Almásfüzitő: Veszélyes tevékenység a vörösiszap tetején
A napokban az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben a Tatai Környezetvédelmi (TKV) Zrt. almásfüzitői tevékenysége kapcsán a ‚Hulladék keretirányelv‘ és az ‚Élőhelyvédelmi irányelv‘ megsértése miatt*. Az üggyel már sokat foglalkoztunk, úgy látszik, végre elérte az európai ingerküszöböt is.


Az LMP szerint két évvel a kolontári vörösiszap-katasztrófa után továbbra is súlyos problémát jelent, időnként drámai helyzetet idéz elő az átszakadt 10-es kazettából származó porszennyezés. Az azonnali lépéseket sürgető ellenzéki párt csütörtöki sajtótájékoztatóján az is elhangzott, hogy a térségben élők nem kapják meg a megfelelő egészségügyi ellátást.
A címben feltett kérdésre a válasz minden európai jogállamban az lenne, hogy senkinek, Magyarországon azonban - mint tudjuk - a szabályok és a hatóságok unortodox módon működnek.
Napirend előtti felszólalás, amire a kormányból nem válaszolt senki. "A kormány senkit sem fog magára hagyni. Télre mindenkinek fedél lesz a feje fölött, mindenki megfelelő ellátást kap, és mindenki bízhat benne, hogy a kára meg lesz térítve."