Versenyre magyar!

  • Beküldve: 2011. március 17.

A „nemzeti együttműködés” hantája után Orbán Viktor most meghirdette a nemzetek közötti versengés politikáját. Kijelentette, hogy „Egy pont van, ahol az irány sem stimmel, ahol mi más irányba haladunk, mint ami a [versenyképességi] paktumban van rögzítve, ez pedig az adó kérdése. Mi nem adóharmonizációban, nem adókoordinációban, hanem adóversenyben vagyunk érdekeltek. Ez az igazi kérdés”. Létezik olyan politika, amely befelé együttműködik, kifelé pedig versenyez?

„Nekünk nemzeti alapon (...), a magyar nemzet érdekei alapján kell meghoznunk azt a döntést, hogy akarunk-e csatlakozni egy olyan szűkebb klubhoz, amely egyébként a magyar nemzetgazdasági stratégia egyik legfontosabb kérdésében, a szíve közepe ügyében más irányba halad, mint amerre mi terveztük az utunkat" - közölte Orbán Viktor, az Unió soros elnöke.

Orbán tehát nem a Visegrádi Szerződés országaival akar egyre mélyebb gazdasági és kulturális kapcsolatokat kiépíteni, hanem adóversenybe kívánja hajszolni a térség országait. Nem a Balkán felé építi ki az együttműködés csatornáit, hanem deklaráltan elmélyíti a regionális különbségeket. Nem integrálja a határon túli magyarság erőit, hanem évek óta azon mesterkedik, hogy megossza azokat. Ezt tette Szlovákiában, ezt tette Kárpátalján és ezt teszi Erdélyben.

Az uniós politika, az euróövezeti versenyképességi paktum a kontinentális érdekek felé mozdul. Azt firtatja, hogy hogyan lehet egységesen és együttműködve fejlődni a mai világban. Ezzel szemben Orbán versengeni akar, nem együttműködni. Nem is versenyezni, hanem rögtön nyerni. Orbán, „a Győző” szerint győzni csak úgy lehet, hogy mások veszítenek. Mindenáron pozíciót kell szerezni mások rovására, így írható le az elmúlt nyolc hónap politikája.

Komolyan az a cél, hogy minden eszközzel nálunk telepedjenek meg mondjuk a multi autógyárak, ne pedig Szlovákiában? Ettől leszünk versenyképesek? Ezért kellett bevezetni az egykulcsos, családi (a nem kívánt törlendő) adózást, amely kényszerlépések sokaságát hozta maga után?

Jelentem, a versenyt régen elbuktuk. Nem a környező országokkal szemben, hanem a távol-keleti gazdaságokkal szemben. Lassan minden szükségletünket ott állítják elő, és minden szemetünket ott dolgozzák fel. Nekünk csak a gondtalan fogyasztás marad, kérdés, hogy miből tudjuk finanszírozni. Versengésből biztosan nem lehet.

Több száz éven át az volt a verseny peremfeltétele, hogy a Természettel szemben bármit lehet. Minden ingyen van, amit kiveszünk, és minden salakunk ingyen visszatehető. Ennek végére értünk. Nagy versenyző kedvünkben lelaktuk a természeti környezet. Innentől csak együttműködéssel lehet létezni.
Ha mindenáron versenyezni akarunk, sokkal messzebbre kell nézni. Versenyképesek akkor leszünk, ha olyan lesz a gazdaságunk, ahol a képzetlenek is munkához jutnak, ahol megnő a munkaerő mobilitása. Sőt, ahol a képzetlenek is képzettek lesznek, ahol felnő egy tudatos fogyasztói réteg, ahol megnő a kultúrfogyasztás, ahol megnő ez egészség iránt és az egészséges környezet iránti igény. Az lesz a versenyképes, akinek több természeti tőkéje marad, amivel fenntartható módon tud gazdálkodni.

Ezt a politikát kéne „szívünk közepébe” helyezni.

Szilágyi László