyéb funkciókat, és ez egyáltalán nincs így. Sőt, azt sem tudtuk éveken keresztül, hogy mennyi csomagolás kerül forgalomba Magyarországon. Tehát ez mind-mind azt támasztja alá, hogy valóban hozzá kell nyúlni ehhez a rendszerhez, idáig teljesen egyetértünk vele.

A végeredmény mi lett? Körülbelül ötmillió ember gyűjt itt Magyarországon 60 ezer tonna csomagolást, ami azt jelenti egy főre vetítve, hogy olyan 12 kilogramm fejenként és évente, miközben 90-110 kilogrammot használunk, tehát idáig jutottunk ezzel a rendszerrel. Igazából ha megnézzük a csomagolásokat, főleg a PET-et gyűjtik, mert ennek van igazi piaci értéke, a többi műanyag senkinek nem kell. És akkor hol van az üveggyűjtés? Hol van a fémdobozgyűjtés? Hol van a Tetra Brik-gyűjtés? Nincsen sehol, tehát 4-5-10 százalékokat tudtunk ezekben a szegmensekben elérni. Ugye, ingyen gyűjtünk, mert szépen bedobáljuk a gyűjtőszigeten a színes kukákba, és senki nem honorálja nekünk, még a szemétdíjon keresztül sem honorálják azt, hogy milyen erőfeszítéseket teszünk. Sokszor láttunk gyerekmunkát a rendszerben, hiszen a gyerekek hordták be az iskolába ezeket a csomagolóanyagokat, és a közszolgáltató és a hasznosító cégek nagy örömére a mi gyerekeink végezték el a szelektálást, pedig aztán végképp nem az ő dolguk.

Úgyhogy azt gondolom, hogy rengeteg problémával küzdött ez a rendszer, és valóban ideje volt ehhez hozzányúlni. Na, most hogyan történt mindez? Egy évig nem történt semmi, bár rengeteg retorikai fordulatot hallottunk, százmilliárdokról és lopásról, meg bűncselekményről, meg korrupcióról, meg nem tudom, miről, és nagyon vártuk, hogy végre szabályozási esemény történjen. Említette a képviselő úr a "Te szedd" akciót. Én is lapátoltam egy egész délelőttöt, történetesen éppen Kecskeméten, és azon gondolkodtam, hogy uramisten, ha lenne itt egy rendes hulladékgazdálkodási szabályozás, akkor nem lenne itt PET-palack az árokparton, nem lenne itt gumiabroncs meg akkumulátor, meg nem lenne egy csomó minden más. Úgyhogy ezen gondolkodtam, hogy a következő parlamenti megszólalásomnak az lesz a címe, hogy teszabalyozd.hu. Tehát nagyon szép az, hogy rávesszük az embereket arra, hogy időnként kimenjenek, és a rossz emberek helyett a jó emberek feltakarítsák a mocskot, de állami szabályozással ennek az egész problémának elejét lehetne venni. Eddig nem történt szabályozási esemény a kormány egy éve alatt, ez az első.

A notifikációval kapcsolatban, a társadalmi egyeztetés elmaradásával, az egyéni képviselői indítvány benyújtásával kapcsolatban rengeteget hallottunk, ezeket nem akarnám elismételni, az OKT-t sem, az alkotmányellenességet sem.

(1.50)

Ezekkel én mind mélységesen egyetértek, és nagyon keményen elítélem azt, hogy ez ilyen formában történt; biztosan meg lehetett volna ezt másképp is csinálni az egy év alatt.

Hogy mibe ágyazódik be ez a jogszabály, mennyire koherens helyzetet teremt? Semennyire; nincsenek célok. A termékdíj, könyörgöm, egy eszköz, egy gazdasági, egy környezetvédelmi eszköz, de ha nincsenek hulladékgazdálkodási céljaink - márpedig 2009. január 1-je óta nincsenek, akkor vesztette hatályát az előző országos hulladékgazdálkodási terv -, akkor nem tudjuk, hogy honnan hova akarunk eljutni, és nem sikerült egy év alatt ezt az OHT-t előállítani, pedig gyakorlatilag készen volt, az előző adminisztráció azt megírta, megcsinálta a társadalmi egyeztetését, megcsinált egy stratégiai környezeti vizsgálatot vele kapcsolatban, csak be kellett volna ide hozni, és learatni a babérokat. Én nem mondom, hogy ez jó volt, nem mondom, hogy ezzel minden rendben volt, de vitára teljesen alkalmas lett volna, és most biztos, hogy egy olyan helyzetben lennénk, hogy legalább tudnánk, hogy milyen irányba haladunk.

Nincsen hulladékgazdálkodási terv; ezzel is ugyanígy jártunk. Az előző kormányban ezt megfelelően előkészítették, hiszen nagyrészt technikai módosításokról volt szó, a hulladék keretirányelv határozta meg számunkra, hogy be kell ültetni a jogrendbe bizonyos dolgokat. Ez készen volt; a mai napig nem látjuk, hogy itt van. Én magam parlamenti felszólalásban biztos, hogy háromszor-négyszer követeltem, hogy hol van a törvény, és azt mondták, hogy majd lesz, sőt azt mondták, hogy először törvény lesz, és utána terv, ami aztán teljesen idegen minden racionalitástól.

Hogyan fogjuk a hulladékos keretirányelv fontos eseményeit átültetni a gyakorlatba? Nem csak erről van szó, mert több irányelv van: elemek, akkumulátorok, elektromos és elektronikai berendezések, elhasználódott járművek, csomagolási irányelv, gumihulladék-lerakási tilalom és a többi, tehát nagyon sok olyan van, aminek nekünk meg kellene felelni, és el kellene kezdeni az ezzel kapcsolatos jogalkotást. Ez az előttünk fekvő törvényjavaslat speciel ellentmond a csomagolási kormányrendeletnek, az elektromos és elektronikai termékekről szóló kormányrendeletnek is, tehát önmagában ez a szabályozás teljesen a levegőben fog lógni, és nem teremt egy koherens helyzetet.

Mi az igazi cél? Beszéltünk róla, hogy a megelőzés az igazi cél, hogy kevesebb legyen a hulladék, hasznosítási célokat is ki kellene tűzni, nem feltétlenül ennek a jogszabálynak, de egy stratégiának, egy alapdokumentumnak. Odáig kellene eljutnunk, amit az Unió nagyon magasztosan recycling societynek nevez, hogy az egész gazdaságunkat áthassa ez a gondolkodás. Nyilvánvalóan egy ilyen törvény önmagában kevés. Itt egyetlen célt látunk, a költségvetés forráshoz juttatását, és innentől már nem termékdíjról beszélünk, hanem adóról beszélünk, és ez rengeteg problémát vet fel. Abban is kicsit kételkednék, és megelőlegezném egy következő hozzászólásomat, hogy nem feltétlenül fog sikerülni, hogy a költségvetést itt pluszforráshoz juttatjuk, vagy pedig ha ahhoz juttatjuk, mert itt garantált része lesz a büdzsének ebből a termékdíjbevételből, akkor viszont nem biztos, hogy marad annyi ennek a bizonyos hulladékgazdálkodási ügynökségnek, amennyit most gondolunk, és amennyi elég lenne a hulladékgazdálkodási célok végrehajtására.

Hogy átláthatóbb lesz-e ez a rendszer, az igazából ez alapján a törvénytervezet alapján nem megítélhető. Ahogy az OHÜ felépül, és ahogy sorban lehet módosítani az éves hulladékgazdálkodási szabályokat, amit nem tudunk még a pályáztatással, ez mind afelé mutat, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ez így átláthatóbb lesz. Azt hiszem, lejárt az első 15 percem, elnök úr, kénytelen leszek majd még egyszer szót kérni.

<a href="http://sgis1.parlament.hu/cgi-bin/mkogy/playseq?date1=20110608&time1=082... második megszólalás</a>

SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Kérem, ne nehezteljenek rám, hogy megint szót kérek, és igénybe veszem az idejüket, inkább azt gondolom, teljesen méltatlan, hogy egy ilyen fontos ügyet, ami gazdasági és környezetvédelmi szempontból is nagyon releváns, ilyen időben és ilyen külsőségek között tárgyalunk. Ezt főműsoridőben kellene, amikor a tévé is közvetít minket, nem azért, mert én nagyon szeretek szerepelni, hanem azért, mert ez egy nagyon fontos dolog.

Azt a kérdést kerülgetjük itt órák óta, hogy gyártói felelősségen alapuló rendszert tartunk-e fenn továbbra is, mint ahogyan eddig valami ilyesmi volt, vagy pedig egy kemény állami koordinációt és egy államosítást hajtunk végre.

Az Unió a gyártói felelősségen alapuló rendszert támogatja, és a gyártói felelősség az egyik sarokköve az Unió gazdasági és környezetvédelmi szabályozásának, akkor is, ha ennek rengeteg árnyoldala van természetesen. Említettem, hogy ez a fajta koordináló szervezet, ami kialakult, nem váltotta be minden tekintetben a hozzáfűzött reményeket, tényleg vannak itt olyan jelenségek, amelyeket nagyon hamar el kellene vágni.

(2.10)

Mindenesetre az Unió szellemiségéből az következik, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell a lehetőséget, hogy a gyártók önmagukban vagy együttesen felállíthassanak rendszereket a hulladékhasznosítás érdekében. Jogszerűen ezt nem lehet kizárni az uniós jogrend alapján. Az én ízlésem szerint, és ezt a bizottsági ülésen is elmondtam, civilként is ezt hangoztattam éveken át, meg kellene maradnia egy-egy koordináló szervezetnek minden termékdíjas kategóriában, de alapvetően át kellene kavarni a tulajdonosi struktúrájukat, és egy nagyon komoly állami kontrollt kellene beépíteni. Eddig semmiféle állami kontroll nem volt, ebben teljesen igazuk van. Hogy is mondta, képviselő úr? Bedobtuk a gyeplőt a lovak közé? - ugye, ez volt a hasonlat. Tehát ezt nem lehet tovább megengedni. Egy olyan rendszert kellene építeni, és szerintem egyszerű dolog ez, hogy az újrahasználható dolgok, csomagolások ne fizessenek a rendszerben, de ezt nagyon pontosan ki kell ám dolgozni, hogy ez megvalósulhasson. A valóban hasznosított anyagok és csomagolások után fizessenek hasznosítási díjat, de ezt még mindig nem az államnak, tehát itt nem a termékdíjbevétel a lényeg, és aki pedig nem hasznosít, és semmiféle erőfeszítést nem tesz a saját hulladékainak az eltakarítása vagy hasznosítása érdekében, az fizessen termékdíjat, egyfajta büntetőadót, vagy esetleg fizessen lerakóadót, hiszen a hulladéka úgyis ott fog kikötni.

Mi azt hangoztattuk, hogy négyféle díjjal rendet lehetne vágni a piacon ebben az értelemben. Az egyik a betétdíj, ebből nem fogunk engedni, és államtitkár úr szavaiból is arra következtetünk, hogy ez ott van a tervei között. A másik a hasznosítási díj, ami ma is létezik, de éppen azon fáradozunk, hogy ez jobb legyen. A harmadik a lerakási díj vagy az angolszász országokban ezt landfill taxnak hívják, ez teljesen hiányzik még a magyar jogrendből, és nagyon fontos lenne, hogy legyen. A negyedik pedig a differenciált hulladékdíj, amit én, mezei háztartás fizetek a közszolgáltatómnak, de differenciált és arányos módon. Ezzel a négy díjjal meg lehetne oldani a problémákat, és itt az államnak szabályozó szerepe van, nem pedig az, hogy átvegye az egész feladatot tokkal-vonóval.

Hogy több lesz-e a begyűjtés és a hasznosítás, ezt elkezdtem mondani, hogy egyáltalán nem látszik ebből a rendszerből, hogy több lenne. A begyűjtési célokat sokkal egyértelműbben meg kellene határozni, és ebből a rendkívül zavaros szövegből, amely előttünk van, nem derül ki, hogy az egyéni kötelezettek számára mi az előírt gyűjtési és hasznosítási mennyiség, állandóan keverednek a begyűjtési és hasznosítási számok. És még egy dolog van, hogy az EU nemcsak az anyagáramok tekintetében, hanem a csomagolásnál is az elektronikai termékeknél összesített termékárami hasznosítási célokat is megad, ami a csomagolásnál ez globális 60 százalék, az elektronikai hulladéknál pedig jelenleg 4 kg/fő/év, amit most fognak a duplájára emelni. Tehát van egy globális hasznosítási kvóta, amiről teljesen megfeledkezik ez az előterjesztés. Az anyagárami minimumértékekből, ami valahol a hátsó táblázatokban látszik, nem fog kijönni a globális hasznosítás, és akkor fogunk mi büntetést fizetni olyan mértékben, ahogyan államtitkár úr felvázolta. A tervezetben bemutatott célszámok sajnos eleve kódolják azt, hogy Magyarország nem fogja tudni teljesíteni ilyen módon az Unió által megkívánt hasznosítási szinteket.

Hadd hangsúlyozzam még egyszer, hogy a termékdíj lényege nem a bevétel, hanem pont fordítva: a termékdíjrendszernek az lenne a lényege, hogy minél kevesebbet fizessenek be az államnak. Az lenne a lényege, hogy mindenki elkezdjen a saját háza táján rendet csinálni, és a környezetvédelmileg legkedvezőbb megoldást válassza, és aki ezt nem teszi, az fizet, tehát mindenki vegyen részt a terméke hulladékának begyűjtésében, kezelésében és a finanszírozásban. Ez a fajta adóforma, amit most önök ki akarnak vetni, ezzel szemben éppen passzívvá teszi a kötelezetteket, ugyanakkor sehol nem látni a szövegben, hogy ez a bizonyos OHÜ átvállalná a felelősséget a befizetett termékdíj fejében. Az eddigi rendszernek az volt a lényege, hogy ha én befizetek licencdíjat a mit tudom én, milyen koordináló szervezetnek, akkor a koordináló szervezet átvállalja tőlem a hasznosítási felelősséget és kötelezettséget, és onnantól ő a felelős, mert én neki befizettem. Ezt én nem látom ebben a szövegben sehol, hogy ezt az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség megtenné. Erről az OHÜ-ről egyébként mindig a pahu-begyü jut eszembe, még a 70-es években volt egy ilyen Papír- és Hulladék-begyűjtési Vállalat, ez egy állami vállalat volt, nagyon frankón működött, ez volt a gúnyneve, hogy pahu-begyü.

Azt szeretném még elmondani, és igazán nem akarom most már az idejüket rabolni, hogy komoly veszélyek vannak ebben a rendszerben, ami itt le van írva. Például az, hogy a nagy kibocsátók, lehet, hogy dacból, de lehet, hogy egyébként jól felfogott érdekükből egyéni teljesítést fognak vállalni, és így korántsem teljesül az a fajta bevételi előirányzat, amit itt ez a tervezet leír, és mivel az állami share, ez bevétel, tehát ez garantált, ezért a pahu-begyünek nem fog jutni annyi forrás, amiből meg lehet oldani a hasznosítást.

Még egy veszély, hogy itt nemzetközi közbeszerzéseket kell majd kiírni, énszerintem ezt nem lehet megkerülni, és könnyen lehet, hogy ezt külföldi cégek fogják megnyerni, és el fogják vinni azt a hulladékot, amit mi itt szépen szelektíven gyűjtünk. Ez a hazai vállalkozásoknak nagyon komoly probléma lesz, és akkor itt nem munkahelyek fognak teremtődni, hanem munkahelyek fognak elveszni. Én ezt komoly veszélynek látom, bár ne lenne igazam!

Komoly veszély, hogyha az uniós ratifikáció negatív eredménnyel zárul valamiért, én ezt sem kívánom, de a veszélyét érzem. Egyébként semmi nyoma nincsen Brüsszelben a notifikációs bejelentésnek azon túl, hogy én nem tudom, itt az állam indítja a nofikációs eljárást, és közben egy egyéni képviselői indítványról beszélünk. Én nem is tudom, hogy ez hogyan jön össze, de mindenesetre, hogyha negatív eredménnyel zárul, akkor a régi koordináló rendszer már nincs, OHÜ meg még nincs, és akkor itt állunk a hulladékunkkal, és nem tudunk mit csinálni fél évig, egy évig.

Ne felejtsék el, hogy 2006-ban egy infringement eljárás volt Magyarország ellen a termékdíj miatt, és ez volt az egyik indoklás, hogy a felállított termékdíjas rendszer nem a termékekből keletkező hulladékok hulladékkezelési költségeihez igazítja az adó szintjét. Én azt gondolom, most is megáll ez az érv, úgyhogy nagyon át kell ezt gondolni.

Az OHÜ szerepéről igazán nem szeretnék már tovább beszélni, így is túl sokat beszéltem. Én azt gondolom, hogy ez a mű, amit itt olvashatunk, nem üti meg azt a mértéket, ami egy komoly hulladékgazdálkodási, környezetvédelmi szabályozáshoz elvárható lenne, teljesen idegen a mostani jogrendtől, és nem ezzel kellett volna kezdeni, hanem stratégiával, majd hulladékgazdálkodási tervvel, és majd ezután jöhetnek az eszközök szép sorban.

Köszönöm a figyelmüket.