Olyan volt a komáromi állomás, mint egy hangyaboly. Önkéntesek, civil szervezetek, pártok. Három műszakot lenyomtam én is, örülök, hogy én is hozzátehettem valamit. Most már talán ki lehet mondani, sikerült „meggátolni” a bajt! Leginkább a munka vidám légköre fogott meg. Nagyon jólesett a lelkemnek, hogy végre mosolygó magyarokat láttam mindenhol, pedig mindenki tudta, mi a tét. Jólesett a végtelenül egyszerű műveletet végezni, zsák kinyit, három lapát homok, kész. Jólesett csatárláncban adogatni a zsákokat, jó volt nézni, ahogy halad, ahogy telik a vagon. Jólesett elfáradni. Jó volt a tehervonaton vinni a kész zsákokat a szőnyi gátra. Jó volt röhögcsélni az egyszerű poénokon, ahogy a katonák cukkolták a vasutasokat és viszont. Senki nem kapkodott, senki nem idegeskedett. Idejében elkezdődött a védekezés, és tempósan haladt. Félelmetes volt, ahogy nőtt a folyó, de nem volt pánikra ok. Persze mindenki beletett egy kis önreklámot, mi is. Nincs ezzel semmi baj. Gyurcsány lapátolt, Schiffer lapátolt, Bajnai lapátolt. A hiszterizált és politikusfóbiás magyar közéletben nem lehet nem lapátolni, elvárják, hogy ott legyél, és alig várják, hogy cikizhessenek miatta. Kontúr Pál is ott dolgozott tőlem pár méterre, becsülöm érte. Elég visszatetsző volt viszont, hogy a rendőröknek nem volt jobb dolguk, mint a fotósokat hajkurászni. Szemem láttára küldték el a Szent Korona Rádió fotósát, mert nem regisztrált a police.hu-n… A mobiltelefonok és a facebook korában mit rugóznak ezek? Mitől tartanak? Mit nem lehet egy ilyen helyen fotózni? A védekezés kellős közepén nem foglalkoztunk ezzel, de utána már muszáj megemlíteni: a kormány államosította az adományozást is. Letiltotta a segélyszervezetek tevékenységét, ami példátlan a világban! Csak az államnak lehet adományt küldeni, és ők majd szépen arra költik, amire nem szégyellik. Még a kolontári pénzzel sem számoltak el! folyt. köv.