SZILÁGYI LÁSZLÓ: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Azt mondta a miniszter úr az expozéjában, hogy a szabályozás központjában a beteg van. Engedelmükkel, ebből a paragrafushalmazból talán éppen ez látszik a legkevésbé, és mi ezt nagyon fájlaljuk. Tudjuk, hogy a szabályozás, a jogi nyelvezet nem mindig teszi lehetővé, hogy egy betegcentrikus világkép alakuljon ki rögtön az első olvasatban is, de ha a beteg van a központban, akkor kérdezem, hol vannak a betegjogi szervek. Másfél éve nincsenek.

Komoly ígéret van rá, hogy ezután lesznek, de nem tudunk róla semmit. A betegek szedhetik majd a legolcsóbb gyógyszert, nem is nagyon lesz lehetősége az orvosnak mást felírni, a gyógyszerésznek mást kiadni, és még meg is büntethetik őket, hogyha nem működnek szépen együtt. Ez az együttműködési elv leginkább rajtuk fog csattanni.

Ha a beteg van a központban, akkor miért csökkentik a házi ápolás büdzséjét? Miért lesz kevesebb fogászati ellátásra? A mentális problémával, a fogyatékossággal élő emberek közösségi alapszolgáltatásain miért spórolnak? És még sok ilyen kérdést fel tudnék tenni, és teszem ezt azért, mert azt gondolom, ezt az előttünk fekvő törvényjavaslatot nem lehet pusztán önmagában vizsgálni. Itt van a Semmelweis-terv, itt van a Széll Kálmán-terv, előttünk van az államosításról szóló törvényjavaslat, amelynek valamilyen varázslatos okból a zárószavazása elmaradt, előttünk van a munka törvénykönyve, előttünk van a jövő évi költségvetés, és előttünk van az adó- és járulékszabályok változásairól szóló törvényjavaslat. Ez a kontextus, ebből kell megítélnünk azt, hogy az egészségügyre milyen világ köszönt be a következő évtől. Tehát ha csak önmagában ezt az egészségügyi salátatörvényt szemléljük, akkor azt lehet mondani, hogy az intézkedési javaslatok többsége, ahogyan az amerikai mondja, OK, tehát rendben van, a céljával egyet lehet érteni, az intézkedések betűjét pedig lehet módosítani úgy, hogy még jobb legyen. De ami ebből hiányzik, az sajnos az egészségügy jövője.

Nagyon örülök, hogy az államtitkár úr megérkezett, mert mindenképpen meg akartam kérdezni, még mindig a kontextushoz tartozik: nem érzi-e úgy, hogy kicsúszik a kezéből az egészségügy irányítása, hogy valójában rajta kívül álló okok kormányozzák az egészségügyet? Itt egyéni módosítóval hirtelen átírják az egészségügyet is érintő tb-járulékok sorsát, még kiszolgáltatottabb helyzetbe hozhatják ezzel a tb-alapokat, nem tudjuk, mi lesz ennek a következménye. Azt halljuk a tévéből, rádióból, hogy a rezidensszövetség már úgymond magasabb szintre megy tárgyalni, a frakcióvezetőkhöz és a miniszterelnökhöz fordulnak közvetlenül. Semmi nem látszik ebből az életpályamodellből, amit nekünk másfél évvel ezelőtt beharangoztak.

Egyéni módosítóval elvennék a GYEMSZI-től az átvett kórházak működtetését, és kormányhivatali szintre tennék, ahogyan a többi megyei intézmény is szabályozva lesz, illetve még egy aggályunk van, hogy egy másik egyéni módosító kapcsán nem nagyon akarják automatikusan átvenni a megyei intézmények dolgozóit, emiatt komoly aggályunk van. Egy csomó olyan dolog történik az államtitkári akaraton kívül, ami beárnyékolja a legjobb szándékot is.

Tisztelt Ház! Mi, az LMP politikusai mindent abból a szempontból vizsgálunk meg először, hogy a fenntarthatóság szempontjainak megfelel-e az, ami a kezünkbe kerül, ami a szemünk elé kerül. A fenntarthatóság bonyolult kérdés, legutóbb vitatkoztunk is róla a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsban, legalábbis a Semmelweis-tervről volt egy hosszú beszélgetés. Az a nagy kérdés, hogy ez által a törvénycsomag által fejlődik-e a humán tőke minősége, fejlődik-e a humán tőke önmagában Magyarországon, egészségesebb lesz-e a népesség, jobbak lesznek-e a katasztrofális népegészségügyi mutatók, és ezáltal erősebb lesz-e a magyar munkaerőpiac. Ez egy sorskérdés Magyarországon. Egészségesebb és stresszmentesebb lesz-e a környezet? Mentálisan is erősebbek leszünk-e? Ez megint csak egy záloga annak, hogy ebben az országban jól érezzük magunkat, és legyen kedvünk, kreatív energiánk dolgozni.

Fejlődik-e az egészségtudatosság ezek alapján, amiket itt felsoroltam? Nemcsak az előttünk lévő salátára gondolok, hanem az összes többi jogszabályra vagy jogszabálytervezetre, ami előttünk van.

Azt gondolom, abban egyetértünk, itt nagyon sokféle formában és szövegkörnyezetben elhangzott, hogy az egészségügy finanszírozási rendszere fenntarthatatlan ma Magyarországon, és ugyanilyen, már rövid távon is fenntarthatatlan a humánerőforrás-helyzet, itt óriási feszültségek vannak a rendszerben, maga az ellátórendszer struktúrája is fenntarthatatlan. Még mindig a fenntarthatósági szempontot boncolgatom. Itt egy nagyon komoly kórházi dominancia van az ellátórendszerben, ez egy fejnehéz struktúra, holott mindig arról beszélünk, hogy az alapellátást kellene erősítenünk és a progresszív ellátóhelyeket tehermentesítenünk. Ez megint csak egy sorskérdés az egészségügyben, és nagyon nehezen látjuk, hogy efelé mozdulnánk el. Sokkal több befejezett ellátást kellene alapszinten megvalósítani. A mi ízlésünk szerint egy sokkal inkább sokszínű ellátórendszert kellene fejleszteni, ahelyett, hogy az állam magához ragadja a feladatot tulajdonban és fenntartásban is. Nagyon jó lenne, ha erre képesített civil és egyházi szervezetek minél nagyobb számban megjelennének az ellátórendszerben.

Nagyon fontos, hogy megelőző programok legyenek, erről szeretnék később beszélni, ehhez nagyon sok feltételt teljesíteni kell. Diplomás nővért, diagnosztikai eszközöket kell adni alapszintre, s meg kell teremteni alapvető beavatkozások lehetőségét.

A másik szempont, ami az LMP számára nagyon fontos, hogy igazságosabb lesz-e az egészségügy ettől a csomagtól, érvényesül-e jobban, mint eddig, az egyenlő hozzáférés elve, kiegyenlítődik-e az egy lakosra jutó egészségügyi közkiadás területi szórása, hiszen egészen furcsa helyzetek álltak elő Magyarországon ebben a tekintetben. Talán erre a kérdésre azt lehet válaszolni, hogy elindulunk ebbe az irányba, a Semmelweis-tervnek ez az egyik fő célkitűzése, és itt valamiféle elmozdulást látunk.

Foglalkozik-e ez a jogszabály a nemi egyenlőtlenségekkel, a férfiak kirívóan rossz egészségügyi állapotával? Nem nagyon, és nem látjuk, hogy ez ügyben történt-e bármilyen intézkedés a kormány felállása óta.

Javul-e az alacsony társadalmi státusúak, hátrányos helyzetűek egészségügyi ellátáshoz való hozzáférése? Azt gondolom, hogy nem nagyon.

Be lehet-e tölteni az intézkedéssorozattal a tartósan betöltetlen vidéki háziorvosi állásokat? Az egészségügyi bizottság ülésén az egyik képviselőtársunk rezignáltan azt mondta, hogy ezeket a praxisokat már soha az életben nem tudják betölteni, és ez nagyon nagy baj lenne.

A harmadik szempont, hogy a társadalmi részvétel szempontjai megjelennek-e ebben a struktúraátalakításban. Azt említettem, hogy másfél éve nincsen egészségbiztosítási felügyelet, gyakorlatilag nincsen már BEGYKA sem, és a közalapítvány jogvédői, akár betegjogi képviselők, akár ellátottjogiak vagy gyermekjogi képviselők egy része már szét is szóródott, nem tudjuk, hol vannak, elhagyták ezt a pályát, és másfél év után sem rajzolódik ki, hogy mi lesz ez a betegjogi és dokumentációs központ. Egyetlen dolgot tudunk, hogy január 1-jétől lesz ilyen, és alig várjuk, de hogy milyen erőforrást fognak ide allokálni, milyen szakértelmet és egyáltalán milyen hatósági funkciókat kap ez a szervezet, ez teljesen homályban van, erről a törvénytervezet nem beszél, csak felhatalmazást ad a kormánynak, hogy ezt hozza létre. Ez egyfajta visszalépés, hiszen a betegjogi központot annak idején törvényi szinten szabályozták, és azt gondolom, ez ilyen szempontból sokkal jobb gyakorlat volt.

A részvétel szempontjából meg kell említeni, hogy térségi egészségügyi tanácsok fognak felállni, ennek fű, fa, virág tagja lesz, egy nagyon érdekes testület fog kialakulni. A hatásköre meglehetősen gyengének néz ki ebből a törvénytervezetből, valamiféle tanácsadó, megmondó szervezet lesz, de különösebb relevanciája nem feltétlenül lesz a nagy, erős állami irányítás mellett.

Valamiféle nemzeti betegfórum létrehozásáról is rendelkezik a törvényjavaslat, csak az nem derül ki, hogy ez egy szervezet vagy sok kis szervezet, vagy regionálisan bontják-e meg ennek a fórumnak a tevékenységét, hogy betegcsoportonként áll-e fel, vagy pedig egyetlen ilyen szervezet lesz, ki lehet ennek a tagja, hogyan lehet ebbe belekerülni.

(16.10)

Azt értjük, hogy ezen keresztül szeretné az állam tartani a kapcsolatot az úgynevezett civil szervezetekkel, de ennek formáját egyáltalán nem látjuk. Nagyon fontos lenne, hogy ez egy működő és fontos testület legyen.

Tisztelt Ház! A következő kérdés, hogy foglalkozik-e a megelőzéssel eleget ez a jogszabály. A mi ízlésünk szerint nem, és tegyük hozzá gyorsan, hogy a legjobb szándékkal sem lehet elvonások és megszorítások közepette erősíteni az egészségügyet és a megelőző egészségügyet. Eszközbeszerzésre, egyebekre valamit kapnak a háziorvosok, de ez nyilvánvalóan kevés, ha nem teszünk mellé feladatfinanszírozást például, mert miért venne egy háziorvos valamilyen műszert, amit aztán neki kell a kártyapénzéből reagensekkel meg egyebekkel etetni, saját magának generál csak kiadásokat. Biztosan nem elegendő pusztán eszköztámogatást adni nekik; arról nem beszélve, hogy milyen jó lenne, ha praxisközösségekben tudnának dolgozni a háziorvosok, ennek megteremtenénk a szervezeti és financiális feltételeit, hiszen az egyik háziorvos ilyen műszert vesz, a másik olyat vesz, és akkor valamiféle kooperáció kialakul közöttük; biztos, hogy egy jobb világ köszöntene az alapellátásra.

Elhangzott a bizottsági ülésen, hogy indul valamiféle TÁMOP-projekt leszoktatás az asztmás dohányosoknál címmel. Mi nagyon örülnénk, ha sok ilyen programot látnánk végre, és nemcsak pilotprogramok lennének ezek, hanem valóban errefelé mozdulna el az egészségügy irányítása, és ilyen megelőzés-központú, megelőzéssel kezdődő gyógyítás történne itt.

Mit tett eddig a kormány a megelőzés érdekében? Nagy nehezen emelte a jövedéki adót; nem sikerült ugye elsőre, de aztán végül is ez sikerült, és mi ezt nagyon szívesen támogattuk; ennek valószínűleg lesz népegészségügyi hozadéka, kell hogy legyen. Hozott egy nagyon bátor jogszabályt a nemdohányzók védelmében, ezt is teljes mellszélességgel támogattuk. A népegészségügyi termékdíjról szóló jogszabály céljaiban elfogadható, a választott eszköz nem biztos; nem tudjuk még, hogy milyen hatása lesz ennek. Reméljük, hogy jól sül el, és valóban egészségesebben fogunk emiatt majd táplálkozni. (Dr. Szócska Miklós: Azért ez nem semmi!) Azzal együtt, hogy amikor bármit felhoztunk, akár módosító indítványt a parlagfűügyben, akár a légszennyezés csökkentése ügyében, akár a háziorvosoknak szánt, megelőzésre szánt összegeket növelendő, ezeket mindig leszavazták, pedig nagyon komoly népegészségügyi jelentősége lenne.

Azt gondoljuk, a prevencióhoz egyértelmű jogi háttér kellene, protokollok kellenének, szűrési algoritmusok kellenének mindenféle statisztikai alapon, hiszen nem kell mindenkit szűrni, nekem meggyőződésem. Az más kérdés, hogy a kiszűrt betegeket valamilyen módon fogadnia kell a rendszernek, mert az sem jó, hogy szegény ember megtudja, hogy milyen baja van, és utána a járóbeteg- és fekvőbeteg-ellátás nem tud vele mit kezdeni. És nagyon komoly egészségkommunikáció kellene, csak így tudnánk a megelőzés irányába elmozdulni.

Az LMP számára nagyon fontos az alapellátás, és a következő kérdésünk, hogy az alapellátást segíti-e ez a javaslat. Úgy gondoljuk, hogy a legfontosabb problémára nem nyújt megoldást. Itt két alapvető érdek ütközik: az egyik az önkormányzati önrendelkezés és az önkormányzat alaptörvényben is deklarált ellátási kötelezettsége, ugyanakkor a másik oldalon egy vállalkozói magánérdekeltség, és ezt az ellentmondást, ezt a feszültséget ez a törvényjavaslat nem tudja feloldani.

Az más kérdés - csak zárójelben jegyzem meg -, hogy itt a járó- és fekvőbeteg-ellátás centralizálásával, államosításával foglalkozunk, miközben vannak olyan hangok a szakmában, akik inkább az alapellátásnál kezdenék ezt a fajta gondolkodást, és igazából elvennék az önkormányzatoktól ezt a feladatot. Nagyon sok helyen az önkormányzatoknál nincsen meg az a kompetencia, hogy az alapellátás fölött megfelelően bábáskodjanak, hogy kiválasszák a megfelelő szakembert. Komoly érvek szólnak mellette, hogy az alapellátást, nem tudom, járási, kistérségi vagy megyei szintre tegyük, és ezen a szinten döntsenek róla a döntéshozók, hiszen több körzet határát lehetne így megváltoztatni, a körzeteket lehetne könnyebben összevonni, és egy kistelepülési önkormányzat nem feltétlenül tudja; könnyebb lenne a helyettesítést megoldani, könnyebb lenne az ügyeletet megszervezni. Tehát vannak ilyen hangok a szakmában, mi ezeket olvassuk, és bizony van benne ráció.

Mindenesetre üdvözöljük a szándékot, hogy hozzányúlnak a praxisjoghoz, és a praxisalap végre valamilyen formában feláll. 2004-es papírokat is találtunk, amelyek már a praxisalapról szólnak, és ez egy nagyon komoly mulasztása az előző adminisztrációnak, hogy ezt nem tette meg. Ha megtették volna 2004-ben, mit tudom én, 2006-ban, akkor most nem tartanánk itt; nagyon komoly mulasztásnak tartom. Most már az utolsó pillanatban vagyunk, az a nagy helyzet, hogy körülbelül 200 praxis mozdul meg - amennyire jók az információim - évente, 100 fölötti praxis reménytelenül betöltetlen évek óta, és itt sokkal hamarabb kellett volna állami intervención gondolkodni.

Az sem biztos számunkra vagy nem látjuk biztosítottnak, hogy az az 1,6 milliárd vagy 2 milliárd forint, amiről beszélnek, hogy a praxisalap ennyivel fog elindulni, elég lenne évente; reméljük, hogy elég lesz. Mindenesetre valószínű, hogy nem ez a legfontosabb kérdés, mert amíg a finanszírozási kérdések nem kerülnek rendezésre, addig a praxisjog és a praxisalap önmagában nem tudja a legfontosabb problémákat megoldani, nem biztos, hogy meg fogja hozni a kívánt eredményt.

Azzal is foglalkozni kéne, hogy a finanszírozás értékállóságát megoldjuk, hiszen itt áfaemeléstől kezdve rengeteg olyan kiadásnövekedés van a háziorvosok számára, ami változatlan finanszírozás mellett komolyabb terheket ró rájuk. Ugye, itt nominálisan ugyanannyi költségvetési támogatást fognak kapni a háziorvosok, ez azt jelenti, hogy nekik kell lenyelni idén az inflációt, és sehova nem tudnak majd fejlődni.

A tulajdonos és fenntartó önkormányzat és a háziorvosi praxis viszonyát rendezni kellene sokkal jobban, a jelenlegi tervezet túl sok szubjektív lehetőséget ad az önkormányzatok kezébe akár a szerződéskötés környékén, akár a szerződés felbontása környékén. Itt a kártérítési eseményeket is komolyan szabályozni kellene, ebből nagyon sok feszültség adódhat.

Mélyebb átgondolást és empatikusabb rendezést igényelne a területi ellátási kötelezettség nélküli praxisok további sorsának rendezése. Értjük a szándékot, és biztos vagyok benne, hogy ebbe az irányba kell elmozdulni hosszú távon, de itt a kormányzati szándék az, hogy 2015 után már nem tölthetnek be praxist, és ha nem töltenek be egy másik tartósan megüresedett praxist, akkor elvesztik a működési jogukat. Magyarul, ha jól értem, van egy jól működő magánpraxis valahol a fővárosban, az nem folytathatja a munkáját, csak akkor, ha elmegy vidékre, egy teljesen más gazdasági környezetbe, ami nyilván számukra nem lesz elfogadható. Nem nagyon fogadják el a háziorvosi szervezetek az öt év röghöz kötöttséget és az egyéves felmondási időt, ez számukra biztosan nem elfogadható és hátrányos.

Az indoklás nélküli vétójog és az adásvételi szerződés megkötésének körülményeit megakadályozni tudó önkormányzat biztosan komoly bizonytalanságot hoz a helyzetbe.

(16.20)

Egyes hangok azt mondják, hogyha a vevőként jelentkező orvos minden feltételnek megfelel, megvan az összes papírja, legyen az diploma, szakvizsga vagy MOK-igazolás vagy OEP-befogadás, működési engedély, erkölcsi bizonyítvány, mit tudom én, akkor az önkormányzatnak ne legyen joga megakadályozni az adásvételt. Így, ilyen helyzetben, a jelenlegi formájában a szabályozás nem ezt szolgálja. Illetékmentességet kérnek a háziorvosok az ilyen tranzakciók után, és bizonyos szempontból igazat is lehet nekik adni. Egyoldalú viszony alakul ki, ezt már említettem, tehát az önkormányzat bármit megtehet a praxis megakadályozása érdekében, a háziorvosnak pedig meglehetősen kevés eszköze van.

Tisztelt Ház! Az alapellátást kellene segíteni. Jelen pillanatban kétszáz rezidens kellene évente az alapellátásba; tudomásom szerint csak nyolcvanat képeznek, és abból is elmegy negyven külföldre. Tehát itt óriási generációs feszültség lesz. Emellett az újonnan belépő orvosoknak kevés a praxist odaadni, a lakhatását is biztosítani kell, és a letelepedésnek az egyéb családi vonatkozásait is meg kell oldani. Ezek nélkül biztosan nem megy. Az eszközellátás mellé feladatfinanszírozást is kell adni, kompetenciákat kell szélesíteni, hogy el tudjanak látni olyan dolgokat, amire nyilvánvalóan képesek, az informatikai hátteret javítani kell, hiszen jelen pillanatban egy beteg akár háromszor is utazik egy teljesen egyszerű betegség miatt.

A törvényjavaslatnak a másik kétséges része a beteg-együttműködési rendszer. Ezt nem lesz most időm a vezérszónoki körben elmondani, de rengeteg kétségünk van ezzel kapcsolatban. Itt ez a jutalmazás helyett megint csak egy büntetés, ami egy alapvetően rossz filozófia. Nagyon sokszor nem egyéni döntés kérdése, hogy az ember egészséges életmódot folytat, vagy pedig nem, és egyáltalán nem egyszerű az áttérés, és még azzal is megbüntetni, mondjuk, egy szenvedélybeteget, hogy magasabb térítést kénytelen fizetni a gyógyszertárban, mint eddig, én azt gondolom, hogy nem feltétlenül sportszerű. Népegészségügyi programokkal, az alapellátás betegségmegelőző funkcióinak erősítésével hamarabb érnénk el ugyanilyen eredményt.

És hogy hogyan lesz ez praktikusan megoldva, ezt abszolút nem látjuk. De hogyan lesz majd őszinte a beteg az orvosával, amikor szankcióktól tart, és hogyan fog a beteg együttműködése javulni, hogyha egy ilyen elvárás van vele szemben támasztva? Adminisztratíve sem tudom, hogy hogyan fog ez működni.

A munkavállalóknak nem lesz jobb jövőre sem, az előttünk lévő munka törvénykönyve, illetve ez a szabályozás is, én azt gondolom, hogy tovább súlyosbítja a helyzetet, kevesebb pénzért több időt kell majd a munkahelyükön eltölteni a dolgozóknak, és ez tovább súlyosbítja a humánerőforrás-krízist, iszonyatosan nagy bajok adódnak.

A törvénytervezet elindul a térségi ellátásszervező rendszerek felállításának irányába, és mi ezt érdeklődéssel várjuk és támogatjuk. Ebben a jogszabályban rengeteg részletszabály módosul még, aminek, mint említettem, nagy része elfogadható, de van egy nagyon komoly félelmünk, hogy a Széll Kálmán-terv intézkedései és ez a vagyonátadási hercehurca, amit teljesen feleslegesen húzott magára, én azt gondolom, a kormányzat, ez kudarcra fog ítélni sok pozitív erőfeszítést.

Azt mondják a magyar emberek, hogy mindegy, csak egészség legyen. Én azt teszem hozzá, hogy nem mindegy, hogy milyen az ellátórendszer, ami az egészségünket figyeli.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak