A napokban tüntetés tüntetés hátán, de ezt nem akaszthatja meg a zárószavazást, a parlamenti többség szolgalelkűen meg fogja nyomni az ’igent’ az Orbán-alkotmányra. Jószerével alkotmányjogászok nélkül, sőt azok ellenében, a szakma és a társadalom teljes kihagyásával cikkelyezgette a szöveget Szájer József az i-Padján. A társadalmi vita kimerült a Szájer-totóban, ez és ennyi volt a ’nemzeti együttműködés’. Kész a Viktormány, mehetnek a történelemkönyvek a nyomdába.
A beterjesztett szöveg, a hozzá vezető folyamat és egyáltalán, az új alkotmány megalkotásának diktátuma is teljes mértékben elfogadhatatlan. Késő már azon lamentálni, hogy van nekünk egy modern alkotmányunk, és csak a „Láthatatlan Alkotmány” szellemében kellene azt módosítani, mert hétfőn újat fognak elfogadni, gyökeresen újat. Azzal kellene most megbékélnünk, hogy Orbánék kikukázzák a 89-es jogállami fordulatot, megtagadják a rendszerváltást magát, amelyben egyébként komoly szerepük volt. Vége a III. Köztársaságnak, jön az I. Magyarország. A köztársaság kihagyása országunk nevéből szimbolikus jelentőségű: a köztársasági eszmét kezdi ki az iromány, amikor relativizálja az alapjogokat, amikor „törekszik”, ahelyett hogy „garantálna”.
Ezzel az alkotmánnyal végleg lemond a szegényekről a Fidesz. A szövegből kiolvasható szociális érzékenység a nullához közelít. Az állampolgárnak kötelezettségei lesznek, az állam meg majd ’törekszik’ a közszolgáltatások és a jóléti rendszer fenntartására. A munkához való jogról nincs szó ezután, a kormánynak pedig semmi felelőssége nem lesz a munkahelyteremtés terén. Az adórendszer bebetonozása több mint hiba, bűn. Jókora öngólt is lőnek vele, mert nem lesz többet 2/3-os többségük, így az általuk összeeszkábált hibás adópolitikát nem tudják majd megváltoztatni. Ha megint nyernek.
Az egészséges környezethez való jogot nyilvánvalóan az LMP távolmaradása miatt hagyták ki a törvényjavaslatból, tipikus dacpolitika volt ez. Végig reméltem, hogy győz a józanész, de legalább az újabb nemzetközi lesajnálástól való félelem, és visszakerül a szövegbe. Az előterjesztett szöveg így szólt: „Magyarország védi és fenntartja az egészséges környezetet.” Ez jól tükrözi a Fidesz szokásos szerepzavarát, hiszen a környezetet nem lehet fenntartani. A környezetet békén kell hagyni, viszont az emberek egészséges környezethez való jogát garantálni kell. Sőt a környezet, a Természet immanens értékeit kell védeni. Erkölcsi kötelességünk védeni a környezet érintetlenségét, és nem csupán antropogén szempontokból. Végül, a többirányú nyomás hatására, ez lesz a végleges mondat: „Magyarország elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez". Nagy haladás ez ahhoz képest, hogy ’98-ban onnan indultunk, hogy a környezetvédelem „valami szocdem vircsaft, nem a mi dolgunk” (állítólag a kormányfő kedvenc mondása volt).
Az egészséges környezet érdekében persze intézményes garanciákat is kellene adni (hagyni). Ami aggasztó: megszüntetik a szakombudsmanokat, nem lesz ezután szószólója a jövő nemzedékeknek. Az utóbbi intézményt civil kezdeményezésre az összes párt támogatta néhány évvel ezelőtt. Ez komoly visszalépés a demokratikus intézményrendszer tekintetében.
A XXI. században egy XIX. századi fogalmakat zagyváló szöveg készült. A Nenyi sem volt vállalható, de most itt van a Nemzeti Hitvallás. A Nenyit ki kellett függeszteni, a Nehit pedig majd biztosan kisiskolások fogják magolni a poroszos iskolákban. Nyilván szégyellik is a szöveget, mert elfelejtették lefordítani angolra. Ahogy a médiatörvényből és a Széll Kálmán tervből, úgy az Alkotmányból is két verzió volt, egy befelé és egy kifelé.
És hol a 200 fős parlament? A legelső dolga az volt a Fidesz-hengernek, hogy bepalizta a saját mamelukjait, hogy szavazzák már meg, hogy legközelebb már nem lesznek itt. Simán megnyomták a gombot a frakciófegyelem első próbájaként, pedig nem volt mellétéve a választási rendszer reformja. Mostanra ez is el lett kummantva, az új alkotmányszöveg elkerüli a kérdést. Nyilván már lázadoznak a másodosztályú kormánypártiak, és most hirtelen dobni kellett azt az alkotmánymódosítást, amit májusban sebtiben átvertek, a választási ígéretükre hivatkozva. Érdekes, erről nem kérdezett a Szájer-totó.
Több jelből érzékelhető, hogy nagyon megbánták már, hogy egyáltalán belekezdtek. Már nem tudják elkerülni, hogy egypárti alkotmányt fogadjanak el. Végtelenül elszomorító volt látni és kimondottan fájó volt hallgatni, amikor 25 fideszes és 30 jobbikos alkotta az „alkotmányozó nemzetgyűlést” az ülésteremben. Soha nem fogják megbocsátani majd Orbánnak és társainak, hogy másodszor is politikai tényezőt csináltak a szélsőjobboldali pártból. És ezt pontosan tudják. Heteken át hízelegtek, majd fenyegetőztek, hogy visszatereljék az LMP-t az alkotmányozási folyamatba, csak éppen a lényegre nem voltak hajlandóak: az Alkotmánybíróság jogkörének visszaállítására és az új alkotmány társadalmi legitimációjára. A Nemzeti Konzultációnak csúfolt kérdőív semmilyen értelemben nem elégíti ki a társadalmi vita kritériumait, és most néhány hét alatt népszavazás, 4/5-ös támogatás vagy a következő parlament megerősítése nélkül lenyomják a társadalom torkán „Magyarország első egységes Alaptörvényét” vagyis „az ország végleges alkotmányát”.
Mit lehet ezzel kezdeni? Ha olyat találnánk majd mondani, hogy tiszteletben tartjuk az alaptörvényt, de nem tiszteljük, nem fognak minket folyamatosan hazaárulózni? Dehogynem.
Szilágyi László